A 27 éves Alex Honnold az elmúlt évek során írta fel nevét a nagy sziklamászók listájára. Már beszámoltunk arról, hogy készült róla egy szuper film (Honnold 3.0), melyet szerencsére a hét végén ismét megtekinthetünk a Banff Hegyifilm Fesztivál keretein belül, az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Vasárnap reggel még Pozsonyban mulatozott reggel hétig a free solo (biztosítás nélkül, egyedül mászik) mászásáról híres celeb, majd felszállt a vontara, és felébredt Budapesten. Ezt az egészet azért tette meg (nem az esti tivornyára gondolok), hogy délután egy budapesti mászóteremben „mászókázzon”, este pedig kétszáz érdeklődő előtt beszámoljon két expedícióról, és solo projektjeiről. Emellett természetesen jutott ideje egy kis fagylaltozásra is. Mikor meghallottuk, hogy vasárnap este itt lesz személyesen az a srác, aki úgy néz ki, mintha rajzolták volna, tudtuk, hogy megvan a vasárnap esti program. Csillogó szemek, huncut mosoly - mint aki mindig valami rosszban sántikál. És ez valószínűleg így is van.
Solo mászásairól híresült el, így kezdjük azzal. Na, hát ez se úgy van, hogy az ember „beszáll” egy jó nehéz útba, aztán megcsinálja – aki igen, az maga a Pókember. Alex is szépen törekedett a fokozatosságra, megismerte saját határait, minden utat többször mászott meg. Saját bevallása szerint természetesen érzett (és érez is) félelmet, de a motivációja sokkal erősebb, így tudja ezt folytatni. De miért is ne érezne, amikor mondjuk 600 méteres magasságban kapaszkodik egy függőleges sziklafalon, biztosítás nélkül? Bár ahogy mondta is, aki jó repedésmászó például, annak ez a fajta mászás elég biztonságos. Az első solo-ja egy 250 méteres út volt, de hát azóta eljutott a híres hármashoz is: a Half Dome északnyugati fal/The Nose/ Mount Watkins kombóhoz, melyet 18 óra 50 perc alatt mászott meg minimális biztosítással– ahogy azt a Honnold 3.0 című filmben láthatjuk. „Tudni kell a veszélyt kezelni” – állítja Alex Honnold. A solo különleges dolog nála, de biztosítással is mászik, hiszen annyi barátja van, annyi fantasztikus mászóval hozza össze az élet, hogy ez kikerülhetetlen lenne. De nem is akarja máshogy. Arra kérdésre, hogy mi lesz akkor, ha valami történik mászás közben (például kitörik egy fogás), csak annyit mondott: „hát, akkor meghalok”.
Ahogy említettük már az elején, két expedícióról tartott előadást. Az első 2009-ben történt a The North Face szervezésében, Borneo egyik emblematikus csúcsának a Kinabalu - Low's Gully (1800 méter) meghódítása. Alaptábor természetesen a felhők felett. Nem akárkik társaságában mászott Alex: többek között ott volt Conrad Anker és Jimmy Chin (láthattuk őket a Reel Rock felhozatalában a The Sharks Fin-ben is). A 17 nap alatt több mászótechnikát alkalmazva, végül öt napot a falon töltve, függő sátorban éjszakázva, sikerrel zárták az utat, annak ellenére, hogy sokszor madárszaros repedésekben másztak – de hát valamit valamiért! A magas páratartalom, a sok eső és a változékony időjárás megnehezítette dolgukat, de a fal áthajlása miatt az égi áldás nagyrészt nem hátráltatta őket. Lefelé azért jöttek még két napig, hogy minden hátrahagyott eszközt eltávolítsanak a falból, majd utána búvárkodtak egy kicsit a magasság után. Ez is fekszik nekik, na.
A második expedíció: Közép-Afrika, Csád, Szahara. Az Ennedi szigethegységbe elég egyszerű volt eljutniuk: mivel nincsenek utak, ezért a GPS csak annyit mondott, hogy menjenek egyenesen. Ez meg is tették pár napon keresztül, miközben keltek át a sivatagon. Az utazással nem volt gond, ott éjszakáztak, ahol elfáradtak, hiszen sehol se volt egyetlen fa se (vagy bármi más) ahol meghúzhatták volna magukat. Ezek után nem meglepő, hogy a toalett pedig ott volt, ahol már egészen kicsinek látszott az ember. útközben még két emberrel is találkoztak a sivatag közepén, jó mi? Három mászó és három fotós, négy kísérővel kiegészülve indult el a homokkő tornyokhoz. A páratlan létszámból se volt gond, „hát ők ketten másztam, én meg egyedül” - mondta Alex, de ezen már meg se lepődtünk. A tornyok 300 méteres magasságig emelkednek, bár „gonosz homokkő” anyaguk miatt úgy viselkedtek, mint egy cukorsüveg. Sok felszerelést nem tudtak használni, mert amint átszakították a külső réteget, belülről elkezdett ömleni a homok. Itt található a világ egyik legmagasabb sziklakapuja is, melynek mászása sajnos meghiúsult néhány alacsony növésű gyermek útonálló hadakozása miatt, de találtak másikat szerencsére. Itt készült néhány mutatós fotó is, de sajnos ennek megmászása nem sikerült. Mivel errefelé, egy nagyobb köpésre az Egyenlítőtől már igencsak meleg van (még az év leghidegebb szakában is), így csak kora hajnalban, illetve késő délután lehet mászni, különben ráég az ember a sziklára. Veszélyes a növényzet, szamárszarban állva lehet csak lemosdani a közeli kutaknál, óriási a forróság. De állítólag nagy élmény.
http://www.neverstopexploring.com/blog/2011/07/the-north-face-towers-of-the-ennedi-film-.html
Ahogy Alex Honnold a fagyispohárral a kezében fogadott a előadás előtt, ahogy végig mosolygott, és őszintén zavarban volt attól, hogy egy ilyen távoli országban ennyien várták, egy igazi jelenség volt, na. Mintha másfél órára kisütött volna a nap a konferenciateremben. És az, hogy egyetlen törését egy mászóteremben szerezte? Na, az a nem mindegy...
