Noha korábban egészen lelkesek voltunk, be kellett látnunk, hogy van már olyan feszt, ami nem nekünk való...
Pedig voltak figyelmeztető jelek…
Az, hogy a napi ingázás közben a Petőfi képtelen volt negyed órát kibírni egy teljesen semmitmondó promó interjú nélkül, még csak idegesítő volt. Hmmm… koncertek, valami drótpálya, ja, egy kicsit esik is az eső, de az direkt jó, mert lehet ugrálni a pocsolyákban… ahha… Ja, a kemping is tele van. Nyilván mert ez ennyire baromi jó... A leküldött, bár fesztivál veteránnak egyáltalán nem számító lánycsapat a fos idő ellenére sem panaszkodott, plusz ez is lejön még, meg van lent kolléga, ismerős, jónő... Ki tudja, valahogy majd csak lesz, meg egyébként is, mindenki száz foggal vigyorog a szikrázó napsütésben lőtt szelfiken… na meglátjuk! Hat-hét doboz hideg sörrel és kábé ugyanennyi energiaitallal indultam neki a két órás, Zamárdiba tartó vonatozásnak. Mint kiderült, szükség is volt rá…
’Jó, hogy benézel…’
A lila hajú öregasszonyok társaságában eltöltött kilométerek és 14, csak dunántúli ételeket taglaló recept akaratlan megismerése után (plusz a sörök, plusz a Hell-ek), már nem igazán voltam a türelemnek az a Buddha szobra, ami lenni szoktam (najó, nem szoktam), de hát irány, csekkoljunk be. Itt vette kezdetét az egy órás barangolás, akkreditáció magyarázás, paypass igénylés, stb... Szó se róla, a személyzet hozzáállását, az egy tagjukkal lefolytatott ’Jó, hogy benézel…’ - ’Bocs, hogy nyitva a szemem’, kedélyesnek nem mondható, az OKJ-s szemmelverés továbbképzésnek beillő párbeszédét leszámítva akár készségesnek is nevezhetném, bár a PRESS karszalag átvételéhez és a kempingbe való bejutáshoz a fent említett hölgyön kívül szükség volt a sokkal felkészültebb és barátságosabb kolléganő közbenjárására is. / Most ezzel nem szarozni akarok. Oké, a nyilván fáradt és a barmokból túladagolást kapott személyzetet is meg lehet érteni, de hát na... /
Ezmiez?
Az antré viszontagságait tompítandó és a bandánknak örülő tízórai sörözés és szemlegeltetés közben megállapítottam, hogy hol is vagyok, és mire is lehet számítani. Hátööö izé…Az éppen száradó sárözön tengerszemeibe hasasokat ugráló tinédzser srácok, és a gumicsizmás, melltartós trendet vivő kiscsajok hada egyértelművé tette a célcsoportot… itt már kissé tájidegennek éreztem magam, úgyhogy a többiekkel arra menekültünk, amerre az ember ilyenkor szokott… és nem is volt annyira drága...Délután kettőre megszoktam, hogy kábé hárman vagyunk a szakállnövesztés tudományának birtokában, és már a lapos mellű tinik sem zavartak annyira, úgyhogy itt volt az ideje megnézni, mit bírnak a színpadok. Ettől sem ájultam el… Abszolút kedvenceink, az Anna and the Barbies és az Intim Torna szokás szerint kitettek magukért, és a Kiscsillag alatt már kezdett a dolog a közönség részéről is egy jobb Park-os koncertre hasonlítani, de a fellépők teljesítményétől függetlenül őszintén szólva nem tudok olyan hoppot mondani a nyárból, ami hangulatban ne nyomta volna le a látottakat. Lehet, hogy én voltam rossz banzájokon, lehet hogy az én fejem nézett éppen mindig rossz dekoltázsba - a többiek elmondása szerint a Tankcsapdára, és a Hősökre is volt tombolás rendesen az előző napokon -, de az alapján, amit én láttam, a bandák mintha nem találták volna a közönségüket ebben a korosztályban... Az hogy végül találtam társaságot a bulikra, az este mázlista találkozása volt... Bár így lemaradtam az eléggé veretősnek ígérkező, és a többiek elmondása szerint ténylegkurvajó bulit csináló Knife Partyról, e társaság nélkül valszeg már éjfélre reményvesztett részegségben hevertem volna a sátorban, ahonnan a bérlőtársam úgyis kitett volna az esőre a harapható szájszagommal és az addigra biztos elfajuló vinnyogásommal együtt... Win-win szittyuésön.
Távol a Menyországtól
Nem mondom, az időjárás tényleg rányomta a maga esős, mocsaras, sátorelmosós, hideg éjszakás bélyegét az egész fesztiválra, de csak erre nehezen lehetne ráhúznia rendezés hiányosságait (telefontöltés kálváriája, a sár ellen kirakott, bokaficamot garantáló szedett-vedett raklapok, a mániákus karszalag ellenőrzés, stb...) és a tényt, hogy ez a Strand Feszt közönségileg és ízlésileg (meg gyakorlatilag, amiben csak lehet) beállította nálunk a nullpontot. A halál részegen ugrabugráló, tesztoszteronnal töltött, már bocs, de többségében pinavadászaton lévő tinédzser (nem mintha... na mindegy...) srácok és ez a ’csesszükelapupénzét’ mentalitás úgy tűnik, egyre messzebb van tőlünk.
Mivel ez még csak a második Strand volt, nem zárjuk ki a fejlődés lehetőségét, de a tegnapi cipőpucolás közben rá kellett ébrednem, kinőttünk a sátrazásból és már nem feltétlenül vagyunk kompatibilisek ezzel a mai 20 éves korosztállyal - mint ahogy a kábé tíz évvel ezelőtti magamat sem sétáltatnám végig hajnali kettőkor a Körúton...Lehet, hogy ez a normális és jól tesszük, hogy a jövőben meghagyjuk ezt az egészet annak a korcsoportnak, akiknek ezt valójában szánják. Összeveszni nem fogunk :-)
