Németh Juci és Hártó Szilvia interjú – I. rész

Lapunk bevezető számában interjút közlünk Németh Juci (Nemjuci) és Hártó Szilvia (Bijou) énekes-művésznővel, akik mind múltjukban mind jelenükben egyaránt ezer szállal kötődnek a hazai zenei élethez.

Németh Jucit az Anima Sound System énekeseként ismerhettük meg, jelenleg a Budapest Bár nevű klasszikus éttermi formáció tagja. A Budapest Bár mindig a cigányzenei hagyományokat állítja középpontba, de csavar rajtuk egyet-kettőt, a mai korhoz igazítja valamilyen formában, és igyekszik ma is élvezhető, sajátos műfajt teremteni. A Nemjuci hangjaként – Faragó Tomi, Matyiő és Vasaló társaságában – pedig a rock ’n’ roll vonalat próbálja meg – valljuk meg –kitűnő minőségben áramoltatni a nagyvilág figyelme felé. Emellett számos kulturális tv-műsort vezetett már le a közszolgálati csatornán, egyszóval jelenlétével Magyarország egyik első számú zenei dívája, ha lehet ilyet állítani Róla.

A Bijou 2003-ban, Párizsban alakult. A zenekar azt a minimál hangzást, lassú tempójú, nyugodtabb életérzést képviseli, amellyel mostanáig keveset találkozhattunk a hazai zenei életben. A letisztult, akusztikus zenei alapokon és a lassú tempón jól érvényesül a finom, játékos énekdallam, valamint a könnyed, álmodozó, magyar szövegek. Talán úgy lehetne legjobban jellemezni a Bijou zenéjét, hogy bárhol, bármikor és bárki hallgathatja, és mindenki örül neki, ha ezt kapja ajándékba. Szilvia talán visszafogottabb jelenség, mint kolleganője, viszont a zenéhez fűződő eleganciájával cseppet sem marad le Tőle. Érzéki, nőies, igazi nagybetűs nagyvárosi NŐ, sőt MŰVÉSZNŐ!

Mi a véleményed a zenének a kultúrában elfoglalt helyéről? Mennyire fontos szerepet tölt be egy ország kulturális életben?

Németh Juci: „A zene a művészeti ágak közül talán a legnépszerűbb. Elképesztően változatos az a skála, amin a világ zenéi mozognak. Mivel tulajdonképpen mindenfélét kínál, mindenki megtalálhatja a magának valót.
A zene sok helyen nekünk szól. Állandóan kíváncsian várva a véleményünkre. Nem tudjuk a zenét elkerülni. Szól a munkahelyen, a rádiókban, szórakozóhelyeken, és megannyi megjelenési formája van még. Bárhol vagyunk, a zenehallgatás szinte elkerülhetetlen.
Egy országot, tájegységet, földrészt nemcsak helyrajzilag, de a kultúrájáról is be tudunk azonosítani. És ha a kultúráját elkezdjük figyelni, az elsők között ott van a zene, ami által bepillantást nyerhetünk az ottani emberek életébe.”

Hártó Szilvia: „Főleg személyes szinten érzem fontosnak a zenét. Nevezhetjük kultúrának, de azt tartom, hogy az a lényeg hogy neked vagy nekem mennyire játszik szerepet az életünkben. Hisz van, aki élni sem tud zene nélkül, van akinek pedig eszébe sem jut hogy otthon berakjon valami muzsikát, maximum egy kis ex Danubius rádió...Ha egy országot, egy nemzetet akarok megismerni, a temperamentumukról, a világlátásukról sokat elárulhat a zene, de főleg a népzene. Ma, ha meghallgatsz egy mai muzsikát, nem fogod felismerni, hogy svéd-e vagy bolgár, maximum ha népzenei elemekre épül. Még a nyelv alapján sem, hiszen a legtöbb zenekar angolul énekel – az egész világon. A stílusok keverednek, és minden országban játszanak már reggae-t, jazzt, stb.... Úgyhogy szerintem a zene inkább eltünteti a korlátokat a nemzetek közt, és nem egy-egy adott kultúrát jellemez.
Mivel szerencsére azt látom, hogy a legtöbb embernek lételeme a zene, igénylik az igényes muzsikát, azt gondolom, hogy a kultúrának alappillére kell, hogy legyen a zene... Az ország vezetőségének pedig kutya kötelessége, hogy ehhez minden támogatást megadjon.”

Szerinted hol és mikor kell elkezdeni a zenetanulást?

N.J.: „A zene, ha mindig jelen van intenzíven egész életünkben, kezdve a magzati kortól gyerekkoron át öregkorig, egy olyan plusz-nevelő és életre mutató hatással bír, ami szinte észrevétlenül terelget az érzelmek, az élet ösvényein. De persze, ahány zene, annyifajta érzés, hatás, így beletartoznak a manipuláló zenék is, amik magukkal vonzanak egy kultúrkört, egy életérzést, nem ritkán akár negatív gondolatokat, de reményeink szerint ez a ritkábban előforduló.”

H.Sz.: „Persze az a legideálisabb, ha a szülők tudatos zenehallgatók (nem tudatos zenehallgatásnak érzem a volt Danubius, Juventus, stb. rádiók hallgatását)  így a gyerek zene-közelben nő fel. Jó ha elkezd valamilyen hangszeren játszani (akár 7-8 évesen), szerintem leginkább a gitár és a zongora adják a legtágabb lehetőségeket a jövőre nézve. De én sem azért lettem zeneimádó és zenecsináló, mert 5 évig furulyáztam. Jó hallással, tehetséggel születni kell, ez isteni adomány, szerintem nem tanulható.”

Milyen zenei hatásokkal találkoztál a világ más részein és hazánkban, amik befolyásolták a zenéről kialakított világodat, és karrieredet?

N.J.: „Mindenféle zene hat rám, nyilván nekem is vannak kedvenc zenéim, stílusom, de mindent szívesen, akaratlagosan, tudatosan hallgatok, hogy érjenek zenei hatások, megéljek sok mindent ezen keresztül akár. Legjobban talán a brit kultúra beat és rock-világa hat rám, és hatott rám, ezért is voltam kint tavaly Londonban 3 hónapot, hogy magamba szívjak mindent, amit ott az anyaország adott a saját zenéjéből.”

H.Sz.: „Huh, hát mit értesz zenei hatás alatt... Én mindenevő vagyok, egymillió fajta zenét hallgattam és hallgatok, stílusra való tekintet nélkül, és érdekes módon folyamatosan változik az ízlésem. Ez az egymillió zene tette olyanná az ízlésemet amilyen... De talán a legfontosabb az, hogy iszonyúan nyitott vagyok bármilyen zenére.
Én sokat utcazenéltem, sokat jártam külföldön, és sokféle fajta nemzetiségű emberrel játszottam együtt. A legfontosabb, amit tanultam, hogy a zene iszonyatosan pozitív energia, és közelebb hozza egymáshoz az embereket. Óriási kincs. Az pedig hogy játszhatom is – ráadásul a saját dolgaimat - egy nagy csoda és szerencse.
A stílus, amit játszunk, onnan jött, hogy a fiúk nagyon szerették ezt a nyugis, odafigyelős, lazulós stílust (lsd. Morcheeba, Thievery Corporation, Massive Attack, Tosca, Portishead) ami népszerű volt már itthon is (2003), ám itthon senki nem merte felvállalni, hogy a bólogatós-táncos zenéhez szokott magyar koncertre járóknak ilyet játsszon – főleg nem magyar szövegekkel. Így lett ilyen a stílusunk, plusz ugye a saját dolgaink – így lett Bijous.”

Folyt. Köv.