Ha egy zenéhez és bulizáshoz is értő brigád szervez egy nagyobb nyári összezörrenést, akkor jó eséllyel egy eszméletlen hangulatú fesztivál fog születni, pont olyan, mint a Pécsmelletti Orfű - egész pontosan a Panoráma Camping - legállatabb nyári lakója, a Fishing On Orfű vagyis a FOO.
Amikor a Rátgéber László mesteredző és jóbarátja, a Kispál és a Borz illetve a Kiscsillagénekese Lovasi András valami nagyot gondol, akkor abból biztosan valami piszok jó dolog fog kisülni és nem kérdés, ez így is lett. Orfűn, ahová eddig inkább pancsolni és napon ejtőztni jártunk papucsban naptejjel, hirtelen bulizni akarunk menni sátorral, zeneéhséggel. Miért? A válasz Fishing On Orfű.
Mert született egy új fesztivál, az alterfeszt, ahová sorra járulhat a hazai alternatív zenekarok színe java, hogy a Mecsek árnyékában egy olyan barátságos fesztivált csináljon, hogy mind a két fülünket – a kevésbé vad adottságú többség esetében mind a tíz ujjunkat – megnyaljuk. Egye-fene, néhány nagyon jó külföldi banda is legyen, és persze buli buli hátán, és kemping, és víziszörnyvadászat is, és színpadok, és minden ami a fesztiválhoz kell!
Ha valakinek akár szemernyi kétsége is maradna, akkor csak annyit mondok: A suli, a vizsgák is véget értek lassan és talán az első nyári szabadságot is ideje kivenni nem? Akkor meg mire vársz? Irány Orfű és a FOO 2014!
Ezzel a önbizalomdús mondattal indul a kétezres évek elején Rákosszentmihályon alakult zsíros rock’and’roll-t játszó Headbengs bemutatkozása. A saját maguk által jellemzően „büdös, mocskos, fésületlen, nyers, fiatalos, lendületes zenét játszanak sok dallammal, féktelenül, korlátok nélkül”. Mi csak a „Dadan-istálló legújabb versenylovaként” aposztrofáljuk Őket, és ne féljetek, nem szoktunk nagyokat tévedni…
Olvassátok bátran a fiúkkal (Barabás Gergő, Szula Bálint, Paczolay Andris) készített interjúnkat, amiből többek között az is kiderül, hogy már a Petőfi Rádió is rájukcuppant!
- Srácok, az első kérdésünk az lenne, hogy hogy áll össze Nálatok egy dal, esetleg album, kinek mi a fő feladata?
Headbengs: A dalok többségét a próbateremben írjuk, az izzadtságszag és egymás csesztetése, hergelése serkentőleg hat ránk ilyenkor, a jól ismert környezet nyugtató hatású.
Gergő a fő szerzőnk, általában egy riffel, témával vagy egy dalvázlattal indítunk. A témával eljammelünk, mindenki hozzápakolja amit saját maga vagy a másik gondol. Gergő odafütyül mi meg vissza. Előfordul, hogy a kész dalt hozza le szöveggel együtt, vagy már csak kifaragjuk a konkrét dal-szobrot a zene-tömbből. Nincs különösebb zenei képzettségünk, nem is bonyolítjuk túl a dolgokat, a karakterre figyelünk, és hogy együtt legyen az egész.
A most megjelent EP-n az egyik dal, az Elfúj a szél zenéjét Bálint írta, ami egy basszustémából indult ki. Ez is többször előfordult már, hogy egy dal a basszustémából nőtte ki magát. Ami tetszik, azt többnyire megcsináljuk, az sem számít hogy milyen stílusú, max. ilyenné vagy olyanná alakítjuk. A szövegek magyarul születnek, bár a ritmikájuk inkább olyan, mintha angolul íródtak volna. De például megcsináltuk a Turné című király műsor főcímdalát, aminek a már kész magyar szövegét gyorsan átírtuk angolra mert úgy kellett a csatornának. Nem lett egy felsőfokú dolog, de működött, tetszett a műsor készítőinek is.
Albumok kapcsán nincs külön koncepciónk, eddig egy tíz dalos anyagot csináltunk 2010-ben, ott simán az addig élőben is játszott dalainkat vettük fel. Vannak tök régi nótáink, amiket viszont egyelőre nem sokat játszunk élőben, mert pl. hosszabbak, összetettebbek, pszichedelikusabbak, a közönség számára ismeretlenül nehezebben befogadhatók, azokat majd később szedjük elő. Már simán van elég anyagunk egy következő nagylemezhez, meglátjuk hogy alakulnak a dolgok. Lehet hogy legközelebb is egyszerre csak pár dalt fogunk rögzíteni mint legutóbb novemberben, az EP felvételekor.
- A Kisördög lemezről beszélnétek egy kicsit bővebben? Hol lehet meghallgatni, hozzájutni?
HB: A Kisördög című tíz dalos csokrot már majdnem négy éve vettük fel Budapesten a Keleti Blokkban Sándor Danival. Imádtuk az egészet, pedig kb. csak 16 óránk volt. Egy helyiségbe pakoltuk be az összes cuccot, dobot, erősítőket, vittünk hangulatvilágítást meg hangulatfokozót és egyben játszottuk fel a zenét. Arra jött az ének és a szólók, ennyi volt az egész, pákk már ment is keverésre. Lenne mit javítani rajta, de jó úgy ahogy van, szeretjük. Az egész album elérhető a banda soundcloud oldalán.
- Milyen irányt követtek/követtetek eddig? Mely zenekarok befolyásolnak Titeket?
HB: Az irány, amit követünk... az olyan együtteseket, előadókat szeretjük akik szívből csinálják, sallangok nélkül, vagy ha jól megtervezett is a produkció, akkor kevésbé hangsúlyos pl. a technikai tudás, és a lényeg az, hogy a hallgatóság jót bulizzon. Stílusokban nem gondolkodunk, szélesíteni kell a látókört. Megvannak a legnagyobb közös kedvencek, amiket mindhárman imádunk, Jerry Lee Lewis, Chuck Berry, Beatles, Rolling Stones, Led Zeppelin, Black Sabbath, AC/DC, James Brown, Hobo, ők a legnagyobbak,ez egyértelmű, és ők szolgáltatják a legfőbb hatást. De Gergő emellett nagy filmzenés, Hans Zimmer, John Williams, nála alap Máté Péter, az Illés, ő mutatta meg nekünk a Muzsikást, Sebestyén Mártát, Ákost. Bálint a Muse-t bírja nagyon, a Grand Funk Railroadot, Muddy Waterst, a Them Crooked Vulturest, Prodigy-t Sok olyan zene is hatással van ránk, ami teljesen mai, de az adott előadótól csak pár dalt, egy-egy korszakot ismerünk, szeretünk. A külsőnkből nehéz lenne megítélni, hogy a klasszikusok mellett milyen zenék forognak nálunk.
- Az "Akarom, hogy érezd!" c. dalotok készítéséről mondanátok pár mondatot?
HB: Az Akarom hogy érezd! című dalt már évekkel ezelőtt is játszottuk, a régebbi dalaink közé tartozik. Rohadtul bonyolult, van benne vagy 3-4 akkord, de ahogy az lenni szokott, talán ezért is működik. A zene és a szöveg egyszerre tört elő Gergőből. Utána az utcán le is tesztelte, egy szál gitárral előadta egy csapat keményvonalas hip-hoppernek, akik imádták. A skatulyázás nem jó dolog. A dal videója tavaly készült el a Haunebus Szabó Áron (Umbrella) vezényletével, nulla forintból. Lementünk kutyába, bejártuk a fél várost és a Normafát, aztán zenéltünk a Magyar Rádió egyik stúdiójában is, közben forgott a VHS. Nemrég a Petőfi rádió is rácuppant a nótára, mostanában hallhatjátok akár nap közben is. Még a Top 30-ban is benne voltunk, először 25. utána 15. helyen, ami egy magunkfajta bagázstól nem is rossz.
- Hova tovább? Mik a távolabbi céljaitok?
HB: Hogy hová tartunk? Még szép hogy a csúcsra. Nem könnyű, de Bon Scott is megmondta hogy "It's a long way to the top, if you wanna rock n roll!"
- Nyáron jönnek a fesztiválok. Melyikeken kell tolongjunk az első sorban, ha látni akarunk Titeket? Valamint addig is milyen koncertjeitek lesznek, és hol?
HB: Ami a nyári fesztiválokat illeti, egyelőre semmi biztosat nem tudunk, ez attól a két remek úriembertől, illetve partyállattól is függ, akik kezükbe vették a gyeplőt, aminek a másik végén mi állunk habzó szájjal, elvetemült tekintettel és elszántsággal. Épp túlvagyunk egy tavasz eleji pörgősebb időszakon a Supernem es a Fish! előzenekaraként. Budapesten legközelebb április 22-én fogunk zúzni a Trafik klubban. Május 2-án a Supernem lemezbemutatóján a Barba Negra Track (ZP) nevű helyen játszunk, nyári fesztiválok közül pedig az EFOTT-on fogunk zenélni.
A zsúfolt mérkőzésnaptár nem kegyelmez a csapatoknak mostanság, hiszen alig négy nap után hétközi fordulót rendeztek az NBI. alapszakaszában, ahol az Érd a tabella hatodik pozíciójában szerénykedő Debrecent látta vendégül. A cél nem is lehetett más, mint megnyerő játékkal több góllal felülmúlni a hajdúságiakat, és tovább tapadni a Ferencvárosra. A 17. forduló rangadóján épp a Fradi otthonába látogat az Érd, tehát a lecke fel van adva, faragni kell a hátrányból!
Maradjunk azonban még a szerdai összecsapásnál, ahol minden adott volt, hogy a lányok megőrizzék dobogós helyezésüket. Jó forma, motiváltság, szép számú nézősereg, a csarnok pompás atmoszférája. Az "ismerkedési szakaszban" több hiba is csúszott mindkét csapat játékába, érdi labdavesztések, pontatlan indítások, erőltetett befejezések, amit a vendégek rendre kihasználva egálra tudták hozni az első perceket. Majd lépésről-lépésre összeszedettebbé vált a hazai védekezés, Janurik Kinga is nagyszerű védéseket mutatott be, Triscsuk Krisztina pedig nemes egyszerűséggel megállíthatatlan volt szabályos eszközökkel. Többek között ennek is köszönhetően előbb egy 17-10-es, majd a félidőre egy több, mint megnyugtató 21-15-ös előnyt szerzett az érdi csapat.
A második félidőben voltak ugyan felzárkózási kísérletei a Debrecennek, de a több remek teljesítményt felmutató hazai játékos ellen nem volt ellenszer. Schatz Nadine szélső helyzeteit magas százalékban értékesítette, 8 találatot jegyezve összességégében. Triscsukról már elmondtuk, hogy főleg az első játékrészben villogott, de Kovács Anna is hozta a tőle már-már elvárt teljesítményt (5 találatot ért el), valamint Wolf Alexandra is dicsérhető, hiszen amikor pályára lépett fontos góljaival segítette csapatát. A végén kieresztett a valamennyire a hatgólos előnyt őrző lufi, de így is magabiztos 36-33-as győzelmet arattak Szabó Edina lányai.
A korábbi nagy csatákra emlékezve (a tavalyi alapszakasz küzdelmei után a bronzcsatában is összekerültek a felek) a hétvégén is hatalmas, mindvégig kiélezett mérkőzést játszott az Érd a Vác otthonában, az NBI-es női kézilabda bajnokság alapszakaszának 15. fordulójában.
Az első percektől kezdve az első félidő végéig teljesen kiegyenlített játékot láthattunk. Két hazai találatot követően előbb Wolf szépített hétméteresből, majd Bognár lőtt gólt. Koren kiállítását követően sikerült emberhátrányból megfordítani a találkozót (4-5), amit a hazaiak gyorsan lereagáltak a 7-6-ra módosították az eredményt negyed óra játék után. Szabó Edina kapuscserét eszközölt (Oguntoye-t Janurik váltotta az érdi kapuban), amit Janurik rögtön meg is hálált több nagy védést is bemutatva beállását követően. Úgy tűnt Kovács Anna remek percei követően, hogy többgólos érdi vezetéssel vonulhatnak szünetre a felek, de ezzel valószínűleg nem értett egyet a Vác, mivel az utolsó négy percben hármat is betermeltek az érdi kapuba, így minimális előnnyel várhatták a folytatást (16-15).
A második játékrész képe sem sokkal változott, hol az egyik csapat rázta meg magát és lépett meg kettő találattal, majd a másik . Klivinyi első(!) gólja az egyenlítést jelentette, Szekeresé már az újabb érdi előnyt. Egy hatperces periódust (5-1) követően 22-20-as vezetés állt az Érd neve mellett a 43. percben, ezzel együtt semmi sem dőlt el a mérkőzés végjátékát jelentő utolsó 10 percig. Kétgólos érdi vezetésnél (24-26) Vukcevic találatát a játékvezetők érvénytelenítették, majd Ogu fogott meg két váci ziccert, így megőrizve a kétgólos fórt. Az utolsó öt percbe egy Balog által értékesített büntetővel (először dagadt háromgólosra a két gárda közti különbség) mentek bele a csapatok (24-27).
Kamper Olívia (a váci játékos 7 találatig jutott a mérkőzésen!) három találatával hozta döntetlenre csapatát. Vukcevic gólja már-már érdi győzelmet sejtetett, de Nikcevic dudaszókor jegyzett szabaddobástalálatával pontot mentett a hazaiaknak, megfosztva ezzel az Érdet egy értékes paprikás hangulatú idegenbeli győzelemtől (28-28).
Öröm az ürömben, hogy az érdi csapat ezzel az egy megszerzett ponttal is fellépett a dobogó harmadik fokára maga mögé utasítva a Dunaújvárost!
Junior és ifjúsági csapatunk sajnos még ekkora "szerencsével" sem járt:
Junior: Vác - Érd 31-26
Ifjúsági: Vác - Érd 27-17
Eddig nem közölt eredmény az NBI alapszakasz 14. fordulójából:
Világszínvonal. Ha egyetlen szóval kellene jellemezni az ország egyik legdögösebb rockját játszó bandáját, akkor erre nincsen jobb. Az eddig két lemezt jegyző, 2012-ben a Fonogramon az 'Év Felfedezettjei' díját elhódító Ozone Mama ebben a pillanatban ismertebb az Államokban, mint idehaza. Ezen szeretnénk javítani, mert Ők is és Ti is megérdemlitek! ;-)
Székely Marci Gábor Andris Tiszai Vivi Szamosközi Zoli
Srácok, tök jó, hogy sikerült végre összehozni ezt. Marcival már találkoztunk egy koncert után az A38-on, meg Vivivel is, de Ő akkor nem volt jó fej…
Tiszai Vivien (dobok): - Jajjj, bunkó voltam mi? Bocsi, biztos „jól” éreztem magam… :-)
Székely Marci(ének, csörgődob(!): - Miért mindig nekem kell jófejnek lennem… minek tartjuk ezt a csajt? :-)
Vivi:- Jólvanna :-) Azt vettem észre, hogy közvetlenül koncert után teljesen meg vagyok zakkanva… Ez nem ilyen csajos faszság, de mikor lejövök a színpadról, tiszta csatak vagyok, majd’ összeesek, ezerrel ver a szívem, adrenalinom az egekben… nekem kell legalább 20 perc, mire újra észhez térek… de Marci ezt tök jól csinálja…
Marci: - A színpadon teljesen átkapcsol az agy, egy teljesen más lelkiállapotba kerülsz. Koncert után nekem is el kell tűnnöm legalább 10 percre, hogy visszatérjek a földre...
Mióta is zenéltek ebben az összeállításban?
Marci: - Ebben a felállásban 2013 májusa óta… merthogy Zolink (Szamosközi Zoltán, basszusgitár) akkor szállt be hozzánk. Vivi 2009 novemberében érkezett, mi meg Andrissal ezt az egészet 2005-ben kezdtük el.
Vivi: - Olyanok is vagytok már, mint egy házaspár… mondjuk még nekem se volt olyan hosszú kapcsolatom, mint ezzel a két pasival… :-)
Az első lemezt (The Starship Has Landed - írásunk itt) hogyan sikerült összehozni? Klasszikus ’zenekar a garázsból’?
Marci: - A forrásaink mindig is szűkösek voltak, de nekikezdtünk a lemeznek, aztán anyagi okok miatt megakadtunk… akkor jött a ma már nem létező PANKKK pályázat, és így be tudtuk fejezni a felvételeket. Közben nehezítő tényezőként voltak tagcserék, és így kínkeservesen, három év alatt, három stúdiót végigjárva sikerült eljutni az első gombnyomástól az utolsóig. Szűcs Szabi (FreshFabrik, Superbutt) volt végül a vezető hangmérnök, az Ő segítségével fejeztük be.
Milyen visszhangja volt? Felfigyeltek rá?
Gábor Andris (gitár, vokál): - Rendelt egy holland, egy brazil, egy chicagói fickó… hát páran rendeltek ebből a lemezből. Nem tudom, hogy ők hogyan találtak ránk, mert akkor még nem voltunk fent az iTunes-on, meg a többi online zeneboltban. Írt rólunk egy nagyon jó kritikát egy amerikai stoner blog, ami azóta már megszűnt, vagy átalakult. De hogy ők is honnan tudtak róla, gőzöm nincs… talán a MySpace-ről… Talán az orosz torrent oldalakról, ahol fent volt a lemezünk. :-)
Marci: - Aztán mikor fizikai formában is sikerült megjelentetni, akkor történt, hogy beneveztünk a Fonogram díjra, és így mi lettünk 2012-ben az Év Hazai Felfedezettjei, amire egyáltalán nem számítottunk…
Andris: - Dehogynem számítottunk! Azt kell mondani, hogy igen számítottunk, és tudtuk, hogy meg fogjuk nyerni, ennyi :-)
Akkor ezzel elértetek az áttörés küszöbére. Ez a legizgalmasabb rész, nem?
Vivi: - Arra törekszünk, hogy minél többet játszunk, és nagyon ütős koncerteket csináljunk, minél több embernek. Én folyamatosan az álmomat élem meg, ezt akarom csinálni, ez az, amitől jól érzem magam. De emellett iszonyat türelmetlen ember vagyok, ki is készítem ezzel a fiúkat, hogy 'Legyünk már ott, legyünk már ott’. Nem akarok – mittudomén - kiöregedni ebből, és észbe kapni, hogy még mindig cipekedek, meg nincs roadunk, meg ilyenek. Szeretnék már picit elkényelmesedni, és csak arra koncentrálni, hogy minél jobb számokat és koncerteket csináljunk.
Székely Marci (ének, csörgődob(!): - Miért mindig nekem kell jófejnek lennem… minek tartjuk ezt a csajt? J
Vivi: - Jólvanna J Azt vettem észre, hogy közvetlenül koncert után teljesen meg vagyok zakkanva… Ez nem ilyen csajos faszság, de mikor lejövök a színpadról, tiszta csatak vagyok, majd’ összeesek, ezerrel ver a szívem, adrenalinom az egekben… nekem kell legalább 20 perc, mire újra észhez térek… de Marci ezt tök jól csinálja…
Marci: - A színpadon teljesen átkapcsol az agy, egy teljesen más lelkiállapotba kerülsz. Koncert után nekem is el kell tűnnöm legalább 10 percre, hogy visszatérjek a földre
Mióta is zenéltek ebben az összeállításban?
Marci: - Ebben a felállásban 2013 májusa óta… merthogy Zolink (Szamosközi Zoltán, basszusgitár) akkor szállt be hozzánk. Vivi 2009 novemberében érkezett, mi meg Andrissal ezt az egészet 2005-ben kezdtük el.
Vivi: - Olyanok is vagytok már, mint egy házaspár… mondjuk még nekem se volt olyan hosszú kapcsolatom, mint ezzel a két pasival… J
Az első lemezt (The Starship Has Landed) hogyan sikerült összehozni? Klasszikus ’zenekar a garázsból’?
Marci: - A forrásaink mindig is szűkösek voltak, de nekikezdtünk a lemeznek, aztán anyagi okok miatt megakadtunk… akkor jött a ma már nem létező PANKKK pályázat, és így be tudtuk fejezni a felvételeket. Közben nehezítő tényezőként voltak tagcserék, és így kínkeservesen, három év alatt, három stúdiót végigjárva sikerült eljutni az első gombnyomástól az utolsóig. Szűcs Szabi (FreshFabrik, Superbutt) volt végül a vezető hangmérnök, az Ő segítségével fejeztük be.
Milyen visszhangja volt? Felfigyeltek rá?
Gábor Andris (gitár, vokál): - Rendelt egy holland, egy brazil, egy chicagói fickó… hát páran rendeltek ebből a lemezből. Nem tudom, hogy ők hogyan találtak ránk, mert akkor még nem voltunk fent az iTunes-on, meg a többi online zeneboltban. Írt rólunk egy nagyon jó kritikát egy amerikai stoner blog, ami azóta már megszűnt, vagy átalakult. De hogy ők is honnan tudtak róla, gőzöm nincs… talán a MySpace-ről… Talán az orosz torrent oldalakról, ahol fent volt a lemezünk. J
Marci: - Aztán mikor fizikai formában is sikerült megjelentetni, akkor történt, hogy beneveztünk a Fonogram díjra, és így mi lettünk 2012-ben az Év Hazai Felfedezettjei, amire egyáltalán nem számítottunk…
Andris: - Dehogynem számítottunk! Azt kell mondani, hogy igen számítottunk, és tudtuk, hogy meg fogjuk nyerni, ennyi J
Akkor ezzel elértetek az áttörés küszöbére. Ez a legizgalmasabb rész, nem?
Vivi: - Arra törekszünk, hogy minél többet játszunk, és nagyon ütős koncerteket csináljunk, minél több embernek. Én folyamatosan az álmomat élem meg, ezt akarom csinálni, ez az, amitől jól érzem magam. De emellett iszonyat türelmetlen ember vagyok, ki is készítem ezzel a fiúkat, hogy 'Legyünk már ott, legyünk már ott’. Nem akarok – mittudomén - kiöregedni ebből, és észbe kapni, hogy még mindig cipekedek, meg nincs roadunk, meg ilyenek. Szeretnék már picit elkényelmesedni, és csak arra koncentrálni, hogy minél jobb számokat és koncerteket csináljunk.
Mi kell ehhez?
Vivi: - Terjeszteni kell az igét, hogy minél többen megismerjék a zenénket, és minél több koncert legyen. Most voltunk a drága Mocsok 1 Kölykökkel közös turnén. Azt vettük észre, hogy vidéken annyira még nem ismerték az Ozone Mamát, de a koncertek végére már marha jót bulizott a közönség, nem csak Ő, de a mi zenénkre is.
Marci: - Mindannyiunknak az a célja, hogy ebben élhessünk, amit imádunk csinálni. A koncerteket mindig 120%-osan toljuk, és nem lesz ez máshogy akkor sem, ha már több jut a zsebünkbe is belőle. Most úgy állunk, hogy minden egyes lépcsőfokért - hogy rádióba kerüljünk, hogy jó időpontot kapjunk egy fesztiválon - nagyon komolyan meg kell küzdenünk. De ez nem biztos, hogy baj, sőt! Ebből a szempontból lehet mondani, hogy izgalmas, mert fogalmad nincs, hogy mennyi van még előtted, mennyi mindent kell ahhoz csinálni, hogy egyről a kettőre juss. Ez izgalmas és szép, de emellett rohadt fárasztó is.
Andris: - Mind a négyen szeretünk zenélni. Ha megkérdezi valaki tőlem, hogy akkor most ez hobbi, vagy mi ez, akkor azt mondom, hogy baromira szeretem, de nem hobbi. Ebben rengeteg meló van. Van célunk vele, és érezzük is minden koncerten, hogy egyre gyorsabban fejlődünk, és remek dolgok történnek. Jó, kellenek majd esetleg roadok, saját hangtechnikus, stb, de ezen dolgozunk. Ez a sava-borsa ennek az egésznek, hogy imádunk zenélni, egymást is nagyon csípjük, és minél jobb zenét szeretnénk csinálni, hogy minél több emberhez eljusson! J Szerintem jó úton vagyunk. Már nem vagyunk teljesen ismeretlen zenekar, haladunk valahová, de az sem biztos, hogy Magyarországon az Ozone Mama valaha is mainstream lesz.
Miért nem?
Andris: - Az angol nyelv miatt. Azt viszont meg le kell szögeznünk, hogy aki csak magyarul énekel, az meg elvágta magát a lehetőség elől, hogy esetleg külföldön játszhasson. Mi nagyon szeretnénk kijutni… Persze már voltunk is, tervezzük, hogy még leszünk is, és a mellett, hogy itthon olyan bulikat csináljunk, amit a Vivi is mondott, a nemzetközi színtér is egy egyértelmű cél.
Akkor itt tudatos brandépítés zajlik!
Andris: - Tudatos, igen. Van itthon X darab magyar zenekar, aki hasonló zenét játszik, mondjon bárki bármit, ennek a zenének az angol a nyelve. Hoztak egy rendeletet, hogy a rádiókban nem tudom hány százalék magyar zene menjen, mennyi angol nyelvű mehet és azt mondják, hogy az angol nyelvű magyar szám már nem is számít magyar zenének valójában…ezzel nem egészen értek egyet. Szerencsére van elég ember itthon és külföldön egyaránt, akik pont így szeretik. Például az MR2-Petőfi Rádióban is forog néhány számunk. A koncert meghívás talán nem csak az angol/magyar nyelv kérdése. Menedzser nélkül nagyon nehéz volt eddig, de hála Istennek mára már van, és vele együtt sokkal eredményesebben halad minden! J
Vivi: - Így van! És az Ozone Mamát egyébként is színpadon kell látni!J
Tudjuk, hogy van ’rendes’ munkátok, de mennyire realitás, hogy Ti ebből meg is tudjatok élni?
Marci: - Egyelőre nincs rá példa, hogy itthon egy angolul éneklő zenekar ezt elérte volna.
Vivi: - De lehet, hogy az Ozone Mamának tényleg nem az kell, hogy a célja legyen, hogy itthon akarja ezt felépíteni, hanem hogy együtt utazgassunk és zenéljünk a világban. Andris, mondjad már Amerikát…!
Andris: - Ja igen! Amerika öt államában az új albumunk (Freedom - kritika itt) egyik száma rádió-rotációba került. Szóval ennek bőven van keletje, egy műsorban nagyon pozitív kritikákat kaptunk.
Lehet, hogy erre a magyar piac egyszerűen nincs felkészülve?
Andris: - Igen, ez furcsa, ez egy örökzöld műfaj. Mindenki számára befogadható kellene, hogy legyen, aki a rockzenén nőtt fel. Inkább talán nem ismernek minket. Ha meg megismernek, akkor folyton azt kapjuk, hogy ’Hol az istenben voltatok idáig?’, ami pedig nagyon felvillanyoz.
Marci: - Most már valaki igazán odaszólhatna, hogy mekkora szarok vagyunk!! J… de tényleg, még lehet, hogy nem is kaptunk negatív kritikát…
Vivi: - Én egyszer megkaptam, hogy kicsi a mellem J
Andris: - Azt kell látni, hogy még nem jutottunk el minden szükséges csatornára, de nagyon jó sajtómegjelenéseink voltak eddig. A Magyar Narancstól a Rockinformon át a Rockéletig nagyon sokan felfigyeltek arra, hogy min munkálkodunk. Így nem lehet egy rossz szavunk se, nincs is, sőt! Szóval van ennek egy útja-módja, amihez management kell, amihez teljes ember kell, az utcáról ezt könnyen nem lehet elintézni. Aki megtalál – és egyre többen vannak ilyenek -, annak úgy tűnik, tetszik ez az egész… ha megnézed, az új klipünk már majdnem 5000 megtekintésnél jár (és tényleg!- a szerk.) Szerintem fasza arány ilyen rövid idő alatt és nagyon büszkék vagyunk erre!
Bár ez a formáció friss, de már elég régóta csináljátok. Zenei fejlődést éreztek magatokon?
Vivi: - Én nagyon is érzem. Mikor bekerültem, egyből beleültem a tutiba… Áááá, ne is minősítsük, hogy doboltam az elején…J
Andris: - Hát az is biztos, hogy ezzel az új lemezzel nem visszafelé fejlődtünk. Más lett egy kicsit az Ozone Mama. Kiforrottabb, ez a jó szó.
Miért nem nagylemez a Freedom?
Marci: - Itt a kreativitás teljesen máshogy működött. Az első lemez dalait, ha lehet így mondani, egy év alatt kifostuk magunkból. Egymásra találtunk, oké, csináljuk! Teljes vehemenciával nekimentünk. Ez a második anyag kicsit tudatosabb abból a szempontból, hogy jobban átgondoltuk, hogy mit is szeretnénk csinálni és azt hogyan.
Andris: - Nem volt annyi szám, ami egy nagylemezhez kellett volna… De arra is gondoltunk, hogy miért ne adjunk ki egy mini albumot? Meg minek nagylemezt csinálni 2013-ban? Úgyse eladható a bakelit meg a CD, nekünk meg jobban bejön ez az online (iTunes) dolog, gondoltuk kipróbáljuk így. A másik, hogy az utóbbi években volt egy ilyen trend, hogy bizonyos amerikai zenekarok nem csinálnak albumokat, hanem szarják az EP-ket, évente kétszer, mondjuk. Kipróbáltuk. Fel akartuk venni ezeket a dalokat, hogy nyoma maradjon, nem akartunk várni vele. Meg nyilván lesz még mindenféle Ozone Mama kiadvány, ezt most így lőttük be.
Arra nem gondoltatok, hogy milyen fasza remix alapok lehetnének a számaitok? Az is hozna közönséget, ugyanúgy, mint néhány jó featuring…
Marci: - A remix kérdés felbukkant már ötlet szintjén, de eddig igazából nem feküdtünk rá erre. Minket nem kerestek meg, nekünk pedig egyszerűen nem maradt rá időnk, energiánk, hogy utánajárjunk, de semmi elől nem zárkózunk el. Az élő featuring-et pedig nagyon bírom. A Freedom bemutatójára Premecz Matyit (Kéknyúl Hammond Band) hívtuk billentyűzni, és isteni volt. Az ilyenek nagyon tudnak működni. Ötletünk baromi sok van, de ezek kivitelezése, A-tól Z-ig eljutni, az rengeteg egyeztetés, szervezés.
Vivi: - Igen, ezekre majd a hátradőlős építkezés idején lesz energia…
Andris: - Meg marha fontos kérdés, hogy ha közösen csinál az ember valamit más előadóval, akkor ezt most magadnak csinálod, szakmailag, vagy csinálsz valami ’eladhatónak’ szánt dolgot… és ha nem tetszik az embereknek, akkor mi van? Akkor tök jó, hogy megcsináltad, de mi volt a cél? Ez most nagyon szárazon hangzik, tudom. Emellett azonban sülhetnek ki ilyenekből baromi nagy dolgok, és már várjuk, hogy erre is legyen tényleg lehetőségünk, meg szeretnénk próbálni.
Magukon a koncertek hangulatán, a közönségen láttok valamilyen változást? Többen vannak, tudják a szövegeket? Értitek…
Marci: - Persze, abszolút látni a fejlődést! Most ami eszembe jut, az a Dürer Kertben volt, a Rockélet szülinapján…
Vivi: - Fúúúúú… az mekkora veretés volt, atyaég…! J
Marci: - … a nyári fesztiválszezon után az első pesti koncert. Rengetegen voltak… Nem elmondható, hogy milyen az, amikor kiállsz előre, énekled a saját dalodat, és Veled ordítják a refrént. Olyan érzés nincs még egy. És nem úgy, hogy egy ember, akiről tudom, hogy Ő mondjuk az Andris unokatestvére, hanem sok vadidegen ember ott áll velünk szemben és velünk üvöltenek…
Vivi: - Vagy tapsolják a ritmusomat! J
Andris: - Baromi nagy erőt ad az, amikor testközelből látod, hogy rajonganak a zenédért, igen. És ezért tényleg nagyon hálásak is vagyunk mindenkinek, aki foglalkozik velünk, aki eljön a koncertre, aki szupportál, aki ordítja a refrént.
Akkor a közönség összetétele is változik, nem?
Andris: - Ja, egyre nagyobb darab fickók vannak, meg jobb csajok… J
Vivi: - Váááááá!!
Marci: - Talán mintha több lenne a szemüveges, nem? J
Vivi: - Áááá… hüüülyééék! …. Egyre többször van az, hogy nem állnak, hanem mozognak, ugrálnak, végre van egy kis izzadság szag… Van buli!
Marci: - Egy ideje minden egyes koncertet felveszünk. Semmi extra, egy állókamera, ennyi. Eltesszük, megnézzük, visszaigazolásnak, satöbbi … Nemrég a Supernem előtt játszottunk, és úgy a nyolcadik számnál már másztak volna föl a színpadra az emberek…
Vivi: - Jaaaj, az olyan jó!
És felmászhattak? Vagy csúnyák voltak?
Andris: - Nem, de nem rajtunk múlt… Felőlem aztán feljöhetne mindenki…
Vivi: - Ja, felőlem is!
Amikor nem Ozone Mama bulit csináltok, akkor milyen koncertre mentek el?
Vivi: - Supernem!! J
Andris: - Supernemre még én is megyek, de igazából mostanában nem jártam itthon sok koncerten…
Vivi: - Ja, ez a genya állandóan Bécsbe járkál…
Andris: - Hát, ha lehet, akkor húzok külföldre, mert néha, ha összedobod a benzinpénzt pár haverral, plusz a jegyek árát, akkor olcsóbban jutsz el egy jó koncertre, mint idehaza, olyanokra, amit itthon sosem látsz, ez a helyzet, bár azért elvétve itthon is látni olyanokat, akikre nem is számít az ember, főleg az A38 hajón!
Egyébként van ideális koncerthelyszín?
Vivi: - Persze! Barba Negra, A38…
Marci: - Én pl. nagyon szeretem a Showbarlangot is. Kis klub, egy éves, induló hely. Lehet kb. 200 férőhelyes, és ki kell mozdulni érte a belvárosból, de nagyon hangulatos.
Vivi: - Meg jók a pultosok! J
Marci: - De ott van a Wigwam, ami ugye most már Club 202, ami szintén nem a belváros, de nagyon jó atmoszférája van, szinte már patinásnak mondható.
Vivi: - Ott fogunk is játszani! Most januárban!
Andris: - De-de! Pont az egyik kedvenc zenekarunk, a Monster Magnet előtt…
Vivi: - Az… na, az beszaratás lesz J Ott fog debütálni a dobom is!
Milyen dob?
Vivi: - 1975-ös vintage plexi Ludwig, 24-es lábdobbal!!!! Ez volt a ’Go’ klipjében is, de élőben eddig nem szólt, na majd most :-D
Tényleg, a klipeken is látszik, hogy egyre komolyabbak
Marci: - Az első klipet, az I Really Care-hez, koncertfelvételekből kanyarította össze egy nagyon kedves ismerősünk, a második - Red Hot Lovin’ - szintén baráti felajánlás eredménye, ezt Reszeli Soós András hozta össze nekünk. A Go-t pedig a Derzsy András és Temesi Ádám alkotta Stúdió X-el készítettük el. Ebben is igyekszünk fejlődni. Mindenben, amit a lehetőségeink megengednek.
Marci: - Aztán tavasszal szeretnénk egy turnét. Nyáron pedig minél több fesztivál, és természetesen külföld, ahogy össze tudjuk szervezni. Minél többet, minél jobban, minél hangosabban!
De akkor Ti eljártok együtt kocsmázni is, nem? Ez a zenekaron túl egy baráti társaság.
Andris: - Persze, most is együtt karácsonyoztunk. Jó, rengeteget tépjük egymást, de ez egy ilyen család.
Székely Márton Gábor András Tiszai Vivien Szamosközi Zoltán
Srácok, tök jó, hogy sikerült végre összehozni ezt. Marcival már találkoztunk egy koncert után az A38-on, meg Vivivel is, de Ő akkor nem volt jó fej…
Tiszai Vivien (dobok): - Jajjj, bunkó voltam mi? Bocsi, már biztos jól éreztem magam… J
Székely Márton (ének, csörgődob(!): - Hát de hogy mindig nekem kell jófejnek lennem… minek tartjuk ezt a csajt? J
Vivi: - Jólvanna J Azt vettem észre, hogy koncert után én nem tudom mi van velem, de teljesen meg vagyok zakkanva… Ez most nem egy ilyen csajos faszság, de mikor jövök le, tiszta csatak vagyok, majd’ összeesek, ezerrel ver a szívem, adrenalinom az kitör… nekem kell egy 20 perc, mire újra észhez térek… de Marci ezt tök jól csinálja…
Marci: - Ezt én is észrevettem, a színpadon való lét… olyankor átkapcsol az agy. Az egy teljesen más lelki állapot, utána nekem is el kell tűnnöm 10 percre. Mióta is zenéltek ebben az összeállításban?
Marci: - Hú… ebben a felállásban 2013 májusa óta… merthogy a Zoli (Szamosközi Zoltán, basszusgitár) akkor jött hozzánk. Vivi 2009 novemberében érkezett, mi meg az Andrissal ezt az egészet elkezdtük 2005-ben.
Vivi: - Olyanok is vagytok már, mint egy házaspár… mondjuk még nekem se volt olyan hosszú kapcsolatom, mint ezzel a két pasival…
Az első lemezt (Starship Has Landed) hogyan sikerült összehozni? Klasszikus ’zenekar a garázsból’?
Marci: - Hát az anyagi forrásaink mindig is szűkösek voltak, de nekikezdtünk a lemeznek, aztán anyagi okok miatt megakadtunk… akkor jött egy ma már nem létező pályázat, és így tudtuk befejezni. Közben voltak tagcserék, és így kínkeservesen, három év alatt, három stúdiót végigjárva sikerült eljutni az első gombnyomástól az utolsóig. Szűcs Szabi (Superbutt) volt a vezető hangmérnök, Ő rakta össze végül. Milyen visszhangja volt? Felfigyeltek rá?
Gábor András (gitár, vokál): - Rendelt egy holland, egy brazil, egy chicagói fickó… hát így páran rendeltek ebből a lemezből. Nem tudom, ők is hogy találták meg, mert akkor még nem voltunk fent az iTunes-on, meg a többi ilyen online zeneboltban. Írt rólunk egy nagyon jó kritikát egy amerikai stoner blog, ami azóta már megszűnt, vagy átalakult. De hogy ők is honnan tudtak róla, gőzöm nincs… talán a MySpace-ről…
Marci: - Amikor aztán fizikai formában is sikerült megjelentetni, akkor történt, hogy beneveztünk vele a Fonogram díjra, és akkor ott mi lettünk 2012-ben az Év Hazai Felfedezettjei, amire nem is számítottunk…
András: - Dehogynem számítottunk! Azt kell mondani, hogy igenis számítottunk, és tudtuk, hogy meg fogjuk nyerni, ennyi J Akkor ezzel elértetek az áttörés küszöbére. Ez a legizgalmasabb rész, nem?
Vivi: - Én is meg a zenekar is arra törekszünk, hogy többet játszunk, meg nagyon durva bulikat csináljunk, meg minél több embernek. Én folyamatosan az álmomat élem meg, ezt akarom csinálni, ez az, amitől jól érzem magam, de iszonyat türelmetlen ember vagyok, ki is készítem ezzel a fiúkat, hogy 'Legyünk már ott, legyünk már ott’. Nem akarok, mittudomén… kiöregedni ebből, és észbe kapni, hogy még mindig cipekedek, meg nincs road, meg ilyenek. Kezdenék már picit elkényelmesedni, és csak arra koncentrálni, hogy minél jobb bulikat csináljunk. Mi kell ehhez?
Vivi: - Hát mi? Terjeszteni kell az igét, hogy minél többen megismerjék a zenét, és minél több koncert legyen. Most voltunk a drága Mocsok 1 Kölykökkel egy közös mini turnén. Azt vettük észre, hogy vidéken nem ismerték az Ozone Mamát, de az lett a vége, hogy egy idő után már marha jót tolta a közönség, nem csak Ő, de a mi zenénkre is.
Marci: - Mindannyiunknak ez a célja, hogy ebben élhessünk, amit imádunk csinálni. A koncerteket mi még mindig 120%-osan csináljuk, és remélem nem lesz ez máshogy akkor sem, ha már a zsebünkbe is jut belőle. Most az van, hogy minden egyes lépcsőfokért - hogy rádióba kerüljünk, hogy jó időpontot kapjunk egy fesztiválon - azért nagyon komolyan meg kell küzdenünk. De ez nem biztos, hogy baj, sőt! Ebből a szempontból lehet mondani, hogy izgalmas, mert fogalmad nincs, hogy mennyi van még előtted, mennyi mindent kell ahhoz csinálni, hogy egyről a kettőre juss. Ez izgalmas, és rohadt fárasztó is, de szép.
András: - Mind a négyen szeretünk zenélni. Ha megkérdezi valaki tőlem, hogy akkor most ez hobbi, vagy mi ez, akkor azt mondom, hogy baromira szeretem, de nem hobbi. Ebben rengeteg meló van. Van célunk vele, és látjuk is minden koncerten, hogy egyre gyorsabban fejlődünk és remek dolgok történnek. Jó, kellenek majd roadok, saját hangtechnikus, ez az amaz, de ezért dolgozunk. Ez a sava-borsa ennek az egésznek, hogy imádunk zenélni, egymást is nagyon csípjük, és minél jobb zenét szeretnénk csinálni, hogy minél több ember élvezze ezt velünk együtt J
Szerintem elég jó úton vagyunk. Már nem vagyunk egy teljesen ismeretlen zenekar, haladunk az igazi áttörés felé, de az sem biztos, hogy Magyarországon az Ozone Mama valaha mainstream lesz. Miért nem?
András: - Az angol nyelv miatt. Azt viszont meg le kell szögeznünk, hogy aki meg magyarul énekel, az meg elvágta magát a lehetőség elől, hogy külföldön elérjen valamit. Mi nagyon szeretnénk kijutni… Persze voltunk is, meg leszünk is, és a mellett, hogy itthon olyan bulikat csináljunk, amit a Vivi is mondott, a nemzetközi karrier is egy egyértelmű cél. Akkor itt tudatos brandépítés zajlik!
András: - Tudatos, igen. Van itthon X darab magyar zenekar, aki ilyen zenét játszik, és engem nem érdekel, hogy ki mit mond, ennek a zenének az angol a kifejező nyelve, és pont. Hoztak ilyen rendeletet, hogy a rádiókban nem tudom hány százalék magyar zene menjen… hát mi számít magyar zenének? Én ezt, bocsánat, de telibeszarom… Akinek így nem kell, akkor annak ne kelljen. És ezzel majdnem megválaszoltam a rádiós játszás kérdést is… a Petőfin hála istennek, azért előfordul már néhány számunk, de ettől még – a kis klubokat most nem számolva - senki nem fog hívni, hogy rohadt jók vagytok, csináljatok bulit. Menedzser nélkül nem megy, és nekünk most van is egy jó menedzserünk, aki hatalmas segítség.
Vivi: - Igen, meg az Ozone Mamát azt színpadon kell látni!
Tudjuk, hogy van ’rendes’ munkátok, de mennyire realitás, hogy Ti ebből meg is tudjatok élni?
Marci: - Egyelőre nincs rá példa, hogy itthon egy angolul éneklő zenekar ezt elérte volna.
Vivi: - De lehet, hogy az Ozone Mamának tényleg nem az a célja, hogy itthon akarja ezt felépíteni, hanem hogy együtt utazgassunk a világban, és épül ez akkor magától is. Andris, mondjad már Amerikát…!
András: - Ja igen, kösz! Amerika öt államában az új albumunkkal (Freedom) bekerültünk a rádiós rotációba. Szóval ennek bőven van keletje. Lehet, hogy erre a magyar piac egyszerűen nincs felkészülve?
András: - Mire nincs felkészülve? Ez egy örökzöld, világméretű stílus. Ezt be kéne fogadni mindenkinek, aki a rock zenét úgy általában szereti. Inkább nem ismerik. Ha meg megismerik, akkor azt kapjuk, hogy ’Hol az istenben voltatok idáig?’, ami meg tök pozitív kritika.
Marci: - Most már valaki igazán odaszólhatna, hogy mekkora szarok vagyunk… de tényleg, még lehet, hogy nem is volt negatív kritikánk…
Vivi: - Én egyszer megkaptam, hogy kicsi a mellem J
András: - Azt kell látni, hogy még nem jutunk el annyira a nagy csatornákon amennyire szeretnénk, de nagyon jó sajtómegjelenéseink voltak. A Magyar Narancstól a Rockéletig nagyon sokan észrevették, hogy min munkálkodunk. Erre nem lehet egy rossz szavunk se, meg nincs is, sőt! Szóval van ennek egy útja-módja, amihez management kell, amihez teljes ember kell, az utcáról ezt nem lehet elintézni. Aki megtalál – és egyre többen vannak ilyenek -, annak úgy tűnik, tetszik ez az egész… ha megnézed, az új klipünk mellett kettő darab dislike van közel 5000 megtekintés mellett (és tényleg!- a szerk.) Szerintem kurvajó arány és nagyon büszkék vagyunk erre! Bár ez a formáció friss, de már elég régóta csináljátok. Zenei fejlődést éreztek magatokon?
Vivi: - Hát én biztos, hogy látok. Mikor idekerültem, egyből beleültem a tutiba… Áááá, azt ne is minősítsük, hogy doboltam az elején…
András: - Hát meg az is biztos, hogy ezzel az új lemezzel nem visszafelé fejlődtünk. Más lett egy kicsit az Ozone Mama. Kiforrottabb, ez a jó szó Miért nem nagylemez a Freedom (kritikánk itt)?
Marci: - Itt a kreativitás teljesen máshogy működött. Az első lemez anyagát, ha lehet így mondani, egy év alatt kifostuk magunkból. Egymásra találtunk, oké, csináljuk! Teljes vehemenciával nekimentünk. Ez a második anyag kicsit tudatosabb abból a szempontból, hogy jobban átgondoltuk, hogy mit is szeretnénk csinálni és azt hogyan.
András: - Hát kicsit lehet, hogy cinkes, de nem volt megírva annyi szám, ami egy nagylemezhez kellett volna… Meg arra is gondoltunk, hogy miért ne adjunk ki egy mini albumot? Meg minek nagylemezt csinálni 2013-ban? Úgyse eladható a bakelit meg a CD, nekünk meg jobban bejön ez az iTunes formátum, gondoltuk kipróbáljuk így. A másik meg, hogy az utóbbi években volt egy ilyen trend, hogy bizonyos amerikai zenekarok nem csinálnak albumokat, hanem szarják az EP-ket, évente kétszer, mondjuk. Kipróbáltuk. Fel akartuk venni, hogy nyoma maradjon, nem akartunk várni vele. Meg nyilván lesz még mindenféle Ozone Mama kiadvány, ezt most így lőttük be. Arra nem gondoltatok, hogy milyen fasza remix alapok lehetnének a számaitok? Az is hozna közönséget, ugyanúgy, mint néhány jó featuring…
Marci: - A remix dolog felbukkant már ötlet szintjén, de eddig nem feküdtünk rá erre. Minket nem kerestek ilyennel, nekünk pedig egyszerűen nem maradt rá időnk, energiánk, hogy ezt elkezdjük szervezni, de semmi elől nem zárkózunk el. Az ilyen feat.-eket színpadon nagyon bírom. A Freedom bemutatójára a Premecz Matyit hívtuk el billentyűzni, és isteni volt. Ezek tudnak működni. Ötletünk baromi sok van, de ezek kivitelezése, A-tól Z-ig eljutni, az rengeteg szervezés.
Vivi: - Igen, ezekre majd a hátradőlős építkezés idején lesz energia…
András: - Meg marha fontos kérdés, hogy ha csinál az ember egy közöst valakivel, akkor ezt most magadnak csinálod, szakmailag, vagy csinálsz valami ’eladhatónak’ szánt dolgot… és ha nem tetszik az embereknek, akkor mi van? Akkor tök jó, hogy megcsináltad, csak minek? Ez most nagyon szárazon hangzik, én tudom. Sülhetnek el ebből baromi nagy dolgok, és már várjuk, hogy erre is legyen tényleg lehetőségünk, hogy kipróbáljunk ilyesmiket. Magukon a koncertek hangulatán, a közönségen láttok valamilyen változást? Többen vannak, tudják a szövegeket? Értitek…
Marci: - Persze, abszolút látni a fejlődést! Most ami eszembe jut, az a Dürer Kertben volt, a Rockélet szülinapján…
Vivi: - Fúúúúú… az mekkora veretés volt, atyaég…!
Marci: - … egy nagy fesztiválszezon után az első pesti buli. Egyfelől alapból rengetegen voltak… Te nem tudod, milyen az, amikor kiállsz oda előre, énekled a számodat és Veled ordítják a refrént. Olyan érzés nincs még egy. És nem az, hogy egy ember, és akkor tudom, hogy Ő az Andris unokatestvére, hanem hogy az a sok vadidegen ember ott áll veled szemben és üvöltenek…
Vivi: - Vagy tapsolják a ritmusomat, naaaa…!
András: - Baromi nagy erőt ad az, amikor testközelből látod, hogy rajonganak a zenédért, igen. És ezért tényleg nagyon hálásak is vagyunk mindenkinek, aki foglalkozik velünk, aki eljön a koncertre, aki szupportál, aki ordítja a refrént. Akkor a közönség összetétele is változik, nem?
András: - Ja, egyre nagyobb darab fickók vannak, meg jobb nők… J
Vivi: - Váááááá!!
Marci: - Talán mintha több lenne a szemüveges, nem? J
Vivi: - Áááá… hüüülyééék! …. Hát már egyre többször nem az van, hogy így állnak, már van valami mozgás, végre van egy kis izzadság szag… Van buli!
Marci: - Egy ideje csináljuk, hogy minden egyes koncertet felveszünk. Semmi extra, egy állókamera. Nekünk, eltesszük, megnézzük, visszaigazolásnak, satöbbi, mindegy… Nemrég a Supernem előtt játszottunk és úgy a nyolcadik számnál már másztak föl a színpadra…
Vivi: - Jaaaj, az olyan jó! És felmászhatott? Vagy csúnya volt?
András: - Nem, de nem rajtunk múlt… Miattam aztán feljöhetne mindenki…
Vivi: - Ja, tőlem is! Amikor nem Ozone Mama bulit csináltok, akkor milyen koncertre mentek el?
Vivi: - Supernem!! J
András: - Supernemre még én is megyek, de igazából túl sok bandára nem…
Vivi: - Ja, ez a genya állandóan Bécsbe járkál…
András: - Hát, ha lehet, akkor húzok külföldre, mert néha, ha összedobod a benzinpénzt, meg a jegyárakra, akkor olcsóbban jutsz el egy jó koncertre, mint idehaza. Ez a helyzet. Egyébként van ideális koncerthelyszín?
Vivi: - Persze! Barba Negra, A38…
Marci: - Én nagyon szeretem a Showbarlangot is. Pici, egy éves, induló hely. Lehet, hogy kicsi, kábé 200 férőhelyes, és el kell utazni érte a belvárosból, de nagyon hangulatos.
Vivi: - Meg jók a pultosok!
Marci: - De ott van a Wigwam, ami ugye most már Club 202, ami szintén nem a belváros, de iszonyatosan komoly atmoszférája van, meg szinte már patinásnak mondható.
Vivi: - Ott fogunk is játszani, nem? Most januárban?
András: - De-de! Pont az egyik kedven zenekarunk, a Monster Magnet előtt…
Vivi: - Az… na, az beszaratás lesz J Ott fog debütálni a dobom is! Milyen dob?
Vivi: - 1975-ös Vintage Ludwig, 24-es dobocskával… Jajjj… és plexi! Ez volt a ’Go’ klipjében is, de élőben eddig nem szólt, majd most :-D
Tényleg, a klipeken is látszik, hogy egyre komolyabbak
Marci: - Az első klipet, az I Really Care-hez, koncertfelvételekből kanyarította össze egy nagyon kedves ismerősünk, a második szintén egy baráti felajánlás eredménye (Red Hot Lovin’), ezt Reszeli Soós András hozta össze nekünk; a Go-t pedig a Derzsy András, Temesi Ádám-féle Stúdió X-el csináltuk már. Ebben is igyekszünk fejlődni, persze. Mindenben, amit a lehetőségek engednek.
Marci: - Aztán tavasszal szeretnénk majd egy turnét. Minél több fesztivál, meg külföld, ahogy össze tudjuk szervezni. Minél többet, minél jobban, minél hangosabban! De akkor Ti eljártok együtt kocsmázni is, nem? Ez a zenekaron túl ez egy baráti társaság
András: - Persze, most is együtt karácsonyoztunk. Jó, rengeteget tépjük egymást, de ez egy ilyen család.
Az új évet ott folytatta az Érd, ahol az előzőt lezárta Egerben (27-32), győzelemmel. A Siófok elleni hazai találkozóra szép számmal kilátogató drukkerek nem csalatkozhattak, a mérkőzés irama és alakulása szempontjából is magas színvonalon pörgött.
A 'kötelező győzelmek' kategóriájába eső találkozók talán a legnehezebb feladatok körébe sorolhatók bármely csapat életében. Így volt ez most is az Érd tekintetében, hiszen a siófokiak mentalitásán látszott, hogy nyerni jöttek városunkba. Az első percek gólváltásait, és brusztolós iramát követően az első negyed óra végén 7-7 találat volt feljegyezve a csapatok neve mellett. A vendégeknél főleg Bogdanovics és Léránt volt elemében, míg a hazai oldalon Klivinyi és Triscsuk tartotta a lépést, egyben csapatunkat is partiban az első félidő végéig. Remekbe szabott akciógólokkal és a játékszervezésben mutatott teljesítménynek köszönhetően 15-15-ös állásnál fújtak pihenőt a bírák.
Fordulást követően több ízben is ráijesztettek a csapatunkra a siófokiak. Szélsőik gyors kontrákból kovácsoltak kétgólos előnyt, majd a 44. percben már három volt közte (21-24). Játékosaink talán még a szünetben Gidófalvy Attila (Lord) által első ízben előadott érdi induló hatása alatt állhattak, amiért oly sok technikai hiba csúszott a játékukba. Változtatásra volt szükség a védekezésben, és ezt Szabó Edina is tökéletesen tudta. Oguntoye is felszívta magát a kapuban, Kovács Anna lövései is megtalálták a helyes irányt, Balog Beáta pedig egész egyszerűen nagyot játszott az estén. A mérkőzésen jegyzett hét találatával magasan kivette a részét előbb az egyenlítésből, majd az utolsó öt percben kiharcolt győzelemből is (33-28).
Sikerével az Érd megszilárdította negyedik helyét a tabellán, és tovább tapad a dobogó jelenleg harmadik helyén álló Dunaújvárosra.
Kardos-Horváth János. Gitáros, énekes, dalszerző, univerzális, kitüntetett zenész. Ezeken túl pedig ember. Ritkán adatik meg, hogy egy interjú túlmutasson önmagán, és a készítőt (reményeink szerint pedig az olvasót szintúgy) magánemberként is éppen annyira tanítsa, mint bármely más baráti magánbeszélgetés. Itt most ez történt. Politika, közélet, zene, társadalom... ezeket a címszavakat kellene kiemelnünk, de mégse tesszük. Hogy miért nem, az kiderül a következő sorokból...
-Bocs a késésért, éppen a Kaukázus próbaterméből jövök, szerencsére itt van nem messze.
Akkor tényleg készül az új lemez… milyen stádiumban jártok vele?
-Hát megvannak már a számok, amire mindenki igent mondott. Ez húsz szám, ebből még azért lehet lepotyog három-négy. Ezen megy most az agyalás… felénekelni, dobolni rá, meg ilyen technikai dolgok, de szépen lassan haladunk vele.
Ez a változás, amit veled meg a bandával kapcsolatban lehet olvasni, ez a nyugodtabb hozzáállás érződni fog a korongon? Egyáltalán figyeltek erre a tükröződésre, vagy ne kérdezzek ilyen hülyeséget?
-Hát ez biztos a korral is jár… amikor huszonévesek voltunk, akkor biztos másmilyen számokat írtunk. Mérgesebbek voltunk, bátrabbak talán… nem mintha mostanra ez kikopott volna, de a hangsúlyok azért áttevődtek az ítélkezésről meg a hibás kereséséről a megoldások kutatására.
Ilyen értelemben igen, talán másabb lesz a hangvétel, de ezt sosem tudjuk így előre. Nagyon sok szám érdekes módon alakult… átadtam egy csomó demót a többieknek, amin az utóbbi három évben számítógépeztem, a legtöbbnek majdhogynem kész világa van, nem csak egy gitár meg egy ének… szóval tényleg mindent tabuk nélkül átadtam, és volt jó pár, amire én nem is gondoltam volna, hogy ez jó lehet, vagy érdekes, és egy csomó ilyenre így rákaptak, hogy tök jó, ez menjen!
Jót tett ez a szünet? Úgy zeneileg, mint emberileg…
-Hát ha engem kérdezel, akkor bennem most nagyon kellemes élmények vannak ezzel kapcsolatban. Most döbbentem rá arra, hogy ezek kurvajó srácok és nagyon örülök, hogy ilyen arcokkal tudok dolgozni. De hogy három évvel ezelőtt mi volt… hát nem tudom. Szerintem ők nem változtak sokat. Inkább nekem voltak korábban ilyen paráim, hisztijeim, meg nem beszélt dolgok, amik kivetültek. Mára felnőttebbek is vagyunk, rengeteg mindent kibeszéltünk és most lett egy ilyen jó kis közös tér, amiben jó lenni.
Valahol említetted a visszatérés anyagi oldalát és most mindenki rácuppant erre, hogy ’Na akkor itt is csak a pénzről van szó’… én, ahogy itt ülök, abszolút nem ezt érzem.
-A maraton? Az nagyon tanulságos volt. Ez már a harmadik vagy negyedik ilyen volt. Ilyenkor mindig végig tudok tekinteni magamon, mert öt órán keresztül játszani a számaimat, meg a hülyeségeimet, az így ilyen… Tényleg van egy csomó korábbi, sematikusnak mondható számom, ami picit talán maníros, vagy az elődökre hasonlít, aztán ahogy haladok előre, mindig jönnek azok, amik már, vagy most is tetszenek. Látom a folyamatot, ahogy lehámozódott a sok hatás a zenémről, és eljutottak egy olyan stádiumba, ahol most vannak. Ez tetszik.
Milyen visszajelzések voltak?
-Bírták ez emberek, elég sokan maradtak a végéig is… azt hiszem valami három órakor volt vége. Öt és fél óra színpad, meg a szünetek, meg minden… hát hosszú volt, na.
Az jó, hogy egy csomóan tudják a számokat… olyanokat is, amíg még nincsenek teljesen rendbe téve. A Kafkaz az elég kuplerájos dolog egyelőre, és előbb-utóbb már rendet szeretnék rakni, jövőre tényleg szeretnék erre időt csinálni. Hogy kell elképzelni ezt a rendrakást? Csak nem lesz egy Kafkaz lemez?
-Szerintem igen, jó lenne talán egy ilyen Top Hits lemezt csinálni. Gitárral, vagy ha a stúdió engedi, két gitárral, vagy valami minimális csörgővel így rá játszani, mert nem akarom átverni az embereket, hogy lemezen kurvajól meg van csinálva egy dal, és élőben meg csak egy gitár. Azt szeretném, hogy ha már egyszer csinálom, akkor az színpadon is ugyanolyan dolog legyen, mint felvéve. Sok szám csak úgy valahogy, félkészen kikerült a netre, én nem nagyon foglalkoztam ezzel, de most azt gondolom, hogy kell annyira tisztelni az embereket, akik szeretik ezt, hogy rendbe tegyem a Kafkazt. Én tisztában vagyok vele, hogy ez sosem lesz egy nagyszínpados produkció… ez azon az árszínvonalon van, amit a kisebb klubok is meg tudnak engedni maguknak, ennek ez a tere, de én azt akkor is szeretném tisztességesen csinálni.
Meg hát igény is van rá…
-Na jó, de ebben azért nagyon nagy szerepe van annak, hogy van egy anyazenekar, ami ehhez képest tök híres, meg tök nagy felületet csinált. Kaukázus nélkül nem hiszem, hogy létezne a Kafkaz.
Másik zenekarod, a K2. Létezik? Mennyire létezik?
-Hát… névlegesen létezik, de egyelőre nincs energiám, hogy annyit áldozzak rá, mint amit megérdemelne.
Lehet, hogy hülyeség, de Te belülről hogy látod, hogy ennek az alternatív, nem is tudom, gondolkodó, sőt, ahogy olvastam, ’ökorockos’ vonalnak az egyik vezéralakjává váltál?
-Ha-ha, dehogyis… dehogy váltam. Vagy nem tudom, nem hiszem. Az hogy az ökológiával nem foglalkozik senki, az egy faszság, másrészt, meg pont kapóra jön, hogy ez egy ilyen szűz terület és könnyebben ki lehet tűnni. De ez nagyon nincs így jól. Ez egy olyan téma, ami mindannyiunkat érint, vagy érinteni fog. Én mindig úgy gondoltam – amikor olvastam gyerekkoromban Lennonról, meg a beat nemzedékről, meg az ötvenes évek amerikai írójáról, Ginsbergről és hasonlókról, hogy ez túlmutat a szórakoztató iparon. Nekem is lett egy ilyen romantikus hozzáállásom az egészhez, hogy ilyenkor hordószónokként lehet kocsmáról kocsmára profetikus gondolatokat átadni, és végül is lehet, hogy ennek hatása az, hogy lett egy ilyen vezéralak, vagy szócső-szerűség belőlem. De most már nagyon átalakult a zeneipar. Azt veszem észre, hogy egyre inkább ilyen ártalmatlan produkciók kerülnek ki a fősodorba, és ez egy picit azért zavaró. Hát valószínűleg azt jelenti, hogy ennek a kora lejárt. Mások a feltételek, meg egy csomó minden. De azért lehet, hogy szerencse is, hogy Magyarország harminc évvel le van maradva a Nyugattól, van mit behozni, van mit mondani…
Otthon milyen zenét hallgatsz?
-Otthon ilyen keleti zenéket hallgatok… van most egy új felfedezésem – vagyis hát nekem új -, ez a Gershwin nevű amerikai csávó a 20. század elejéről, meg ezeket a szerzetes mantrákat nagyon szeretem. De egy idő után kell azért a fülnek változatosság. Egyre kevesebbet hallgatok például szöveg központú zenét, mert egy idő után fárasztó. Nagyon kell figyelni a szövegeket, meg tudni a dolgokat.
Mondod Te, aki szintén elég erős üzeneteket adsz át…
-Igen, de azért én szerintem dallamosabb vagyok, mint az ilyen rap zenék, meg az ilyen amerikai nagyon pörgős szövegű zenekarok. Az egyszerűen követhetetlen. Én nagyon tisztelem ezeket a slam poetry-seket, ami tök jó, hogy így mennek, de elég nehéz nekem ezeket befogadni. A Punnanyval is az a jó, hogy vannak ilyen kellemes, belesüppedős refrénjeik. Nagyon-nagyon sok az infó. Eleve rengeteg az infó mindenütt. Mész az utcán, vezetsz, mindenhol táblák, hirdetés, reklámok… minden így zúdul rád, és pont a zenehallgatásnál nem vágyok már arra, hogy na még infó, még infó…
Ez után a kis csendespihenő után vissza kellett zökkenni egy ritmusba?
-Hát én azért pörögtem ez alatt is. Nem nagyon tudok nyugton ülni. Van egy ilyen workaholic tulajdonságom, de azért időnként vissza kell fognom magam. Meg ha az ember csapatban dolgozik, akkor más tempó van. De egyébként a kerti munkát szeretem a legjobban, mert az mentálisan kikapcsol.
Ismét készülsz politikai szerepvállalásra?
-Igen… hát konkrétumok alakulnak, a napokban fog kiderülni, hogy milyen formában, de arról majd úgyis mindenki hallani fog.
Legutóbb talán nem úgy jöttél ki ebből, mint ahogy az szerintem is természetes kellene, hogy legyen. Itthon még mindig nagyon sokan felhördülnek, ha egy művész, vagy közéleti személyiség zászlót bont valakik mellett
-Igen, ezt most másképp fogom csinálni. Sokkal jobban szét fogom választani a dolgokat. Magánemberként szerintem az ember azt csinál, amit akar. Ha akar, zenél, ha akar, politizál, mindenkinek van véleménye, és legyen is. De a kettőt nem mosom össze – bár sose csináltam szerintem; Kaukázus koncerten sosem fogalmaztam meg direkt politikai üzenetet, mert a közönséget kell tisztelni annyira, hogy nem terhelem ezzel az embereket, mint ahogy nem énekeltem Kaukázus számot semmilyen politikai rendezvényen, mert nem oda tartozik. Persze, elképzelhető, hogy az embernek a hitelessége így egy picit romlik.
A 2004-es Majdnem Kína anyagából, valamint készülő nagylemeze friss dalaiból egyaránt válogat a Kaukázus december 20-án, pénteken a budapesti Barba Negra klubban. A banda - all star válogatottja mellett - világpremierül színpadra viszi új, Ciprus (Szódával elmegy) című számát is. Hogy Aphrodite eljön-e szülőszigete leleplezésére, nem tudni, de az utóbbi idők egyik legígéretesebb agyas rockot játszó bandája, a Kozmosz biztosan ott lesz.
A minőséget fogyasztó közönség által a hazai könnyűzenei élet egyik legizgalmasabb zenekaraként számon tartott Kaukázus december 20-án, pénteken este a budapesti Barba Negraklubban búcsúztatja az évet a Majdnem tíz év című koncerttel.
A 2010-túl 2013-ig cigiszüntetet tartó banda idén tavasszal alakult újjá. A sokak által régóta várt feltámadás után a Kaukázus helyből végigjárta a legfontosabb fesztiválokat; miután a tagjai újra összecsiszolódtak a színpadon, a zenekar visszatért a próbaterembe, és ígéretéhez hűen elkezdett új anyagon dolgozni. A hírek szerint igencsak termékeny hónapok első fecskéit is szabadon engedik a srácok most pénteken.
- A készülő album zenei szövete elég eklektikus, ami korábban is jellemző volt ránk, hiszen nincs egységes Kaukázus-stílus. Most is kísérletezünk nagyzenekari szólamokkal, a 80-as évek korai újhullámos hangzásával és minimál hangszereléssel is. A készülő lemezről ezen a koncerten mutatjuk be először élőben a Ciprus (Szódával elmegy) című új számunkat. A zenéje vidám és táncolható, a szöveg pedig arra utal, hogy manapság mindent elintéznek helyettünk vagy a dolgok elintéződnek maguktól. Nem érdemes agyongörcsölni a dolgokat, mert aminek meg kell történnie, az úgyis megtörténik. A dalpremieren kívül elővesszük a Majdnem Kína című lemezünket, ami amolyan programadó anyagnak mondható a Kaukázus életművében. Erről párt dalt a szélesebb közönség sosem hallhatott tőlünk élőben, mert csak demó verzióban léteztek, és a zenekar indulásakor játszottuk őket utoljára – mondta Kardos-Horváth János, a Kaukázus dalszerző-frontembere.
A december 20-i est vendége a Kaukázushoz hasonlóan öntudatos, különutas zenekarok fiatalabb generációjának képviselője, a Kozmosz. A koncertek 20 órakor kezdődnek. A jegyek elővételben 1700, a koncert napján a helyszínen 2200 magyar forintba kerülnek - koncertre szánt pénz ennél jobb helyre nehezen kerülhet...
Milyen visszajelzések voltak?