Sokat cikkeztek mostanában a Harkály utcai óvodáról, a költözés tényéről, az EU-s gigaproject keretein belül épülő vasútvonalról, de kevesen tudják, hogy ki, és milyen felkérés kapcsán készítette el az új ovi termeiben látható festményeket, és a homlokzaton lakó harkály családot. Beszélgetésünk során megismerkedhetünk Szőke Gábor Miklós kortárs képzőművésszel, akiről megtudhatjuk többek között azt is, hogy milyen különös kapcsolat fűzi Őt a Dante Birodalomhoz. Következzen az interjú tartalmi része:
Hogy jött ez a felkérés, és mit gondoltál először, amikor tudatosult, hogy egy óvoda mindennapjait fogják színesíteni a munkáid?
Sz.G.M: "Az új ovit Subert István építész tervezte, ő keresett meg és vont be a projektbe. A Harkály utcai régi, elavult önkormányzati ovi egy épülő vasútvonal útjában volt, átköltöztették és újat építettek helyette. Nagyon szimpatikus volt az építész és az önkormányzat részéről a felkérés, hogy a projektben kortárs képzőművészként részt vegyek. Egy olyan munkát csináltam, ami tudat alatt vagy tudatosan beépül a gyerekek mindennapjaiba, amíg itt ovisok lesznek, friss, nyitott világukra, vizuális gondolkodásukra hatást gyakorol."
Volt már hasonló projekted? Mármint, hogy egy gyerekekkel teli környezetbe alkotni valami eredetit.
SZ.G.M: "Közvetlenül gyermekek környezetében még nem voltak munkáim, de köztéri szobraimat, kiállításaimat rendszeresen látogatják a kicsik. Általában ők adják a leglényegibb, legőszintébb visszajelzéseket, és néha meglepő módon ők ismerik fel leghamarabb az összefüggéseket munkáimban."
A négy évszak a négy teremben, ez tiszta. De mit jelképeznek még a fák? Volt esetleg más terved is, amíg végül e mellett döntöttél?
Sz.G.M: "Több tervem volt a homlokzatra és a belső helyiségekre, ennél absztraktabbak is, végül a homlokzatra épült harkály család installációt készítettem el. 4 nagy tér van az oviban, a 3 csoportszoba, és a tornaterem, ahova termenként 4 festményt készítettem, 4 absztrahált fával a 4 évszaknak megfelelően. A csoportok madár fajtákról vannak elnevezve, a fákon a csoportok madarai üldögélnek, a fák a madarak élettereit is jelenthetik, ezen kívül esztétikailag kapcsolódnak a kinti munkához."
Mesélnél magadról? Mik a számodra legfontosabb munkáid, elismeréseid?
Sz.G.M: "Munkámat egy nagy összefüggő komplex projektnek tekintem, mely elég sokrétű, mindennapjaim részét képezi, ezért minden munkám valamilyen szempontból fontos a számomra. Dante magánmitológiám párhuzamosan fut kültéri projektjeimmel, folyamatosan alakul. A Dante Birodalom képzőművészeti projektnek indult, majd fokozatosan branddé nőtte ki magát, önálló termékekkel, életszemlélettel. Ez a fajta spontaneitás általában jellemzi munkáimat."
Szabad a pálya. Mit üzennél a magazin olvasóinak?
Sz.G.M: "Csatlakozzanak Dante seregeihez!"
Köszönjük a tartalmas válaszokat! További sok sikert kíván az Írókéz magazin!
Foto: Szombat Éva
http://www.facebook.com/IROKEZ.magazin
FourFingers Franky