A múlt héten már harmadjára megrendezett kamaraerdei Víz-Hang Fesztivál olyat nyújtott, amihez hasonlót a 2012-es Gödör Kemping óta nem érezhettünk. Ez pedig a gyerekkor.
Hallgatom az iroda péntekre már igencsak fülledt levegőjét lustán kavargató ventillátorok bágyadt zúgását. Az egy-egy ki tudja honnan ideszűrődő köhintés és halk, de annál vaskosabb morgások finom ködén át egyre nehezebb fejjel kattintgatok az álláshirdetések között, és próbálok rájönni mégis mitől vagyok feldobva.
Miközben a ’Többet, gyorsabban magasabbra’ életérzés lassan kiszorítja a szuszt a legtöbb, a fancy-fashion kettős csillaga köré gravitáló fesztiválból és már-már úgy tűnik, a Belvárosban is csatát vesztünk a környéket beborító, a Peugeot bringákat szigorúan csak toligáló, borotvált lábú napszemcsis geekek, és a kigyúrt vállakozók oldalához alapozóval ragasztott wannabe modellek egyenfejű zombihadserege ellen, kiderül, hogy igenis van még rendezvény, ahol nem kell aktatáskás pojácákkal verekedni az utolsó szabad asztalért, és jó eséllyel megtaláljuk azt, amit valóban keresünk: egy padot, egy fenéknyi darabot a fűben, egy jó koncertet és a régi majálisokat idéző barátságos, sallangoktól mentes, maszk nélküli felszabadulás érzését. Ilyen a kamarerdei Víz-Hang Fesztivál.
A XI. kerület peremén elterülő Ifjúsági Parkban tartott kétnapos, egy színpadon összesen tíz zenekart felvonultató program elsőre igencsak szerénynek tűnő esemény, melynek talán nem is lett volna szüksége az összes vidéki gulyásfőző versenyre és a családapák jól érdemelt berúgását eltakaró főtéri pálinkafőzésekre is országszerte ráaggatott a Fesztivál címkére, ti. e nélkül is az volt -a filozófiai kukabúvárkodás, és az értelmező szótár végigpörgetésétől most eltekintünk, inkább nézzük a fellépőket!
Az Evenglow, a Chrome Rt, és a RetRock nevű alakulatok mellett az első nap két egyértlemű húzóneve A Fish! és az Alvin és a Mókusok voltak. Mindkét banda kiemelt helyen szerepel a hazai fesztiváléletben, csakúgy, mint a második nap két csúcsbandája, a the Scarlet, az Echoland, és az Avatar mellé sorakozó Kaukázus és a Supernem. Ez a négy, a köztudatba berobbanáson jócskán túllévő, népes rajongótáborral rendelkező, évek óta az élvonalban lévő, csapat egy-egy nagyszínpad között eljött ide, az Aquariumtól vagy a VOLT-ról nézve az isten háta mögé egy tökingyenes(!) koncertre a fák közé ahhoz a párszáz rajongóhoz, akiknek a hiánya talán fel sem tűnik egy A kategóriás fesztiválon. Hmmm… A szervezők kiváló munkát végezhettek, és a bandákat is csak elismerés illeti, hogy a kisebb helyszínen is hozták ugyanazt, a lelkesedést és maximumot, amit megszokhattunk tőlük.
Lehet, hogy egy fél óráig készülő gyros máskor már kicsapta volna türelmes várakozásért felelős biztosítékainkat (nem mintha lennének ilyenjeim), de a fenébe is, ott a rohanásmentes, vattacukor illatú tisztáson, a lassan csorgó felhők alatt megkockáztatom, ez is a helyén volt.
Álltam ott, a gyerekes családok, kismamák, kispapák, nem szomjas tinédzserek, a zeneszóra odaszállingózott csodabogarak tökéletes keverékének közepén és egy szombat este erejéig újra gyerek voltam az elvarázsolt erdő közepén. Pedig gombászni nem is voltunk…
