"A továbbiakban két hazai előadó egy-egy számán keresztül érthetjük meg, mi is az, amit a hiphop a sok természetesen rárakódott sallang alatt is mindvégig megőrzött, egyúttal ’kézzelfoghatóvá’ válik, mit is jelent a műfaj újabb és újabb előadói által való újratöltődése..."

Bevezetés - a hiphop társadalmi gyökerei, általános attitűdje

„A szociálpszichológia a pszichológia egyik ága, mely azt vizsgálja, hogy az egyes személyek viselkedését hogyan befolyásolja mások, valódi, elképzelt vagy mögöttes jelenléte. Az egyén és a társas környezet kölcsönhatásával foglalkozik. Vizsgálja és értelmezi, hogy a társadalom hogyan hat az egyénre.’ – Wikipedia

A hiphop világát felületes ismeretében talán meglepő lehet, hogyan is kapcsolódik össze ez a stílus a szociálpszichológia tárgykörével. A dolgozatomban hozott példa alapján igyekszem bemutatni, hogy az idézet definíció – mely, bár a szociálpszichológia tágas értelmezését hűen tükrözi, remekül kapja el a terület lényegét – milyen gyakran értelmezhető akár a hiphop kultúra szemüvegén keresztül is.

Noha a hiphop hétköznapi értelmezése nem ritkán csupán a rap-nek nevezett zenei műfaj körül sűrűsödik, ennél lényegesen sokrétűbb. Az öltözködés, a zene, a break tánc mind csak egy-egy megnyilvánulási formája ennek az életstílusnak, mely, mint látni fogjuk, igen határázottan tárgyalja az egyén és a társas környezet kölcsönhatását, súlyos társadalmi kritikákat fogalmaz meg, ráadásul messze közérthetőbben, több embert elérve, mint a filozófusok, vagy szociálpszichológiai kutatók nagy része.

A hiphop ezen funkciója eredendő, tőle nem szétválasztható. A műfaj 1970-es években, Bronxban való születése önmagában is szociálpszichológiai tanulmányt érdemelne: a főként feketék lakta városrész sajátos társadalmi mikroklímája igen hevesen reagált a ’60-as években tapasztalható feszültségekre, a ’70-esekben pedig a városrész az elszegényedett feketék és fehérek gettójává avanzsált. Ezek a leszakadt és magára maradt utcák lettek a mára globális jelentőséggel bíró hiphop életstílus bölcsői, mely stílus a következő évtizedekben is – noha törvényszerűen sok változáson ment keresztül – magában hordozta születési helye alapvetően társadalomkritikus, baloldali, egyben a feszültségek kieresztésére szolgáló szelep funkcióit és feladatait. Sajnálatos módon az erőszakosság és szókimondás nem minden esetben maradt meg az egyszerű zenélés keretei között. Ahogy a hiphop indusztrializálódva terjedt az Egyesült Államokban, a Keleti és a Nyugati part előadói a ’90-es években nem egyszer valódi, halálos áldozatokat is követelő rapháborúkba keveredtek (Tupac Shakur és Notorious B.I.G. halála), melyek bár sokat rontottak az egyre népszerűbb stílus hírnevén, mégsem vetettek gátat a fejlődésének, sőt sokkal inkább vonzóvá tették a lázadó fiatalság körében.

Sok más korabeli műfajhoz hasonlóan a hiphop nem üresedett ki az indusztrializálódás során (ahogy tette azt a például a glam rock, vagy a klasszikus diszkó), hiszen a lassan-lassan mainstreambe sodródó előadók után mindig volt új generáció, mely az elődökkel versengve hitelesen tartotta, újratöltötte a műfajt.

A globalizálódó hiphop tehát ezt a hatást kivédte, így sokkal többet nyert, mint vesztett a növekedés során. A ’90-es évekre a Nike, és az Adidas is beszállt a ’rap bizniszbe’, a legnagyobb lemezcégek sorra adták ki az albumokat, a hiphop a technológiával együtt nőve lassan belakta a Világfalut; Marshall Mathers Eminem művésznéven elérte az addig elérhetetlennek hitt világsztár fehér rapper státuszát, a műfajon belül betetőzve a feketék és fehérek közötti szakadék betemetését, melyre végig igény is mutatkozott. – A hiphop, noha a feketéktől ered, alapvetően nem kirekesztő: születésétől fogva inkább a ’szegény ember műfaja’ volt, semmint fekete zene. A ’70-es, ’80-as években elszegényedett, társadalmilag leszakadt kerületei valójában az elszegényedett, társadalmilag leszakadt emberek kerületei voltak, nem a feketéké, vagy fehéreké. A hiphop a művészetek többi ágához képest is kimagaslóan szegregáció ellenes. Ahogy a sci-fi egyik oszlopának tartott Star Trek – Original Series egyik epizódjában először láthattak a TV nézők fehér és fekete embert csókolózni (igaz, a sztori szerint kényszer hatása alatt), úgy volt forradalmi az évtizedek óta szupersztár státuszban lévő Aerosmith és az akkoriban igen népszerű Run DMC közös ’Walk this Way’ videója az MTV-n, melyben ha nem lett volna elég világos az üzenet, szó szerint ledöntik a falakat.

Két hazai példa

Azt hiszem, hogy a természeténél fogva szegregációellenes műfaj attitűdje ezeken a példákon keresztül egyértelmű, de nem ez az egyetlen, ahol ’az utolsó forradalmi műfaj’ felveszi a kesztyűt a társadalmi problémák ellen.

A továbbiakban két hazai előadó egy-egy számán keresztül érthetjük meg, mi is az, amit a hiphop a sok természetesen rárakódott sallang alatt is mindvégig megőrzött, egyúttal ’kézzelfoghatóvá’ válik, mit is jelent a műfaj újabb és újabb előadói által való újratöltődése.

Day – Miért (Atlantisz, 2013)

Az előadó 2013-as albumáról korábban hosszabban értekeztem egy cikkben, melyből kiderül, hogy nem egy kiragadott példáról van szó, az egész album koherensen képviseli a nézőpontot, melyet talán az ide kiválasztott szöveg mutat be a legjobban. A kritika a dolgozatom csatolmányának tekinthető.

Véleményem szerint a következő szöveg annyira egyértelmű, hogy egy külön elemzés felesleges is. Remekül megfigyelhető benne a már említett közérthetőség. Az egész írást átjárja a spiritualitás, mégis konkrét szociálpszichológiai kérdésekben foglal állást.

Mi a szeretet? Egészen profán szociális kérdések sorát veti fel, megtaláljuk benne a hazai egészségügy helyzetének kritikáját, a felmelegedés problémakörét, az új fegyverkezési versenybe ölt milliárdok és az ezzel párhuzamosan terjedő gyermekszegénység durva szembeállítását, a katolikus egyház értékvesztését és a felismerést, hogy a társadalom mennyire az egyén tükre, mennyire hajlamos az egyén a társadalom által elfogadott értékekben való gondolkodásra, mennyire erős a társadalmi nyomás, mely a keretek között tartja az egyént.

Azt hiszem, noha külön-külön nem fogalmazódnak meg a válaszok, érdemes megfigyelni, hogy mennyire erős véleményt tud tükrözni már egy-egy kérdés felvetése is. Személyes véleményem szerint a Jézus tömeg általi elítélésének motívuma elevenedik meg a szövegben. Egyenként, egyénenként a legtöbben tudjuk a feltett kérdésre a ’jó’ választ, csoport és globális szintén mégis a társadalmi nyomás érvényesül és Barabást kiáltunk.

"Szeretet nélkül az élet őrület. Tapasztaljuk, őrült világban élünk, mert nincs szeretet. Elkezdett az emberiség csakis a pénzért élni, semmi más nem számít, csak a jólét szenvedély, csak a gazdagodás, minden más huszadrangú vagy nem fontos"
Müller Péter

Mondd hogy miért látom a gyűlöletet folyton bennetek
Miért a pénz a fontos, miért nem a szeretet? 
Mondd miért van? Miért kell a világháború?
2013 - a világ hamar ránk borul!

Mondd, hogy miért van? Hogy ember ember ellen támad
Miért tűrjük a sok szart, a magyar miért nem lázad?!
Miért van, hogy ha itthon maradsz, soha nem lesz házad
Alacsony a színvonal, az ár meg magas, mint a lázad!

Miért küzdünk folyton magunk ellen
Miért nem tartunk össze, miért nincs közös szellem...
Az emberi mohóságtól olvad el a sarki jég
A Föld türelme véges, vajon meddig tart ki még?

Miért költ az állam sokkal többet fegyverekre
mint több millió éhínségben szenvedő gyerekre...
Miért tartunk itt, miért nem vagyunk ott, hol lehetnénk
Én odaadnám mindenem egy menhelynek, ha tehetném!

Miért akarunk folyton versenyezni,
hogy ki a jobb, ki a szebb, ez nálam nem jelent semmit!
Minden fejlődik, az ember mégis ott tart, ahol
A pápa is csak a központi világbankról papol

A sok nukleáris fegyver vajon újra mikor sül el
Mondd, hogy kinek szól az üzenetem, ha mindenki süket?!
Miért ne lehetnék az, aki lenni szeretnék
Miért ne találhatnád meg pont Te végre a szerencséd!

Az ember egy angyal, csak letörték a szárnyait
miért ne érhetnéd el te is végre az álmaid?
Miért ne találhatnád meg Te is az igazit
Ez Antal & DAY - tudod ami mindig útba igazít!

Mondd hogy miért, miért érzed magadat jobbnak mássál
Miért kell a sok csalódás ahhoz, hogy végre lássál...
Miért kell ennyi mindenen keresztül menned
Miért kell mindig mindenben neked elsőnek lenned?

Miért érzed néha úgy, hogy nem ismered önmagad
Elfojtod azt, aki vagy, mer azt hiszed az nem te vagy!
Miért vagy irigy azokra, kik nem úgy élnek mint te?
Irigy vagy akkor is, ha valaki nálad többre vitte

Mondd, hogy miért, miért nem foglalkozol magaddal
csak vársz, hát ha egyszer meghallgat egy aranyhal
Sok év azzal telik el, hogy csak hajtasz
majd lesz egy jó állásod, mindent kézben tartasz

A jövőnek élsz, mindig tudatosan cselekszel
Magaddal csak akkor foglalkozol, mikor lefekszel
Szépen lassan elfojtod a vágyaid
Az ember egy angyal, csak letörték a szárnyait...” 

DSP – Kirakat

„A média csak kirakat, egy kiragadott részlet
Be kell nézzek az üzletbe, hogy lássam mi a készlet.
Keresem az értékeket, keveseket értékelek
Elvesztek az érzékek, a felesleges mértéktelen.
Nem az vagy amit mutatsz, az vagy amit megélsz,
Nem az vagy amit hiszel, az vagy amit elérsz.
Internet-gengszter nincs aki hisz neked,
De az álmaidban Amerika visszainteget.
Fénymásolóba ragadtak a cukormázas picsák,
Kevés már a zsivány is, egy buzi százat csinál.
Megjátszátok, hogy nagyba vagytok, az mennyire laza,
Hogy limuzint béreltek aztán busszal mentek haza.
Rengeteg embert megvezetnek a trendekkel,
Nekem a '90-es évek rapzene flashback kell.
Nem volt ennyi feszengés, életérzés volt a rap,
Ma meg sokan azt hiszik, hogy mekkora bolt a rap.
A hátam mögött mind kifordulnak a hamis spanok,
Az a bajod haver, hogy hazavág az is amit szarok.
Nem okozok csalódást, a rapjeim csak oltások,
Nem retusálom meg a valóságot, ahogy mások

Kirakat, megtévesztés, csak kirakat
Minden steril, a mocskos valóság kimarad

Kirakatról ítélsz, mi van bent, nem oszt, nem szoroz
A szemüveges okos, aki tetovált az gonosz
Aki dzsózik az drogos, aki csóró az naplopó
Akit nem kapsz meg, az lotyó, aki kopó az faszszopó.
Mi lehet mögötte? Nem vágja, aki nem lép be,
Titkok a szőnyeg alatt, csontvázak a szekrénybe.
Sminkelnek a nők, gazdagnak öltöznek a palik,
Mennek a partiba, mer' halloween van ma is.
A csaj egy kindertojás, van ilyen egy millió
Kívül édes, de kinyitod és benne van egy víziló.
A srác az mindig tip-top, van ilyen sok ezer,
Sok Johnny Bravo, aki mindig megy, de sose nyer.
Vajon kiderült, hogy kétszínű és asszed leírták? Nem!
Még mindig hazudik, manipulál, mint Eric Cartman.
Ránézésre átlagos, vagy csak olyan stílt vesz fel,
De lehet kikattan egyszer, mi van, ha olyan, mint Dexter?
Mindem MC imidzs, nem is számít, hogy mi hamis
Me' verebek elhisznek mindent, ami rímel, az igaz is
Ha megnéznéd a kirakatom, bebasznád a dühtől
Olyat látnál, ami kiborít, nincs benne, csak egy tükör”

Az előző szöveghez képest a háromtagú budapesti banda ezen szövegében nincs szó spiritualitásról és sokkalta inkább az egyénre fokuszál, példái sokkal hétköznapibbak, azt hiszem Erving Goffman – Az én bemutatása a mindennapi életben című írásában szereplő homlokzat funkcióját remekül elkapták a fiúk a kirakat képével.

A média szerepvállalása és felelőssége a társadalmi értékek közvetítésében hatalmas, mára az egyéb közösségek értékközvetítő erejével vetekszik (de inkább meg is haladta). Már az első sor megkérdőjelezi ezeknek az értékeknek a valódiságát. A valódi értékközlés és az internet kirakatban játszott szerep, az elfogadható homlokzat fenntartásának disszonanciája egyértelmű. A szó szerint szereplő ’megjátszás’ igen érzéklete példákon keresztül mutatja be az uniformizálódást, mely során csak és kizárólag a szerep számít. A ’steril’, az eldobható, az újradefiniálható szerep, kéz a kézben a radírozhatatlan végérvényű, a homlokzat, a kirakat alapján osztogatott címkékkel: „Kirakatról ítélsz, mi van bent, nem oszt, nem szoroz /A szemüveges okos, aki tetovált az gonosz / Aki dzsózik az drogos, aki csóró az naplopó /Akit nem kapsz meg, az lotyó, aki kopó az faszszopó”.

Miközben a szöveg együtt él, gyakorlatilag belenyugszik a bemutatott helyzetekbe mégsem ért egyet vele, író kikívánkoznak ebből a színdarabból, melyre három út kínálkozik.

Először is a színpad elhagyása, a kivonulás, a ’90-es évek újrateremtése, egy zárt, retusálatlan valóság megalakítása, mely elhagyja a kritizált jellemzőket. Új jellemzőkkel definiált mikrotársadalom.

Második a szerep erőn felüli fenntartása a ’jelenet’ elkerülésével, a ’status quo’ érdekében, mely nyilván disszonanciához vezet, és súlyos következményekkel járhat, tartós megoldásnak képtelenség: „Ránézésre átlagos, vagy csak olyan stílt vesz fel, De lehet kikattan egyszer, mi van, ha olyan, mint Dexter?” (Dexter, a sorozatbeli ’jó’ sorozatgyilkos a tökéletes alak disszonancia megtestesítéséhez)

A harmadik út nem is valódi út, inkább egy kezdő löket; annak beismerése, hogy a felsorolt társadalmi hatások egy értékvesztett, uniformizált társadalom konszenzusain alapulnak, melyeket helyre kell állítani, hiszen a felismerés után, az álarcok viselésének beismerése után lehetetlen tovább működtetni a szerepeket, a színházat le kell bontani (akár a Mátrixban: az igazság felismerése után nincs visszaút). „Ha megnéznéd a kirakatom, bebasznád a dühtől / Olyat látnál, ami kiborít, nincs benne, csak egy tükör”

Dirty Joke