A zűrös szombat este és a két üveg whisky benyakalása után vasárnap este nem vágyunk másra, csak, hogy az egészet újrakezdhessük. Erre viszont még várnunk kell, na szerencsére nem egy egész hetet, csak csütörtökig. Ekkor zúz együtt ugyanis az Ozone Mama és a The Trousers az A38 Hajón. Erről kicsit később még szót ejtünk, most jöjjön egy hamisítatlan szabadságszagú OM EP, a Freedom lemezkritikája igazi rock'n'roll köntösbe csomagolva. A következőkben erre a tüzes húrokon megpendülő karcosan szántó utazásra invitáljuk a szomjas utazókat...

A The Starship Has Landed "felboncolását" követően elérkezett a pillanat, hogy górcső alá vegyük Székely Marciék második nagy durranását, a Freedom-ot is.

1. Go

Az öt számot tartalmazó EP első trackje számunkra rögtön berúgja a kocsmaajtót. A Velvet Revolver - Dirty Little Thing számának garázstempóját idézi fel erős gitárszólóval, ami szinte végig fent tart a levegőben, és nem engedi, hogy reálisan gondolkozzunk. A szám hallgatása közben bekövetkezik a katarzis, majd lecsendesül körülöttünk minden mielőtt ismét berántana a tömegbe, olyan cselekedetekre ösztönözve, ami egyszeri és megismételhetetlen. A Go egy szerelem-forradalomról szól, ahol az összetört szívű, megsebzett férfinek "benzinre" van szüksége a Nőtől. Itt az ideje, hogy felkeljen a porból, összerakja életét és feltüzelve újra elinduljon azon az úton, ahol már ritkán járt. Készen áll a megújulásra, és ez így természetes.

2. Sidekick Miracle

Zeneileg az első pár másodpercben az az érzésünk, mintha a Go folytatását hallgatnánk, majd villámcsapásként ér a felismerés, hogy ez a szám amellett, hogy kevésbé lendületes ívet lovagol meg, még szövegében is csak nyomokban tartalmaz valóságos elemeket. A történet egy zavart, elveszett embert ír körül, akinek szüksége van egy külső hatásra, egy kézre, aki megragadja és minden nehézség ellenére visszarántja a talajra. Egy segítségre, akivel találhat egy olyan helyet, amit Otthonnak hívhat! Összességében kellemes második track érzését kelti, várva az új nap csodáját, ami valami szebbet hozhat el számára, mindenki számára...

3. The Juggernaut

A dal címe Juggernautról, egy képregényhősről szól. Egy Kolosszusról, ami a főhős elméjében őrlődik. Hatalmas energiának birtokában világok összekapcsolója, masszív mindent elpusztító erő kavarog a kezében, ami hatalmas felelősséggel is jár, ezt pedig kezelni is nagy felelősség. Káosz és "atomóra" kattog a fejében, amit le kell győznie mielőtt felrobbanna. Zeneileg talán a legösszetettebb, legfelépítettebb dal, amit mindenféle baljós, homályos hangszereléssel nyomatékosított a zenekar.

4. Cold Heart Of Stone

A Cold Heart Of Stone egy kapcsolatról, annak elveszett érzelmeiről szól, amik egykoron magasan szárnyaltak, mára viszont egyre homályosabbakká válnak a közös élmények. A zavarodottság, a csalódottság, az elhagyatottság mind-mind a szerelem "visszamaradt" érzései, gyomai, amit borzasztóan nehéz kiirtani, mivel újra-és újra kinő és elburjánzik az ember szívében. Eljött azonban az idő, amikor a lélek énekel, a szív újra kinyílik. nem lesz több rejtőzködés csak békés harmónia. Feszes 60-as éveket idéző gitárzene itt-ott felturbózva egy kis perkával és fortyogó Hammond-al!.

5. Fortunate Son

A méltó zárás. Háborúban, különféle színű zászlók alatt harcoló katonák: Rád mutatnak, és amikor azt kérdezed, mennyit kellene még adjunk? Az egyetlen válasz pedig: Még! Még! Még! Egy igazán ütős számot vártunk, ahol izzadt heregolyókkal a lábaink között vánszorgunk ki a pulthoz egy hűsítő italért. Megkaptuk!

Ez pedig itt a reklám helye: Július 25-én, azaz csütörtökön egy este lép fel az Ozone Mama a The Trousers zenekarral, méghozzá az A38 Hajó tetőteraszán. Hatalmas, energikus koncertpárosnak ígérkezik a nyár egyik legforróbb éjszakáján!

concert

facebook

youtube

soundcloud

web

Four Fingers Franky

A zűrös szombat este és a két üveg whisky benyakalása után vasárnap este nem vágyunk másra, csak, hogy az egészet újrakezdhessük. Erre viszont még várnunk kell, na szerencsére nem egy egész hetet, csak csütörtökig. Ekkor zúz együtt ugyanis az Ozone Mama és a The Trousers az A38 Hajón. Erről kicsit később még szót ejtünk, most jöjjön egy hamisítatlan szabadságszagú OM EP, a Freedom lemezkritikája igazi rock'n'roll köntösbe csomagolva. A következőkben erre a tüzes húrokon megpendülő karcosan szántó utazásra invitáljuk a szomjas utazókat...

A The Starship Has Landed "felboncolását" követően elérkezett a pillanat, hogy górcső alá vegyük Székely Marciék második nagy durranását, a Freedom-ot is.

1. Go

Az öt számot tartalmazó EP első trackje számunkra rögtön berúgja a kocsmaajtót. A Velvet Revolver - Dirty Little Thing számának garázstempóját idézi fel erős gitárszólóval, ami szinte végig fent tart a levegőben, és nem engedi, hogy reálisan gondolkozzunk. A szám hallgatása közben bekövetkezik a katarzis, majd lecsendesül körülöttünk minden mielőtt ismét berántana a tömegbe, olyan cselekedetekre ösztönözve, ami egyszeri és megismételhetetlen. A Go egy szerelem-forradalomról szól, ahol az összetört szívű, megsebzett férfinek "benzinre" van szüksége a Nőtől. Itt az ideje, hogy felkeljen a porból, összerakja életét és feltüzelve újra elinduljon azon az úton, ahol már ritkán járt. Készen áll a megújulásra, és ez így természetes.

2. Sidekick Miracle

Zeneileg az első pár másodpercben az az érzésünk, mintha a Go folytatását hallgatnánk, majd villámcsapásként ér a felismerés, hogy ez a szám amellett, hogy kevésbé lendületes ívet lovagol meg, még szövegében is csak nyomokban tartalmaz valóságos elemeket. A történet egy zavart, elveszett embert ír körül, akinek szüksége van egy külső hatásra, egy kézre, aki megragadja és minden nehézség ellenére visszarántja a talajra. Egy segítségre, akivel találhat egy olyan helyet, amit Otthonnak hívhat! Összességében kellemes második track érzését kelti, várva az új nap csodáját, ami valami szebbet hozhat el számára, mindenki számára...

3. The Juggernaut

A dal címe Juggernautról, egy képregényhősről szól. Egy Kolosszusról, ami a főhős elméjében őrlődik. Hatalmas energiának birtokában világok összekapcsolója, masszív mindent elpusztító erő kavarog a kezében, ami hatalmas felelősséggel is jár, ezt pedig kezelni is nagy felelősség. Káosz és "atomóra" kattog a fejében, amit le kell győznie mielőtt felrobbanna. Zeneileg talán a legösszetettebb, legfelépítettebb dal, amit mindenféle baljós, homályos hangszereléssel nyomatékosított a zenekar.

4. Cold Heart Of Stone

A Cold Heart Of Stone egy kapcsolatról, annak elveszett érzelmeiről szól, amik egykoron magasan szárnyaltak, mára viszont egyre homályosabbakká válnak a közös élmények. A zavarodottság, a csalódottság, az elhagyatottság mind-mind a szerelem "visszamaradt" érzései, gyomai, amit borzasztóan nehéz kiirtani, mivel újra-és újra kinő és elburjánzik az ember szívében. Eljött azonban az idő, amikor a lélek énekel, a szív újra kinyílik. nem lesz több rejtőzködés csak békés harmónia. Feszes 60-as éveket idéző gitárzene itt-ott felturbózva egy kis perkával és fortyogó Hammond-al!

5. Fortunate Son (Creedence Clearwater Revival-feldolgozás)

A méltó zárás. Háborúban, különféle színű zászlók alatt harcoló katonák: Rád mutatnak, és amikor azt kérdezed, mennyit kellene még adjunk? Az egyetlen válasz pedig: Még! Még! Még! Egy igazán ütős számot vártunk, ahol izzadt heregolyókkal a lábaink között vánszorgunk ki a pulthoz egy hűsítő italért. Megkaptuk!

Ez pedig itt a reklám helye: Július 25-én, azaz csütörtökön egy este lép fel az Ozone Mama a The Trousers zenekarral, méghozzá az A38 Hajó tetőteraszán. Hatalmas, energikus koncertpárosnak ígérkezik a nyár egyik legforróbb éjszakáján!

concert

facebook

youtube

soundcloud

web

Four Fingers Franky

Büszkén jelentjük, hogy mi is részesei voltunk a méltán népszerű soproni VOLT fesztivál száztízezres rekordjának: ha csak egy napra is, de csatlakoztunk az egy emberként lélegző és tomboló tömeghez. Az utolsó, szombati napon a hazai könnyűzenét képviselő Fish!, Odett és az Anna & the Barbies koncertjeibe pillantottunk bele, az igazi nagy dobás viszont Parov Stelar, Example, és a GusGus basszusbombája volt.

„Egy napon, mikor nyuszikának semmi jobb dolga nem akadt,

elindult a VOLT Fesztre, hogy tanuljon valami fontosat.”

Mi azt tanultuk meg, hogy az Anna & The Barbies még mindig Magyarország egyik legmenőbb és legmeghökkentőbb bandája. A fesztiválterület gyors feltérképezése és a kötelező pózolós, Facebook-gyanús képek elkattintása után ugyanis a Pásztor testvérek együttesének koncertjébe csöppentünk, akik a verőfényes fél ötös időpont ellenére hatalmas pop-rock karnevált varázsoltak a Telekom Nagyszínpadra, illetve annak vonzáskörzetébe. Pásztor Anna szokásához híven hihetetlen energiákat és karcos rímeket szórt a közönségre, olyan sokkoló sminkben és jelmezben, aminek láttán Lady Gaga is extázisba esett volna.

Közben az OTP Bank Színpadon Odett hozta a cukiskodó formáját: a tiszta énekhang és a makulátlan külső igazán figyelemreméltó teljesítmény volt a 40 fokos melegben, ráadásul még arra is maradt energiája, hogy kedvesen érdeklődjön a fesztivállakók alkalmi szerelmi kalandjairól. Ezzel párhuzamosan a GDF Suez Színpadon kevésbé volt könnyed a légkör: a Fish! elégítette ki a jóféle hazai rockra vágyók hallószerveit masszív dallamorgiával.

Később –de még mindig világosban– az osztrák Parov Stelar táncoltatta meg alaposan a népet, akik kis túlzással havonta lépnek fel hazánkban töretlen sikerrel. Egyértelműen Cleo Panther énekesnő színpadi jelenléte és hangszálai domináltak a színpadon, nem is beszélve a művésznevéhez illő párductestéről és az öltözékéről (ami valószínű egy ünneplő ruha és egy tornadressz szerelmi légyottjának gyümölcse). Nekünk a repertoár kissé monoton volt, és nagyon hiányoltunk olyan gyöngyszemeket, mint például a Shine, a True Romance vagy a Coco, amik bár a banda egy korábbi, Lilja Bloom énekesnővel kiegészülő konstellációjának a produktumai, de az aktuális dalospacsirta is simán a maga képére formálhatta volna őket. Legalábbis szerintünk (de ez magánvélemény J).

Ezután az OTP Színpad felé vettük az irányt, és felspanolva vártuk az izlandi GusGus elektronikus performanszát. Nem kellett csalódnunk: már az első ütemek hatására viharos tengerként hullámzott alattunk a padló a dobhártyaszaggató basszusoktól, és az önkívületi állapotban ugrándozó közönségtől. A majdnem 20 éve a nemzetközi elektronikus zenei szcéna innovátoraként tündöklő group felvonultatta a legutóbbi album, az Arabian Horse nagy slágereit, köztük a címadó dalt, illetve az Over-t, illetve korábbi dalok, például az Add This Song is felcsendültek. Az egyik frontember pedig megelevenült skandináv félistenként, Thorként tornyosult a közönség fölé hosszú, szőke hajával. A hangosítással akadtak azért problémák (az énekhang néha totálisan elveszett a basszusok kavalkádjában), de ennek ellenére tuti, hogy még nagyon sokáig fogjuk emlegetni ezt a koncertet!

A szombati lineup legtöbb embert a Lővérekbe csábító húzóneve kétségkívül Example volt. Ezt az előadást nyugodtan nevezhetjük biztonsági játéknak: futószalagon érkeztek a több tízmilliós Youtube-nézettségeket produkáló slágerek, a Changed The Way You Kiss Me, a Calvin Harris-el közös We’ll Be Coming Back, vagy épp a Kickstars. Szerencsére a mi kevésbé ismert kedvencünk, az előző album címadó dala (Playing In The Shadows) is felcsendült. Amúgy le a kalappal, hiszen hatalmas teljesítmény, hogy a majd másfél órás koncerten szinte csak olyan gigaslágerek sorakoztak, amiknek minden sorát tudta az őrjöngő, visítozó közönség. Example, azaz Elliot John Gleave bebizonyította, hogy a lemezeken hallható markáns, tiszta férfihang ellenére az élőben éneklés nem a legnagyobb erőssége (vagy csak nem akarta elnyomni a közönség önfeledt dalolását), ám energikus showman, akinek egy másodpercre sem olvadt le a teli vigyor az arcáról. Ráadásként a show igazán lenyűgöző, tűzijátékos-konfettiesős befejezést kapott.

Hajnalban még megvártuk Skream produkcióját, de csak fél órát bírtunk a retinagyilkos villódzás és a monoton döngölés miatt. Bár lehet, hogy a sajgó talpunk miatt rosszabbnak éreztük, mint amilyen valójában volt. Összességében viszont igazi sörszagú, szabadságfílinges fesztiválélménnyel lettünk gazdagabbak.

szexi ribizli

Büszkén jelentjük, hogy mi is részesei voltunk a méltán népszerű soproni VOLT fesztivál száztízezres rekordjának: ha csak egy napra is, de csatlakoztunk az egy emberként lélegző és tomboló tömeghez. Az utolsó, szombati napon a hazai könnyűzenét képviselő Fish!, Odett és az Anna & the Barbies koncertjeibe pillantottunk bele, az igazi nagy dobás viszont Parov Stelar, Example, és a GusGus basszusbombája volt.

„Egy napon, mikor nyuszikának semmi jobb dolga nem akadt,

elindult a VOLT Fesztre, hogy tanuljon valami fontosat.”

Mi azt tanultuk meg, hogy az Anna & The Barbies még mindig Magyarország egyik legmenőbb és legmeghökkentőbb bandája. A fesztiválterület gyors feltérképezése és a kötelező pózolós, Facebook-gyanús képek elkattintása után ugyanis a Pásztor testvérek együttesének koncertjébe csöppentünk, akik a verőfényes fél ötös időpont ellenére hatalmas pop-rock karnevált varázsoltak a Telekom Nagyszínpadra, illetve annak vonzáskörzetébe. Pásztor Anna szokásához híven hihetetlen energiákat és karcos rímeket szórt a közönségre, olyan sokkoló sminkben és jelmezben, aminek láttán Lady Gaga is extázisba esett volna.

Közben az OTP Bank Színpadon Odett hozta a cukiskodó formáját: a tiszta énekhang és a makulátlan külső igazán figyelemreméltó teljesítmény volt a 40 fokos melegben, ráadásul még arra is maradt energiája, hogy kedvesen érdeklődjön a fesztivállakók alkalmi szerelmi kalandjairól. Ezzel párhuzamosan a GDF Suez Színpadon kevésbé volt könnyed a légkör: a Fish! elégítette ki a jóféle hazai rockra vágyók hallószerveit masszív dallamorgiával.

Később –de még mindig világosban– az osztrák Parov Stelar táncoltatta meg alaposan a népet, akik kis túlzással havonta lépnek fel hazánkban töretlen sikerrel. Egyértelműen Cleo Panther énekesnő színpadi jelenléte és hangszálai domináltak a színpadon, nem is beszélve a művésznevéhez illő párductestéről és az öltözékéről (ami valószínű egy ünneplő ruha és egy tornadressz szerelmi légyottjának gyümölcse). Nekünk a repertoár kissé monoton volt, és nagyon hiányoltunk olyan gyöngyszemeket, mint például a Shine, a True Romance vagy a Coco, amik bár a banda egy korábbi, Lilja Bloom énekesnővel kiegészülő konstellációjának a produktumai, de az aktuális dalospacsirta is simán a maga képére formálhatta volna őket. Legalábbis szerintünk (de ez magánvélemény J).

Ezután az OTP Színpad felé vettük az irányt, és felspanolva vártuk az izlandi GusGus elektronikus performanszát. Nem kellett csalódnunk: már az első ütemek hatására viharos tengerként hullámzott alattunk a padló a dobhártyaszaggató basszusoktól, és az önkívületi állapotban ugrándozó közönségtől. A majdnem 20 éve a nemzetközi elektronikus zenei szcéna innovátoraként tündöklő group felvonultatta a legutóbbi album, az Arabian Horse nagy slágereit, köztük a címadó dalt, illetve az Over-t, illetve korábbi dalok, például az Add This Song is felcsendültek. Az egyik frontember pedig megelevenült skandináv félistenként, Thorként tornyosult a közönség fölé hosszú, szőke hajával. A hangosítással akadtak azért problémák (az énekhang néha totálisan elveszett a basszusok kavalkádjában), de ennek ellenére tuti, hogy még nagyon sokáig fogjuk emlegetni ezt a koncertet!

A szombati lineup legtöbb embert a Lővérekbe csábító húzóneve kétségkívül Example volt. Ezt az előadást nyugodtan nevezhetjük biztonsági játéknak: futószalagon érkeztek a több tízmilliós Youtube-nézettségeket produkáló slágerek, a Changed The Way You Kiss Me, a Calvin Harris-el közös We’ll Be Coming Back, vagy épp a Kickstars. Szerencsére a mi kevésbé ismert kedvencünk, az előző album címadó dala (Playing In The Shadows) is felcsendült. Amúgy le a kalappal, hiszen hatalmas teljesítmény, hogy a majd másfél órás koncerten szinte csak olyan gigaslágerek sorakoztak, amiknek minden sorát tudta az őrjöngő, visítozó közönség. Example, azaz Elliot John Gleave bebizonyította, hogy a lemezeken hallható markáns, tiszta férfihang ellenére az élőben éneklés nem a legnagyobb erőssége (vagy csak nem akarta elnyomni a közönség önfeledt dalolását), ám energikus showman, akinek egy másodpercre sem olvadt le a teli vigyor az arcáról. Ráadásként a show igazán lenyűgöző, tűzijátékos-konfettiesős befejezést kapott.

Hajnalban még megvártuk Skream produkcióját, de csak fél órát bírtunk a retinagyilkos villódzás és a monoton döngölés miatt. Bár lehet, hogy a sajgó talpunk miatt rosszabbnak éreztük, mint amilyen valójában volt. Összességében viszont igazi sörszagú, szabadságfílinges fesztiválélménnyel lettünk gazdagabbak.

szexi ribizli

Büszkén jelentjük, hogy mi is részesei voltunk a méltán népszerű soproni VOLT fesztivál száztíz ezres rekordjának: ha csak egy napra is, de csatlakoztunk az egy emberként lélegző és tomboló tömeghez. Az utolsó, szombati napon a hazai könnyűzenét képviselő Fish!, Odett és az Anna & the Barbies koncertjeibe pillantottunk bele, az igazi nagy dobás viszont Parov Stelar, Example, és a GusGus basszusbombája volt.

„Egy napon, mikor nyuszikának semmi jobb dolga nem akadt,
elindult a VOLT Fesztre, hogy tanuljon valami fontosat.”

Mi azt tanultuk meg, hogy az Anna & The Barbies még mindig Magyarország egyik legmenőbb és legmeghökkentőbb bandája. A fesztiválterület gyors feltérképezése és a kötelező pózolós, Facebook-gyanús képek elkattintása után ugyanis a Pásztor testvérek együttesének koncertjébe csöppentünk, akik a verőfényes fél ötös időpont ellenére hatalmas pop-rock karnevált varázsoltak a Telekom Nagyszínpadra, illetve annak vonzáskörzetébe. Pásztor Anna szokásához híven hihetetlen energiákat és karcos rímeket szórt a közönségre, olyan sokkoló sminkben és jelmezben, aminek láttán Lady Gaga is extázisba esett volna.

Közben az OTP Bank Színpadon Odett hozta a cukiskodó formáját: a tiszta énekhang és a makulátlan külső igazán figyelemreméltó teljesítmény volt a 40 fokos melegben, ráadásul még arra is maradt energiája, hogy kedvesen érdeklődjön a fesztivállakók alkalmi szerelmi kalandjairól. Ezzel párhuzamosan a GDF Suez Színpadon kevésbé volt könnyed a légkör: a Fish! elégítette ki a jóféle hazai rockra vágyók hallószerveit masszív dallamgránátokkal.

Később –de még mindig világosban– az osztrák Parov Stelar Band táncoltatta meg alaposan a népet, akik kis túlzással havonta lépnek fel hazánkban töretlen sikerrel. Egyértelműen Cleo Panther énekesnő színpadi jelenléte és hangszálai domináltak a színpadon, nem is beszélve az öltözékéről (ami valószínű egy ünneplő ruha és egy tornadressz szerelmi légyottjának gyümölcse). Nekünk a repertoár kissé monoton volt, és nagyon hiányoltunk olyan gyöngyszemeket, mint például a Shine, a True Romance vagy a Coco, amik bár a banda egy korábbi, Lilja Bloom énekesnővel kiegészülő felállásának a produktumai, de az aktuális dalospacsirta is simán a maga képére formálhatta volna őket. Legalábbis szerintünk (de ez magánvélemény J).

Ezután az OTP Színpad felé vettük az irányt, és felspanolva vártuk az izlandi GusGus elektronikus performanszát. Nem kellett csalódnunk: már az első ütemek hatására viharos tengerként hullámzott alattunk a padló a dobhártyaszaggató basszusoktól, és az önkívületi állapotban ugrándozó közönségtől. A majdnem 20 éve a nemzetközi elektronikus zenei szcéna innovátoraként tündöklő group felvonultatta a legutóbbi album, az Arabian Horse nagy slágereit, köztük a címadó dalt, illetve az Over-t, illetve korábbi dalok, például az Add This Song is felcsendültek. Az egyik frontember pedig megelevenült skandináv félistenként, Thorként tornyosult a közönség fölé hosszú, szőke hajával. A hangosítással akadtak azért problémák (az énekhang néha totálisan elveszett a basszusok kavalkádjában), de ennek ellenére tuti, hogy még nagyon sokáig fogjuk emlegetni ezt a koncertet!

A szombati lineup legtöbb embert a Lővérekbe csábító húzóneve kétségkívül Example volt. Ezt az előadást nyugodtan nevezhetjük biztonsági játéknak: futószalagon érkeztek a több tízmilliós Youtube-nézettségeket produkáló slágerek, a Changed The Way You Kiss Me, a Calvin Harris-el közös We’ll Be Coming Back, vagy épp a Kickstars. Szerencsére a mi kevésbé ismert kedvencünk, az előző album címadó dala (Playing In The Shadows) is felcsendült. Amúgy le a kalappal, hiszen hatalmas teljesítmény, hogy a majd másfél órás koncerten szinte csak olyan gigaslágerek sorakoztak, amiknek minden sorát tudta az őrjöngő, visítozó közönség. Example, azaz Elliot John Gleave bebizonyította, hogy a lemezeken hallható markáns, tiszta férfihang ellenére az élőben éneklés nem a legnagyobb erőssége (vagy csak nem akarta elnyomni a közönség önfeledt dalolását), ám energikus showman, akinek egy másodpercre sem olvadt le a teli vigyor az arcáról. A show igazán lenyűgöző, tűzijátékos-konfettiesős befejezést kapott.

Hajnalban még megvártuk Skream produkcióját, de csak fél órát bírtunk a retinagyilkos villózás és a monoton döngölés miatt. Bár lehet, hogy a sajgó talpunk miatt rosszabbnak éreztük, mint amilyen valójában volt. Összességében viszont igazi sörszagú, szabadságfílinges fesztiválélménnyel lettünk gazdagabbak.

Büszkén jelentjük, hogy mi is részesei voltunk a méltán népszerű soproni VOLT fesztivál száztíz ezres rekordjának: ha csak egy napra is, de csatlakoztunk az egy emberként lélegző és tomboló tömeghez. Az utolsó, szombati napon a hazai könnyűzenét képviselő Fish!, Odett és az Anna & the Barbies koncertjeibe pillantottunk bele, az igazi nagy dobás viszont Parov Stelar, Example, és a GusGus basszusbombája volt.

„Egy napon, mikor nyuszikának semmi jobb dolga nem akadt,
elindult a VOLT Fesztre, hogy tanuljon valami fontosat.”

Mi azt tanultuk meg, hogy az Anna & The Barbies még mindig Magyarország egyik legmenőbb és legmeghökkentőbb bandája. A fesztiválterület gyors feltérképezése és a kötelező pózolós, Facebook-gyanús képek elkattintása után ugyanis a Pásztor testvérek együttesének koncertjébe csöppentünk, akik a verőfényes fél ötös időpont ellenére hatalmas pop-rock karnevált varázsoltak a Telekom Nagyszínpadra, illetve annak vonzáskörzetébe. Pásztor Anna szokásához híven hihetetlen energiákat és karcos rímeket szórt a közönségre, olyan sokkoló sminkben és jelmezben, aminek láttán Lady Gaga is extázisba esett volna.

Közben az OTP Bank Színpadon Odett hozta a cukiskodó formáját: a tiszta énekhang és a makulátlan külső igazán figyelemreméltó teljesítmény volt a 40 fokos melegben, ráadásul még arra is maradt energiája, hogy kedvesen érdeklődjön a fesztivállakók alkalmi szerelmi kalandjairól. Ezzel párhuzamosan a GDF Suez Színpadon kevésbé volt könnyed a légkör: a Fish! elégítette ki a jóféle hazai rockra vágyók hallószerveit masszív dallamgránátokkal.

Később –de még mindig világosban– az osztrák Parov Stelar Band táncoltatta meg alaposan a népet, akik kis túlzással havonta lépnek fel hazánkban töretlen sikerrel. Egyértelműen Cleo Panther énekesnő színpadi jelenléte és hangszálai domináltak a színpadon, nem is beszélve az öltözékéről (ami valószínű egy ünneplő ruha és egy tornadressz szerelmi légyottjának gyümölcse). Nekünk a repertoár kissé monoton volt, és nagyon hiányoltunk olyan gyöngyszemeket, mint például a Shine, a True Romance vagy a Coco, amik bár a banda egy korábbi, Lilja Bloom énekesnővel kiegészülő felállásának a produktumai, de az aktuális dalospacsirta is simán a maga képére formálhatta volna őket. Legalábbis szerintünk (de ez magánvélemény J).

Ezután az OTP Színpad felé vettük az irányt, és felspanolva vártuk az izlandi GusGus elektronikus performanszát. Nem kellett csalódnunk: már az első ütemek hatására viharos tengerként hullámzott alattunk a padló a dobhártyaszaggató basszusoktól, és az önkívületi állapotban ugrándozó közönségtől. A majdnem 20 éve a nemzetközi elektronikus zenei szcéna innovátoraként tündöklő group felvonultatta a legutóbbi album, az Arabian Horse nagy slágereit, köztük a címadó dalt, illetve az Over-t, illetve korábbi dalok, például az Add This Song is felcsendültek. Az egyik frontember pedig megelevenült skandináv félistenként, Thorként tornyosult a közönség fölé hosszú, szőke hajával. A hangosítással akadtak azért problémák (az énekhang néha totálisan elveszett a basszusok kavalkádjában), de ennek ellenére tuti, hogy még nagyon sokáig fogjuk emlegetni ezt a koncertet!

A szombati lineup legtöbb embert a Lővérekbe csábító húzóneve kétségkívül Example volt. Ezt az előadást nyugodtan nevezhetjük biztonsági játéknak: futószalagon érkeztek a több tízmilliós Youtube-nézettségeket produkáló slágerek, a Changed The Way You Kiss Me, a Calvin Harris-el közös We’ll Be Coming Back, vagy épp a Kickstars. Szerencsére a mi kevésbé ismert kedvencünk, az előző album címadó dala (Playing In The Shadows) is felcsendült. Amúgy le a kalappal, hiszen hatalmas teljesítmény, hogy a majd másfél órás koncerten szinte csak olyan gigaslágerek sorakoztak, amiknek minden sorát tudta az őrjöngő, visítozó közönség. Example, azaz Elliot John Gleave bebizonyította, hogy a lemezeken hallható markáns, tiszta férfihang ellenére az élőben éneklés nem a legnagyobb erőssége (vagy csak nem akarta elnyomni a közönség önfeledt dalolását), ám energikus showman, akinek egy másodpercre sem olvadt le a teli vigyor az arcáról. A show igazán lenyűgöző, tűzijátékos-konfettiesős befejezést kapott.

Hajnalban még megvártuk Skream produkcióját, de csak fél órát bírtunk a retinagyilkos villózás és a monoton döngölés miatt. Bár lehet, hogy a sajgó talpunk miatt rosszabbnak éreztük, mint amilyen valójában volt. Összességében viszont igazi sörszagú, szabadságfílinges fesztiválélménnyel lettünk gazdagabbak.

Már csak egyetlen egy álmatlan éjszaka, pár munkával eltöltött unalmas óra - a déli kávézás alatt is titkon már az első söröd apróit szorongatod a zsebedben - és a Dudikon kirobban a strandolós, sátrazós fesztivállapot. A július 11-13 között a dunaújvárosi Szalki-sziget kempingjében remélhetőleg nem csak a Duna áradásából visszamaradt szúnyoghordák fognak rajzani, hanem a főiskola hallgatói és Four Fingers Franky mellett megannyi öregdiák is. A 2008-as EFOTT megrendezése után újra lányok ülnek majd a fiúk ölébe, sörök szisszennek másodpercenként, és többek között a Supernem, az Alvin és a Mókusok, Péterfy Bori, valamint a Tankcsapda koncertjein kavarodik fel a por a nagyszínpad előtt.

A részletes programért, a jegyvásárlásról, a rendkívül kedvező sátorozási lehetőségekről, avagy kollégiumi szállásfoglalásról, valamint a mindenki számára ingyenes buszjáratok menetrendi információkról kötelező meglátogatni a DUDIK facebook oldalát.

Az esemény eventje

Four Fingers Franky

Vasárnap délelőtt… a dühből végigivott szombat éjjelből nem maradt más, csak egy kiszáradt torok, meg egy olcsó - nem Tőle kapott - rúzsfolt. Nem vagyok biztos benne, hogy életben vagyok. Vakon, egy szál alsógatyában botorkálok le a töküres félhomályba burkolózó konyhába, a kávét remegő kézzel kanalazom mellé, a cukrot kiborítom. A teraszon még hűvös van, de a sarokház felől lassan áttörő meleg Nap sugarai lassan mosni kezdik az arcom. Hosszú éjszaka volt… túl hosszú nap lesz... A rádiót egy halott ujjaival felhangosítom, és fél perc múlva már tudom, hogy ezt is túlélem…

The Starship Has Landed

A 2005-ben, Budapestről startoló rockbandáról nehéz elfogultság nélkül beszélni. A többek között a Led Zeppelin, a Grand Funk, a Cult, a Black Crowes és Jimmi Hendrix zenéjén nevelkedett srácoknak a jelek szerint nem csak arról van alkumentes fogalmuk, hogy mitől jó egy zene, de saját képességeikkel is tisztában vannak. Magukat adják, és ez több mint elég ahhoz, hogy az ország egyik legjobb rockcsapataként tartsuk számon Őket…

Anélkül, hogy túlmisztifikálnánk a női magazinok által tényként kezelt 7 éves periódust, de pont ennyi idő kellett, míg a számos tagcserén átesett banda végre révbe ért első saját stúdióalbumával. A teljes egészében angol nyelvű ’The Starship Has Landed’ becsapódása elsöprő erejű volt… A megjelenés után a Fonogramon az Ozone Mama lett 2012-ben ’Az év hazai felfedezettje’, idén pedig megnyerték a hazai Hard Rock Rising-et, így Ők képviselhették hazánkat az egyszerűen csak ’The Global Battle Of The Bands’ – ként aposztrofált versenyen, ahol csak pár szavazattal csúsztak le döntőről… ráadásul nemrég jöttek ki a ’Freedom’ című EP-vel…

A ’The Starship Has Landed’ , mint ahogy az debütáló albumoknál lenni szokott, igyekszik magán viselni alkotóinak összes létező ars-poeticáját, megcsillantani a skála összes hangját, amit a banda kiadni képes… volt már példa, ahol ez görcsös agyonakarást eredményezett, de itt nem. A szokatlan intelligenciával összerakott, az intróval együtt 11 trackes album nagyon egyben van. A Skip James inspirálta ’Cottonfield Ramblin’ nem egész egy perce a tökéletes felütés. Ez a karcos, fekete, izzadt, tömött füst ízű Dél hangulatának ritmusát 10 másodpercen belül lekopogjuk bármelyik alabamai krimó pultján, akkor is ha éppen a HÉV-en vagyunk. A helyszín tehát megvan, és a ’High Octaine Fuel Baby’ első hangjai után már egyértelmű az irány is. Dögös, bluesos, füstös, zsigeri őszinteséggel bíró, hiteles, világszínvonalú amerikai R’n’R… mindez Budapestről.

Ha már világszínvonal

Bár mindegyik szám igazi mikrouniverzumként akár önmaga is külön-külön fémjelezhetne egy egész albumot, ennek a korongnak mindjárt két zászlóshajója is van; a harmadikként szereplő ’I Really Care’ és lista ötödikje, a ’Red Hot Lovin'’ bármikor, bárkit, bármilyen állapotból azonnal teljes feszültség alá helyeznek. Gyakorlatilag tökéletes rádióslágerek, a címke egyetlen negatívuma nélkül. A Supernem, a Trousers, az Anna and the Barbies és az Ivan & the Parazol mellett idehaza legutóbb ez banda volt képes erre… ebben a kategóriában és műfajban a külföldiek közül pedig csak a Rolling Stones ’Doom and Gloom’-ját tudjuk felhozni példának, de most jelent meg a Black Sabbath új albuma is, szóval ki tudja…

Az Ozone ezen két nehézbombázójához már profi klipek is készültek. Az előbbihez készült IRC-hez immár két éve forgatott, Farkas Csongor rendezői és operatőri munkáját dicsérő, talán a pszichedelikába hajló anyag – bár kiváló - még relatív szerény anyagi lehetőségekről árulkodik, míg a Red Hot Lovin'-nál már kicsit több lehetett a dobozban… ezt a Reszeli Soós András – Dévényi Zoltán dir./op. duo egy klasszikus, két színtéren játszódó, az élő bulik hangulatát visszaadó stílusát megőrző filmet készített. Mindkettőt egészen egyszerűen jó nézni.

Ez már nem útkeresés

A két kisfilmmel megtámogatott track persze nem maradt egyedül a korongon. A 'Skyscrape Journey', a 'Buried in my Head', a 'San Francisco' és az 'Off the Rail' mind zeneileg, mind szövegileg bámulatos hátteret festenek ahhoz az eltökélt utazáshoz, amire az Ozone Mama hív. És ehhez még a nyelvvizsga sem feltétel... A stílus legnagyobbjaihoz hasonlóan, a srácok mondanivalója ott lüktet minden dobütésben, minden megpendített húrban... még ha időnként ritmust is kell váltsunk ('Sooner or Later'), a végcélt sosem téveszthetjük szem elől...

Bár immár nyolc éve létezik, nagy út áll még a csapat előtt. A civilben barátságos és közkedvelt Székely Marci hangját erre a stílusra találták ki… bár többen lennének megáldva ilyen őszinte, ráadásul működő (!) színpadi jelenléttel. A szebbik nemet a dobok mögött képviselő Tiszai Vivi nemcsak küllemével, de tudásával is unikum a női dobosok univerzumában. Gábor András billentyűsként, gitárosként, vokálként és egyéb más ütős hangszerek mestereként adja a bombabiztos középpályát, aminek Takács József olyan alapokat teremt a basszussal, hogy bárki beleszédül… azt, hogy az őt váltó Szamosközi Zoltán miként fogadja a passzot, majd 25-én, az A38-on megtudjuk.

Ezek a srácok profi zenészek… amit csinálnak, az éppen azzal együtt ligabajnok, hogy pontosan érződik rajtuk az a fajta, fiatal bandákra jellemző lelkesedés, amit csak a legnagyobbak tudnak megtartani egy egész karrier alatt. Igazi vintage, a térváltás küszöbén álló bandáról van szó, és nagy örömmel fogjuk végignézni, amint elnyerik méltó helyüket a hazai rockbandák egyre szélesedő dobogóján. A hajó leszállt, az invázió elkerülhetetlen…

Ha valakinek netán hiányérzete maradt, azoknak jó hírünk van, ugyanis a srácok a facebooktól a deezerig eléggé benne vannak az online kommunikációban. Koncert, lemez, erotikus fantáziák csak egy kattintásra... Bon Voyage !

facebook

youtube

soundcloud

web

deezer

Dirty Joke

Viszonylag későn kerültem először kapcsolatba a Paramore nevű formációval. Maximum fél éve páromtól kaptam meg néhány számukat, és túlzás lenne azt állítani, hogy rögtön belopták magukat a szívembe, elsőre inkább csak egy átlagos tini punk-rockot játszó bandának tűntek. Mivel szerény személyem már az anyatejjel is Metallicát meg Guns N’ Roses-t szívott magába, nem feltétlen ez a műfaj határozza meg zenei ízlésemet.

Azonban amikor nemrég kijött a Still Into You című számuk, az kifejezetten tetszett. Fiatalos, lendületes és vidám, igen kellemes szám (habár még mindig távol áll az említett, általam istenített bandáktól, de legalább már nem tini siralom). Innentől kezdtem el komolyabban foglalkozni az együttessel, és amikor kiderült, hogy jönnek kis hazánkba, úgy döntöttem (barátnőm határozott unszolására), teszek élőben is velük egy próbát. Annyi előre leszögezhető, hogy nem bántam meg.

A koncert napján egy icipicit meleg volt, vagyis inkább gatyarohasztó hőség. Így a verőfényes napsütésbe boruló színpad körül csak a legelvetemültebbek gyülekeztek, mi is távolabbról figyeltük az eseményeket hideg italokat szürcsölve. A közönség túlnyomórészt olyan lányokból állt, akiknek még nem valószínű, hogy megvolt az első ciklusuk, ellenben sokan talpig feketébe és acélbetétes bakancsba öltöztek, ami bennem rögtön két kérdést vetett fel: egyfelől hogy bírják így ebben a melegben, másfelől a Paramore a maga színes stílusával miért tenné indokolttá az efféle öltözködést?

Az előzenekar, a Memphisből érkezett Dutch Uncles nem mozgatta meg túlzottan a közönséget, és ezt csak részben indokolta a korai kezdés miatti hőség. Rám se tettek mély benyomást.

Szerencsére amilyen hamar elkezdték, olyan hamar vége is lett, így háromnegyed nyolckor már mindenki elkezdett reménykedni a main event mihamarabbi indulásában. A lelkesedés úgy fél óra elteltével, amikor már mindenki csatakosra izzadt a dögmelegben, határozottan csökkenni látszott, úgy 45 perc elteltével meg már-már kifejezetten lincshangulat kezdett eluralkodni.

Szerencsére Hayley és csapata még azelőtt megjelentek, mielőtt az iPodokkal felfegyverkezett dühös tinitömeg megrohamozta volna a színpadot.

Hayley Williams puszta feltűnése egyértelműen beindította a show-t. Színpadi jelenléte megkérdőjelezhetetlen. Megjelenése és nem éppen visszafogott öltözéke már önmagában felkelti bárki figyelmét (hjajj az a harisnya…), de mégsem a külsőségekről szólt a koncert. Élőben is baromi jó hangja van, soha nem éreztem azt, hogy akár a közönség, akár a hangszerek elnyomták volna, és itt bizony hamis hangok se nagyon voltak! Ami azért nagyon nem kis dolog.

Amit az egész koncert alatt éreztem, hogy kicsit már öreg vagyok, mivel a „romcsibb” számok alatt már nem is öngyújtók, de nem is mobilok, hanem minimum 10 inches képátlójú táblagépek emelkedtek a levegőbe. Volt, aki az egész koncertet eme alkalmatosságon figyelte, mintegy periszkópként maga fölé emelve. Úgyhogy ő már most úgy érezhette magát, mintha már a YouTube-on nézné az eseményeket.

A facebookos beszámolók alapján állítólag pogóztak is a koncerten, de én ennek semmi jelét nem tapasztaltam.

Hayley amúgy nagyon barátságos hangvételben végig fenntartotta a kommunikációt a közönséggel, és nem csak a szokásos „Hello Budapest” és random „I love you all!” szavak bekiabálásában merült ki a szókincse. A számok előtt kis anekdoták hangoztak el, és lelkesen érdeklődött a színpadhoz közelebb állóktól, hogy ki honnan és mióta ismeri a bandát. Természetesen az állandó instrukciók is megvoltak, hogy mikor mit csináljon a közönség, ordítsunk, lengessünk kezeinket (és az abban található távközlés technikai berendezéseket stb).

A koncert csúcspontja persze egyértelműen az volt, amikor Hayley random 8-10 emberre rábökött, és felhívta őket a színpadra tombolni – még az sem hozta különösen zavarba, hogy az első srác, aki felment, rögtön nyomott az arcára egy hatalmas puszit (neki tuti megvan már a legjobb sztorija a következő 100 évre). Ettől közvetlenebb viselkedést és nagyobb jófejséget én még nem nagyon láttam koncerten.

Azért némi hiányérzetem is volt, mert olyan slágerek, mint például a CrushCrushCrush vagy a Monster nem hangoztak el.

Összességében jól éreztem magam, és megállapítottam, hogy határozottan érdemes lesz a Paramore-ra, de főként Hayley Williamsre odafigyelni a jövőben is.

Egon

Fotók: Zsaklin

Hiába vagyunk túl a PAFE-n, hiába táncoltunk körbe meztelenül a tüzet Lackó barátunk szülinapján, hiába ittunk eszméletvesztésig Dirty Joke szülinapján, az idei Nyár nem akar elindulni. A borongós szürkébe öltözött eget csak néha hasítják át a kacér Nap szerelmet ígérő lándzsái, és mi továbbra is csak éljük a mackónadrágba bújtatott hétköznapokat. Este van, teleeresztjük a kádat, és csukott szemmel gondolunk a Csodára, melynek most júniusban, Orfűn már be kell következnie.

Lovasi jó arc. Az ilyesmi látszik az emberen. Lehetne a spanunk. Odarakhatnánk egy pesti gang korlátja mellé, éppúgy, mint bármelyik falusi kocsma teraszára, vagy egy sárga villamos végébe és pont ugyanúgy a helyén lenne, mint bárhol máshol a színpadon. Ha ez a fazon bulit tart, azon ott akarnál lenni. 2008-ban egy társával először hozta tető alá a Fishing On Orfűt, mely valószínűleg magán viselte az ötletgazdák szellemiségét, mert a nehézségek dacára már az ötödik alter kerti-házibuli kombó kezdődik június 19-étől. Alter? Ez a szó talán nem is jó már… túl sokat használják túl sokan, és lassan kezd megsavanyodni a szájban, mint a túlcsámcsogott rágó. Normális, felszabadult, laza, családias… ilyennek képzeljük Lovasit, és ilyennek képzeljük az Orfűi tábort is.

A fentiekre nem is kell jobb közvetett bizonyíték, mint az idei fesztivál off-road programkínálat… tudniillik itt a Mecseki medencének ebben a Panoráma kempingnek nevezett sarkában, nem feltétlenül kell megelégednünk a Koncert – Ivás – Bebaszás, idehaza sajnos a fesztiválozás szentháromságává emelkedett triangulumával.

Hosszúlépés Fröccs(kul)túra, kenyérsütés, barlangtúra, sportprogramok, és kábé még hatszázötvennyolc program hozza vissza azoknak az osztálykirándulásoknak a hangulatát, amikért megérné visszafiatalodni, és amiért titkon mindenki irigyli a gyerekét, unokaöccsét, vagy a szomszéd kissrácot. Valljuk be, ki ne akarna eltölteni egy ilyen hétvégét a barátokkal, kiszakadva végre a munka, a hétköznapok, a mindenféle hétvégi zenéstáncos, kocsmázós hétvégék egyhuzamából? Na ugye… Ráadásul ha mindezt megfejeli a hazai zenei élet krémje… hát nem nagyon marad kifogás.

Ez utóbbi szempontból az VI. FOO elég komoly dolgokat tesz le az asztalra idén is. Három színpad, két sátor, egy Pub adja majd a díszletet a szezon egyik legigényesebben összeválogatott szereplőgárdájának.

A 19-én speciális Kispál Nappal induló cirkusz minden porondján napi váltásban követik majd egymást a különféle stílusok képviselői. A csütörtök  a minőségi, a popba be nem gyömöszölhető különleges előadók napja lesz (bár ezt el lehetne mondani az összes napra). A Deli Máté nagyszínpadon PASO, Péterfy Bori, Punnany, Brains (csak hogy érezzétek), a Nagyszínpad2-ön Alvin, Soerii & Poolek, Subscribe,  és a Bear Cavalry-t az UK-ből kikísérő Gunning for Tamar. De lesz még Anna and the Barbies, Magashegyi is… ezzel más fesztivál kábé el is menne egy hétig, de itt ez még mindig csak az első nap…

Amíg a többi színpadon olyan bandák sürgetik a hétvégét, mint a Supernem, HS7, PUF, vagy a Kaláka(!), a Visat6 sátor a mai magyar underground hiphop legnépszerűbb arcait állítja csatasorba. Hősök, Belga, Akkezdet Phiai, Siska, Slam Poetry 16:00-tól… ez is elég sűrű, nem? Na de akkor a szombati, Deli Maté színpad? Kaukázus, Vad Fruttik, Kiscsillag. A Nagyszínpad2? Nemjuci, Óriás, Intim Torna. Nem elég? Akkor a Visat6 sátor – Szabó Balázs Bandája, Maszkura, Odett, Carbonfools, Pluto, Fish! Aztán még csak hogy sok legyen a jóból: Esti Kornél, Mary PopKids, Hó Márton… és kurvára nem ez a névsor vége! A kutya vacsorája, a feltörekvő KIPU, az Ivan és a Parazol (!), Stereomilk, Uzipov, Frenk, ésígytovább ésígytovább… asszem értitek a lényeget…

A teljes, négynapos bérlet ára 12.990 HUF, de aki csak a Kispál napi esszenciára kíváncsi, annak mindössze 2990 forintot kell letennie az asztalra, és ha utánanéztek, csak ez magában már megéri.

Három nap alatt ilyen koncentrátum, az nem hogy elég, de igazából utánozhatatlan. Lehet sok előadót, sok külföldi popszart felrakni jó pénzért a színpadra, de ilyen változatos összetételű, a saját műfajában extrát alkotó bandát összetrombitálni egy hosszúhétvégére… nos erre mondanánk, hogy utolérhetetlen, de biztosak vagyunk benne, hogy senkinek sem kellett kétszer szólni, hogy ’ – Hé, leugrotok Orfűre az Andrisékhoz?’ Nektek kell? Sejtettük :-)

http://fishingonorfu.hu/2013/foo.php

https://www.facebook.com/fishingonorfu

Dirty Joke