'Úgy álltunk neki a szövegírásnak, hogy van ez a fazon, otthagyta a nője, ő meg otthon van egyedül, és mániákusan gyúrja magát… ráadásul még az anyja is becsönget…'
Nemrég szokatlan bolygóegyüttállást figyelhettünk meg: a hazai zenei élet egének három csúcsszerve, az íróként is zenész, a Rocklitera 1-2 szerzője, a polihisztor Baksa-Soós Attila és a Supernem frontembereként, valamint a Soerii & Poolek énekeseként is lassan mennybemenő Papp Szabolcs közös produkcióját, a Lorettát nem kisebb név álmodta képre, mint Miki 357, a magyar fotográfia és zenés klipkészítés évek óta ügyeletes nehézbombázója. Őket beszéltettük Lorettáról, a különféle művészeti ágak testgimnasztikájáról, Ziggy Stardustról, a kigyúrt nőkről, és a tangóharmonikáról. Történt mindez az Úr 2013. esztendejében, Budapesten. Egy nehéz éjszaka elején, valahol a Gödör Klubban:
Ki keresett meg kit a Lorettával?
Papp Szabolcs: - Hát volt ugye az Atinak a Rocklitera második kötete, mi benne voltunk az elsőben a Supernemmel, és egyszer csak felhívott, hogy ’ Figyelj, nem csinálunk egy közös dalt?’, és akkor én mondtam, hogy oké, és lementünk a próbaterembe, és öt perc alatt összeraktuk.
Baksa-Soós Attila: - Reggel hívtalak, nem?
Szabi:- Ja-ja! És nagyon nem voltál kipihent! Mi is volt nálad? Egy tangóharmonika?
Baksa: - Ja! Képzeljétek, kaptam ajándékba egy tangóharmonikát! Előző éjjel a Fészek Klubban magyarázta el a csávó, hogy ott vannak a körök és ilyen horony van belevésve, na ha azt lefogod, akkor megérzed - anélkül hogy odanéznél - , hogy hol van a ’C’. Aztán onnan fölfele mész, akkor mindig kvinteket ugrik fel, lefelé meg kvartokat, és kész a kvint kör.
Szabi: - Rohadt nehéz megszólaltatni.
Miki 357: - Nagyszüleimnél is volt otthon.
Nehéz hangszer
Baksa: - Súlyra mindenképp!
Szabi: - Hát ja, ez olyan, hogy én is tanultam zongorázni, aztán egyszer leültem egy Hammondhoz, hogy akkor én azt is tudom, de áááá, felejtsd el! Két külön univerzum…, hiába billentyűs ez is az is, meg se tudtam szólaltatni, csak ’nyeee-nyeee’…
Na de visszatérve: az Atival ezer éve ismerjük egymást…
Miki: - Tényleg! Honnan ismeritek egymást?
Szabi: - Hú… nem is tudom már… Heaven Street Sevenön keresztül…?
Baksa: - Ja… Valószínűleg igen…
Szabi: - … szóval nem is volt kérdés, hogy ebből egy ilyen punk-garázs jellegű track fog kijönni.
Baksa: - Arról nem is szólva, hogy pillanatok alatt olyan állapotba kerültünk mind a ketten, hogy aztán nem is lehetett más belőle.
Szabi: - Naja! Teljesen minimál hangszerelés, klasszikus eset: van nekem egy gitárom,hozzá van benne egy dob, egy fuvola, meg két énekhang. És akkor ott elkezdett íródni a szöveg, ami nekem hatalmas élmény volt.
Baksa: - Volt egy szövegötletem, amit vittem magammal a próbaterembe.
Szabi: - Meg a címet ugye…
Baksa: - Aha, a cím megvolt már, és akkor ott helyben… minden ott helyben alakult.
Akkor ez nem volt túlgondolva
Baksa: - Nem, miért szerinted igen?.
Szabi: - Egyáltalán nem… de ez érződik is rajta. Képzeld el, hogy utána három-négy nappal felmentünk a lakásomra, és ott egy laptoppal felénekeltük az egészet, és kész… nem is mentünk stúdióba, annyira nyers volt az egész, hogy nem kellett. Itt jött képbe a Miki.
Miki: - Igen, én mondtam, hogy ezt minek akarjátok felénekelni? Nem kell, így a jó. Ha valahogy működik, akkor így. Van egy olyan hangzása, amihez teljesen felesleges lett volna. Meghallgattam, és azt gondoltam, hogy tessék, itt van 2012, majdnem 2013, itt van ez a hangzás, ez a hangulat, amit rengetegen keresnek, ehhez nem kell hozzányúlni. Nem kell tisztítani, ez így van kész.
Szabi: - Egyáltalán nem az volt az elgondolás, hogy na, akkor most nekünk csinálni kell egy dalt, aminek ilyennek és ilyennek kell lennie, amihez majd forgatunk egy ilyen és ilyen klipet…nem ez volt. Annyira kijött belőle egy őszinte mocsok lendület, hogy a Miki teljesen magától mondta, hogy Ő erre klipet szeretne csinálni.
Miki: - Nem, nem így volt! Ati adott háromezer dollárt, meg egy repjegyet Londonba, és megkért, hogy csináljak valamit.
Szabi: - Igeeen??
Baksa: - Naná, Szabi! Ez teljesen tervszerű volt. Hónapokon át gondolkodtunk, terveztünk egy egész felvezető kampányt. Lesz majd egy angol verzió is, ami hónapokon át fogja vezetni a különböző chartokat, csak neked nem szóltunk.
Az volt nagyon érdekes, hogy amikor a próbateremben voltunk, azt mondtuk, hogy bridge-el kell végződnie. Egy olyan számot kell íni, ami tök más, mint a többi. Ebből a szempontból tényleg tervszerű volt.
Mikor éreztétek, hogy tényleg megvan a szám?
'Úgy álltunk neki a szövegírásnak, hogy van ez a fazon, otthagyta a nője, ő meg otthon van egyedül, és mániákusan gyúrja magát… ráadásul még az anyja is becsönget…'
Nemrég szokatlan bolygóegyüttállást figyelhettünk meg: a hazai zenei élet egének három csúcsszerve, az íróként is zenész, a Rocklitera 1-2 szerzője, a polihisztor Baksa-Soós Attila és a Supernem frontembereként, valamint a Soerii & Poolek énekeseként is lassan mennybemenő Papp Szabolcs közös produkcióját, a Lorettát nem kisebb név álmodta képre, mint Miki 357, a magyar fotográfia és zenés klipkészítés évek óta ügyeletes nehézbombázója. Őket beszéltettük Lorettáról, a különféle művészeti ágak testgimnasztikájáról, Ziggy Stardustról, a kigyúrt nőkről, és a tangóharmonikáról. Történt mindez az Úr 2013. esztendejében, Budapesten. Egy nehéz éjszaka elején, valahol a Gödör Klubban:
Ki keresett meg kit a Lorettával?
Papp Szabolcs: - Hát volt ugye az Atinak a Rocklitera második kötete, mi benne voltunk az elsőben a Supernemmel, és egyszer csak felhívott, hogy ’ Figyelj, nem csinálunk egy közös dalt?’, és akkor én mondtam, hogy oké, és lementünk a próbaterembe, és öt perc alatt összeraktuk.
Baksa-Soós Attila: - Reggel hívtalak, nem?
Szabi:- Ja-ja! És nagyon nem voltál kipihent! Mi is volt nálad? Egy tangóharmonika?
Baksa: - Ja! Képzeljétek, kaptam ajándékba egy tangóharmonikát! Előző éjjel a Fészek Klubban magyarázta el a csávó, hogy ott vannak a körök és ilyen horony van belevésve, na ha azt lefogod, akkor megérzed - anélkül hogy odanéznél - , hogy hol van a ’C’. Aztán onnan fölfele mész, akkor mindig kvinteket ugrik fel, lefelé meg kvartokat, és kész a kvint kör.
Szabi: - Rohadt nehéz megszólaltatni.
Miki 357: - Nagyszüleimnél is volt otthon.
Nehéz hangszer
Baksa: - Súlyra mindenképp!
Szabi: - Hát ja, ez olyan, hogy én is tanultam zongorázni, aztán egyszer leültem egy Hammondhoz, hogy akkor én azt is tudom, de áááá, felejtsd el! Két külön univerzum…, hiába billentyűs ez is az is, meg se tudtam szólaltatni, csak ’nyeee-nyeee’…
Na de visszatérve: az Atival ezer éve ismerjük egymást…
Miki: - Tényleg! Honnan ismeritek egymást?
Szabi: - Hú… nem is tudom már… Heaven Street Sevenön keresztül…?
Baksa: - Ja… Valószínűleg igen…
Szabi: - … szóval nem is volt kérdés, hogy ebből egy ilyen punk-garázs jellegű track fog kijönni.
Baksa: - Arról nem is szólva, hogy pillanatok alatt olyan állapotba kerültünk mind a ketten, hogy aztán nem is lehetett más belőle.
Szabi: - Naja! Teljesen minimál hangszerelés, klasszikus eset: van nekem egy gitárom,hozzá van benne egy dob, egy fuvola, meg két énekhang. És akkor ott elkezdett íródni a szöveg, ami nekem hatalmas élmény volt.
Baksa: - Volt egy szövegötletem, amit vittem magammal a próbaterembe.
Szabi: - Meg a címet ugye…
Baksa: - Aha, a cím megvolt már, és akkor ott helyben… minden ott helyben alakult.
Akkor ez nem volt túlgondolva
Baksa: - Nem, miért szerinted igen?.
Szabi: - Egyáltalán nem… de ez érződik is rajta. Képzeld el, hogy utána három-négy nappal felmentünk a lakásomra, és ott egy laptoppal felénekeltük az egészet, és kész… nem is mentünk stúdióba, annyira nyers volt az egész, hogy nem kellett. Itt jött képbe a Miki.
Miki: - Igen, én mondtam, hogy ezt minek akarjátok felénekelni? Nem kell, így a jó. Ha valahogy működik, akkor így. Van egy olyan hangzása, amihez teljesen felesleges lett volna. Meghallgattam, és azt gondoltam, hogy tessék, itt van 2012, majdnem 2013, itt van ez a hangzás, ez a hangulat, amit rengetegen keresnek, ehhez nem kell hozzányúlni. Nem kell tisztítani, ez így van kész.
Szabi: - Egyáltalán nem az volt az elgondolás, hogy na, akkor most nekünk csinálni kell egy dalt, aminek ilyennek és ilyennek kell lennie, amihez majd forgatunk egy ilyen és ilyen klipet…nem ez volt. Annyira kijött belőle egy őszinte mocsok lendület, hogy a Miki teljesen magától mondta, hogy Ő erre klipet szeretne csinálni.
Miki: - Nem, nem így volt! Ati adott háromezer dollárt, meg egy repjegyet Londonba, és megkért, hogy csináljak valamit.
Szabi: - Igeeen??
Baksa: - Naná, Szabi! Ez teljesen tervszerű volt. Hónapokon át gondolkodtunk, terveztünk egy egész felvezető kampányt. Lesz majd egy angol verzió is, ami hónapokon át fogja vezetni a különböző chartokat, csak neked nem szóltunk.
Az volt nagyon érdekes, hogy amikor a próbateremben voltunk, azt mondtuk, hogy bridge-el kell végződnie. Egy olyan számot kell íni, ami tök más, mint a többi. Ebből a szempontból tényleg tervszerű volt.
Mikor éreztétek, hogy tényleg megvan a szám?
Baksa: - Akkor éreztük, hogy tényleg jó lett, mikor megvolt a verse, eljátszottuk vagy négyszer, iszonyú hangerővel, nyitott ablakoknál, aztán kimentünk az erkélyre egy cigiszünetre, és egyszer csak így a szemközti ház egyik próbaterméből – én már tudom is hogy kik azok – elkezdik játszani ugyanabban a hangnemben, ugyanazt a számot. Azonnal lenyúlták, érted? Na, akkor éreztük, hogyha ebben a stádiumában lenyúlják, akkor ez tényleg egy állati jó szám.
Miki: - Tényleg, kik voltak?
Baksa: - Szerdán vagy hajnalban elmondom…
Szabi: - Én meg jól megverem Őket…
Miki, akkor Neked nem is kellett gondolkodnod azon, hogy milyen legyen a klip?
Miki: - Hát azért kellet. Vagyis nem is azon, hogy milyen legyen, mert azt már tudtam. A hangulata az egyértelmű volt. Hogy mi legyen benne, azt ki kellett gondolni. Azt tudtuk, hogy ezért utazunk ki Londonba, hogy ezt a klipet leforgassuk. Ezzel a képpel, ezzel a minőséggel.
Vágás nélkül nem volt nehéz?
Miki: - Most ezt hogy mondjam… úgy gondolom, hogy ezt a klipet egy jobban kiképzett majom is megcsinálta volna, csak hát Őt nem keresik meg ilyesmivel… szóval ez ezért jó. Nem akartunk mi most kitalálni valamit, meg megfejteni valami nagy dolgokat.
Ezért az egy sarokért tényleg ki kellett menni Londonba? Mert ezt csak Ti tudtátok, akik ott vannak, meg most már mi is, de igazából bárhol lehetett volna… Értitek, ugye?
Miki: - Igen. Ha akartuk volna, ezt nyilván meg lehetett volna oldani utómunkával, de Pesten is van egy csomó hasonló hely… de nem arról van szó, hogy én most kitaláltam, hogy mittudomén, a Marson akarok forgatni… Amikor meghallottam a számot, azt mondtam, hogy tök jó punk hangulata van, és csináljunk egy olyan klipet, hogy Londonban mentek az utcán, mert ez oda való. Vagy ehhez London való. Lehetett volna ilyen sarkot találni a nyolcadik kerületben is, de az attól még nem az, csak olyan akar lenni. Az meg tényleg ott van.
Szabi: - És az a baj a mai magyar filmgyártással, meg az egész filmszakmával, hogy nekem például a ’Hova megy ki?’ kapcsán – amit egyébként szintén a Mikivel csináltunk – a mai napig bizonygatnom kell, hogy tényleg kimentünk New Yorkba arra az egy snittre.
Igen, erről kommentek tucatjai vitatkoznak tényleg…
Szabi: - Igen! A mai napig ismételgetem, hogy igen, felültünk arra a nyomorult repülőgépre és odamentünk. És nem hiszik el.
Miki, New York is a Te ötleted volt?
Miki: - Nem, az a Szabié. Úgy volt, hogy elkezdtük azt az ajtós variációt…
Szabi: - Akartam egy ilyen gaget. Éjjel kettőkor ültünk Ákossal (Kovács Ákos Dadan – többek között a Supernem menedzsere, zseni, szépfiú, apuka – a szerk.) az egyik múzeumban, és mondtam neki, hogy kellene egy új klip. Volt egy vízióm, hogy esti Time Square. Szóltam a Mikinek, aki azonnal emelte a telefont, és rendelte a jegyeket.
Miki: - De nem emlékszel? Volt egy csomó variáció. Ugye hogy ’Hova megy ki?’, na akkor legyen egy csomó ajtó, mindenféle feliratokkal, hogy Miskolc, meg ilyenek., és vegyük fel mindenhol, ahogy jöttök-mentek, és úgy rakjuk össze. És akkor utána jött, hogy ne; inkább legyen egy nagy csattanó. Először egy mezőre gondoltunk, mert az mekkora kontraszt lesz a ’szűk’ lakással, de Aztán hívott a Szabi, hogy akkor már legyen New York egy hatalmas térrel. Mondtam, hogy jó, és mentünk.
Szabi: - Ugyanez a lényeg a Lorettával is. Látszik rajta, hogy nem Magyarországon forgott, de nem akartunk ezzel sokat mondani… jó, a Time Square-el nehéz lett volna nem sokat mondani, de hát itt is lehettünk volna a Big Ben-nél, ha azt akarjuk…
Miki: - Meg én ismertem is ezt a környéket, egy időben sokat jártam arra.
Mikor készült a klip?
Baksa: - Hmmm… december 22-e, reggel.
Szabi: - Előző este a 30Y-al játszottunk Egerben és onnan mentünk ki a repülőtérre. Lényegében a Piccadilly Circus-ön keltünk. Ja, ezt még nem is meséltem, hogy felhívott valaki, hogy hogy a vérbe ürítettük ki az utcát… nincsenek járókelők Londonban?
Baksa: - Hipóztunk előtte. Persze szakadt az eső. Egerből megérkezel hajnalban Londonba és esik az eső. Innen tudod, hogy ott vagy.
Miki: - Amúgy csináltunk két másik verziót is Chinatownban, de azt vissza se néztük.
Miért?
Miki: - Teljesen felesleges volt. Ezt is lehetett volna tiszta képpel, meg máshogyan, de nem kell ezt túlgondolkodni, meg túlmagyarázni. Múltkor már nem is tudom ki felhívott, és meg akarta fejteni, hogy érti, hogy ahha, Ők most kimennek, meg a csajnak is mi a szerepe, meg ez meg az… de nem! Ott vannak, és kész.
Szabi: - Mit is mondtál? Jól képzett majom? Igen, ugyanolyan a hangulata, mint a dalnak. Nyilván mindig ez a cél, hogy a kép passzoljon a dalhoz.
Lesz még Atival ilyen közös munka?
Szabi: - Hát, ha itt ma mi nagyon berúgunk, és két óra múlva azt mondja, hogy menjünk, akkor megyünk, de tervben abszolút nincsen. Ez se volt.
Baksa: - Ez teljesen képlékeny. Olyan spontán, sűrített energiák robbantak be a Lorettánál, amit nem lehet tervezni. És ezt Miki is elkapta képileg, és ettől ez szerintem át is jön.
Szabi: - Igen, ez abszolút hármunk cucca. Nekem az egész munka óriási élmény volt! Ati ugye nyilván zenél is, de alapjáraton nem zeneszerző, hanem író, én meg már írtam négy lemezt, meg szerepeltem egy csomó mindenben. Más irányból közelítettük ugyanazt, az első pillanattól értettük, hogy miről van szó; ott turkáltunk egymás agyában, és ez valami fantasztikus volt!
Baksa: - Visszatérve, hogy nem hiszik el ezt a New Yorkos dolgot: nekem valaki a fejemhez vágta, hogy persze, azért voltatok Londonban, mert százötven méterre onnan volt a Ziggy Stardust ’73-as, vagy ’74-es lemezborító fotózása…
Szabi: - Tényleg?!
Baksa: - Nekem erről lövésem nem volt!
Szabi: - Ez érdekes, hogy milyen információkat ás elő a Loretta a világból! De most nem? Tök durva!
Én amúgy nagyon eredetinek találtam már az elején a felvetést, hogy akkor van az író és a rockzenész, és tessék, most akkor mit fognak csinálni? Hogy fogják a rockzenét és az irodalmat egy kalap alá hozni? És úgy látom, hogy nem csak én voltam így ezzel, hanem igenis megmozgatta az embereket. Szóval ebben azért van potenciál. Tavaly engem meghívtak az Atiék, amikor a VOLT-ról jelentkeztek be minden nap, és nekem már ott megtetszett az a szürreális kavarodás, amit csináltak.
Miki, Te hogy látod a saját munkád? Meg vagy elégedve az eredménnyel?
Miki: - Nézd, nehéz erre válaszolni. Bennem általában a készítés hangulata szokott megmaradni. Munka közben persze figyelek mindenre, amire csak tudok. Néha persze maradnak hibák itt – ott, de nem ezen múlik, hogy én mit gondolok a végén. Például volt az Irie Maffia - Akkezdet Phiai klipben is egy kameraárnyék, amit könnyen ki lehetett volna szedni, de azt mondtam, hogyha ezt ott nem vettem észre, akkor maradjon benne, nem ezen múlik.
A kigyúrt nőknek bedőltök?
Miki: - Hát technikailag elég nehéz….
Szabi: - Igazából a Lorettát egy elég zilált szexuális életű, mindenképpen aberrált fickó énekli, róla szól. Úgy álltunk neki a szövegírásnak, hogy van ez a fazon, otthagyta a nője, ő meg otthon van egyedül, és mániákusan gyúrja magát… ráadásul még az anyja is becsönget…
Baksa: - Egy olyan csávóról szól a dal, akinek az élete egy része a Lorettával való kapcsolata, ami éppen most ment tönkre. A kiégés pillanatában van, egy lefagyott állapotban… tulajdonképpen már elhagyta a bolygót, elfogytak a gondolatai, teljesen elszállt, kiszállt, és amikor feldereng a fejében a Lorettával való emlék, akkor már a testét is elhagyja, és kívülről látja magát, ahogy hajnali kettőkor ott ül egy kiürült bárban tökegyedül, ahol már semmi nem fog történni. Akkor lepörgeti a fejében, hogy hol szúrta el az egészet. Ez a vég! Na! Persze egy csomó minden vezetett ehhez az állapothoz… ezek a flashek, hogy igen, amikor otthon voltam, néztem a pornót, anyám is pont csöngetett, meg ez meg az… tudjátok. Végigveszi, hogy hol siklott el úgy általában a nőkkel való párbeszéde… Egy teljesen elveszett csávó.
Miki: - És Ti mennyire tudtok azonosulni ezzel a figurával?
Szabi: - Ismersz, én ilyen vagyok!
Baksa: - Háhhháááhhhhhhháááááá!
on Facebook
Baksa-Soós Attila
on Facebook
Papp Szabi - Supernem
Papp Szabi - Soerii & Poolek
A fotókat készítette: Miki357
Dirty Joke & Four Fingers Franky
