L’arrampicata. Olaszul annyit tesz: mászni. Már a dallama is édes. Olyan könnyed és élettel teli dolog. Értik, ugye? Olaszországba, a fura alakú tó partjára mentünk kipróbálni gyakorlatban ezt a mászás dolgot, sziklán. Gondoltuk elmeséljük milyen sport, vagy hobbi, vagy szenvedély - vagy függőség ez. Mert mindegyik egyszerre. Arcoban jártunk, ahol a fagyis muki a legmenőbb arc, és a hegyeknek lelke van.
Szeretem a spontán dolgokat, az új dolgokat. Négy hónapja koptatom a falat a teremben, ahol boulderezek. Ez azt jelenti, hogy nem vagyok biztosítva kötéllel, nincsenek nagy magasságok, ergo már majdnem teljesen biztonságos lenne. De ez nem volt elég. Jött egy ismerős ismerőse, ő Kavics. Vele kezdődött minden. Gerecse, remegő lábak, sikoltozás az első eséseknél, elképzelhetetlen magasságnak tűnő tíz méter. Panel után meglepő a félelem a magasságtól, de valami mégis volt benne. Nem telt bele 1 hónap és már Arco felé tartottam, hogy egy teljes hétig hódoljak ennek a sportnak. Dióhéjban ennyi mászó előéletem, elég volt az izgalmakból.
Arco a Garda-tó északi partjánál fekszik, a Sarca-folyó által kivájt völgyben. Jó sok melója volt vele, az tuti. 16 ezer lakosával nem számít kis városkának, de legalább csendes – pedig nem is kevés turista fordul meg errefelé. Arco mondhatni a sziklamászás olasz fővárosa, a Rock Master Climbing világkupát is itt rendezik minden évben. A kaller (mászó kalauz) szerint több mint száz mászható szektor van a város környékén, 3700 útvonallal. A választék óriási. Választásodnál figyelembe veheted, hogy melyik égtáj felé nézzen a fal, milyen messze van, mennyit kell sétálni, van-e parkolási lehetőség, és ami a legfontosabb: milyen nehézségű útvonalak vannak. Itt is vannak szintek, a kezdőtől egészen a legfelsőbb szintig. Felfoghatatlan, de tényleg. Művészet és csoda egyben. Útitársam Gabó tud erről mesélni. http://maszoka-fidi.blogspot.hu/2012/10/bella-italia-dolce-arco.html
A városban számtalan túra- és mászóbolt van, de a két legnagyobb a Vertical és a Red Point. Olyan lehet ez, mint a Montague és Capulet dolog. Verona úgyis csak egy nagyobb köpésre van. A városka egyik látnivalója a Tarifa, mely egy fagyizó. Ez a hely azért menő, mert a fagyis bácsi az összes pro mászóval lefotózta már magát, és az egész cukrászda ezekkel a képekkel van tele rakva. Mindenki imádja - kötelező a látogatás, és legalább egy gelato con brioche, naponta. Ha éppen az ember pihenőnapot tart, akkor garantált, hogy az igazi olasz életérzés magával ragadja. Egy kis vásárlás, egy jó kávé, na meg egy kis piacozás. Unatkozni nem lehetséges. Ha szép az idő szerezzünk egy biciklit és irány a Garda-tó!
A környéken évszázadokig lehetne túrázni. A magas hegyek, a Garda-tó. De a legjobb a sziklamászás. Olyan fura érzés az egész. Az ember teste szinte pille könnyű lesz, a külvilág pedig megszűnik létezni. Az ember nem lát mást, csak a következő lépést és fogást. Mert csak előre lehet menni, fel az ég felé.
A mászásnál nagyon fontos a jó mászócipő, melyet direkt erre a célra fejlesztettek ki. Erősen fogja a lábfejet, a talpa jól tapad, emellett pedig rendkívül kényelmetlen. A probléma az, hogy sokak szerint ez a jó cipő ismérve, mert így jól tartja a lábat. Kialakításának köszönhetően olyan helyeken is meg tud állni az ember, ahol még álmában se sikerül. A másik fontos eszköz a beülő, melyhez a kötelet rögzítik. Na meg a kötél, igen. Ezekről egyszer mesélek többet is, ha már többet tudok egy csomó megkötésénél. Fontos még egy jó túracipő is a felszerelés mellé, mivel a szektorokhoz néha igencsak veszedelmes és fárasztó út vezet (Belvedere-hez az út sokkoló), de minden esetben megéri. Vannak olyan szektorok, amik „le vannak mászva”, zsírosak, csúsznak, de általában az ember megtalálja a számítását mindenhol – vagy maximum oda többet nem megy (ilyen volt nálunk a San Paolo szektor).
Ebben a sportban mindig van kihívás, mert nincs két ugyanolyan fal. Szerencsére sokszor hallottam útitársaimtól miután lejöttek a falról, hogy „szép volt az út”. Nem nagyon értettem, hogy mire értik. A kilátás persze, hogy szép, a szikla is az, és ahogy ők mondták: maga a mászás szép, a mozdulatok. Mert talán olyan, mint egy jól komponált zenei mű, amikor minden hang ott van, ahol lennie kell, és ez viszi előre az egészet. Igen, a mászás ilyen. Könnyed, precíz, olyan lebegő érzés. Ég és föld között lenni valahol a cél felé haladva, ahol az embernek egyetlen ellensége és egyben reménye van: önmaga.
Olyan utakat másztam meg, melyek a mai napig lehetetlennek tűnnek, pedig túl vagyok rajtu. Volt, hogy elfogyott az erőm, de valahonnan, valamilyen rejtett tartalékból mégis merítettem, és mentem tovább. Volt olyan, hogy feladtam, de tudom, hogy legközelebb menni fog. Mert lesz ott legközelebb. Mert Arcoba vissza kell menni.
https://www.facebook.com/IROKEZ.magazin
