Csütörtök este az újranyitó Átrium Film-Színházban nyomultunk, méghozzá nem is akármilyen apropóból: a napokban landolt a polcokon (meg a webshopokban) az elmúlt évek egyik legbombasztikusabb magyar sikertörténetét magáénak tudható 30Y legújabb, hatodik lemeze, a Szentimentálé. A roppant barátságos hangulatban zajló sajtótájékoztatónak ez, illetve a zenei anyag alapján készült film, a Szentimentálom volt a témája.
Kissé megilletődve csüccsentünk le az enyhén szocialista fílinget árasztó, egyébként impozáns méretekkel rendelkező Átrium nyüzsgő előterében, majd rövid tanácstalanság után felvonultunk az emeletre, ahol a legminimálisabb rongyrázás nélkül hallgathattuk a srácokat (a Beck testvérek voltak a szószólók, a többiek nem voltak túl beszédes hangulatban- vagy csak meg voltak szeppenve a sajtó képviselőinek vizslató tekinteteitől), illetve a kiadó, a Drum & Monkey Records képviselőjét. Nem túlzás azt állítani, hogy családias volt a hangulat: a srácok első dolga az volt, hogy hátrébb tolták a számukra kikészített méretes asztalt, és eléültek a székekkel, így minimalizálva a távolságot maguk és a sajtó képviselői közt (érdemes vetni egy pillantást Endy csibesárga frizurájára, nagyon bohókás!).
Beck Zoli karizmája legendás, ezúttal is kissé nyughatatlan, élénken gesztikuláló, ugyanakkor szupertehetséges művészlélek benyomását keltette. Mesélt a Szentimentálé születéséről, ami egy régóta tartó folyamat betetőzése: a hamisítatlan tombolós 30Y bulik mellett minden évben adtak egy-egy, a rockzenekari jelleget enyhítő intimebb koncertet (például a Művészetek Palotájában), és ezzel párhuzamosan nőtt az akusztikus kiadatlan dalok száma is. A 2010-es Városember turné után határozták el, hogy végre megjelentetik ezt a dalcsokrot: 28 szám kapott helyet a lemezen, ezek közül 14 saját szerzemény, ugyanennyi pedig bónuszdal (saját számok átiratai, illetve a hetvenes-nyolcvanas években meghatározó magyar együttesek, például a Bergendy dalainak feldolgozásai). Zoli elmesélte, hogy a hanganyagot nem a mostanság divatos módon, a különálló hangsávok kombinálásával vették fel, hanem „egészben”, ehhez pedig a SuperSize Recording stúdiójában találták meg a tökéletes feltételeket. Rengeteg tehetséges zenész segített be, például a trombitás Szűcs Krisztián Qka, vagy a Symphonic Brass Quintett. A lemezt CD-n, illetve egy speciális kóddal digitálisan letölthető formátumban kaparinthatjátok meg, de dupla bakeliten is elérhető. Ez utóbbiról, vagyis a bakelitkultúra, a „kézzelfogható zenei formátum” tradíciójának életben tartásáról is hallhattunk becsülendő gondolatmagvakat.
Csütörtök este az újranyitó Átrium Film-Színházban nyomultunk, méghozzá nem is akármilyen apropóból: a napokban landolt a polcokon (meg a webshopokban) az elmúlt évek egyik legbombasztikusabb magyar sikertörténetét magáénak tudható 30Y legújabb, hatodik lemeze, a Szentimentálé. A roppant barátságos hangulatban zajló sajtótájékoztatónak ez, illetve a zenei anyag alapján készült film, a Szentimentálom volt a témája.
Kissé megilletődve csüccsentünk le az enyhén szocialista fílinget árasztó, egyébként impozáns méretekkel rendelkező Átrium nyüzsgő előterében, majd rövid tanácstalanság után felvonultunk az emeletre, ahol a legminimálisabb rongyrázás nélkül hallgathattuk a srácokat (a Beck testvérek voltak a szószólók, a többiek nem voltak túl beszédes hangulatban- vagy csak meg voltak szeppenve a sajtó képviselőinek vizslató tekinteteitől), illetve a kiadó, a Drum & Monkey Records képviselőjét. Nem túlzás azt állítani, hogy családias volt a hangulat: a srácok első dolga az volt, hogy hátrébb tolták a számukra kikészített méretes asztalt, és eléültek a székekkel, így minimalizálva a távolságot maguk és a sajtó képviselői közt (érdemes vetni egy pillantást Endy csibesárga frizurájára, nagyon bohókás!).
Beck Zoli karizmája legendás, ezúttal is kissé nyughatatlan, élénken gesztikuláló, ugyanakkor szupertehetséges művészlélek benyomását keltette. Mesélt a Szentimentálé születéséről, ami egy régóta tartó folyamat betetőzése: a hamisítatlan tombolós 30Y bulik mellett minden évben adtak egy-egy, a rockzenekari jelleget enyhítő intimebb koncertet (például a Művészetek Palotájában), és ezzel párhuzamosan nőtt az akusztikus kiadatlan dalok száma is. A 2010-es Városember turné után határozták el, hogy végre megjelentetik ezt a dalcsokrot: 28 szám kapott helyet a lemezen, ezek közül 14 saját szerzemény, ugyanennyi pedig bónuszdal (saját számok átiratai, illetve a hetvenes-nyolcvanas években meghatározó magyar együttesek, például a Bergendy dalainak feldolgozásai). Zoli elmesélte, hogy a hanganyagot nem a mostanság divatos módon, a különálló hangsávok kombinálásával vették fel, hanem „egészben”, ehhez pedig a SuperSize Recording stúdiójában találták meg a tökéletes feltételeket. Rengeteg tehetséges zenész segített be, például a trombitás Szűcs Krisztián Qka, vagy a Symphonic Brass Quintett. A lemezt CD-n, illetve egy speciális kóddal digitálisan letölthető formátumban kaparinthatjátok meg, de dupla bakeliten is elérhető. Ez utóbbiról, vagyis a bakelitkultúra, a „kézzelfogható zenei formátum” tradíciójának életben tartásáról is hallhattunk becsülendő gondolatmagvakat.
A muzikalitás mellett a rajongómozgósító, kreatív kezdeményezések szervezése a 30Y legnagyobb erőssége: a vadiúj megjelenés kapcsán is elkényeztették a 30Y-kedvelőket, ugyanis az összes előrendelő, azaz 150 ember nevét társproducerként tüntették fel a borítón, ami azért nem csekély megtiszteltetés.
Az új kliphez, A világ lepedőjéhez is társul egy mozgalom: a jelenleg is zajló turné harminc állomására elvittek egy-egy lepedőt, amire a rajongók bármit felírhattak (Beck Laci humoros beszólása szerint azt is, hogy Hiperkarma, de akár azt is, hogy „Utálom ezt a szart!”). És hogy miért éppen lepedő? Azért, mert ez személyes, intim tárgy („Persze nyilván nem a zenekari tagok tegnap használt lepedője…”), és az összeirkált ereklyéket egyébként a fiúk a próbaterembe rakták ki, szóval nem arról van szó, hogy ezzel a 30Y magát akarja idealizálni, hanem épp fordítva: ők bálványozzák a rajongókat. Sőt, az album borítóját is ezek a rajzok ihlették.
De ne feledkezzünk meg a lényegről sem: mi fán terem a Szentimentálom? Kuriózum, az tuti: a fiúk felkérték Lévai Balázs rendezőt, hogy bújtassa vizuális köntösbe az új albumon uralkodó zenei hangulatokat. Teljes mértékben Balázsra bízták a „szubjektív bestof” számok kiválasztását, illetve a koncepció kidolgozását is, majd augusztusban levonultak Orfűre, ahol négy napig forgattak. Főként éjszaka, mivel a „főszereplők” a kiváló hangulatteremtő vetített képek (a fákra, a turnébuszra, sőt, a zenekar tagjaira is vetítettek). Az eredmény: 12 filmetűd, amit laza történeti szál köt össze. A vetítés előtt a fiúk is ugyanolyan izgatottak voltak, mint mi, ugyanis a végleges, vágott verziót ők is ekkor látták először. A világért sem szeretnénk spoilerezni, a film kötelező néznivaló. Nem hiába szerepel az álom szócska a címben: 45 percre kiszakadhattunk a monoton, szürke valóságból, és egy színes, intenzív atmoszférájú álomvilágba kerültünk. Ízelítőül nézzétek meg A világ lepedője klipjét, amit szintén Lévai Balázs rendezett.
December végéig még a Városember turné tartja extázisban az országot, ám a fiúk elárulták, hogy januártól egészen a nyári fesztiválszezon kezdetéig kizárólag a Szentimentálés anyaggal fognak koncertezni. Akik még idén szeretnék látni a 30Y-t, azok megtehetik 1-jén Miskolcon, 7-én Szolnokon, 8-án Pakson, 21-én Egerben (kozmikus együttállás a Supernem-el), 22-én Dunaújvárosban, 27-én Kecskeméten (ÓRIÁS meglepetés), 28-án Nagykanizsán (a Supernem-el és a Carbovaris-al felfegyverkezve), 29-én pedig Veszprémben, majd a hab a tortán a 30-i A38-as őrület… tessék, ne mondjátok, hogy nem tudtok válogatni!
szexi ribizli
