Negyed hét is elmúlt. A szemmel láthatóan elgyötört Dirty Joke az agárdi vasútállomás végében, a fekete-sárgára festett korlátnak dőlve cigarettázott. Várakozik. A Szexi Ribizlit szállító vonat késik. Még mindig elég meleg van, a táskájában pedig palack víz helyett csak két kiürült sörösdoboz őrzi a fényképezőt. Az utcán időnként elvonul egy-egy csoport. Hangos tinédzserek, jókedvű fiatal srácok, és velük kacérkodó lányok csoportja, középkorú párok, két barátnő vonulnak le-föl az utca színpadán. Gondtalanok.
Joke eloltja a cigarettáját – a földre morzsolja a még izzó dohány maradékát. A csikket a kezében tartva előkotorja a dobozt, rágyújt egy újabbra, majd beledobja az előző torzóját. A kuka messze van, itt pedig van egy talpalatnyi árnyék. A füstöt mélyen leszívja. Aztán kifújja magából. Miért nem lehet ilyen egyszerűen kifújni az elmúlt heteket, hónapokat? El kellene fújni őket, kiengedni a mérgeket az elméből… Ribizli végre befut. Az a néhány napos balatoni nyaralás megtette a magáét. Ahogy azt remélte, a napbarnított lány jókedve egy pillanat alatt átragadt rá… vajon meddig tart?
A kempingbe vezető tízperces séta végére Dirty Joke megnyugszik. Megbeszélik az élet és az elhelyezkedés nehézségeit, rövid élménybeszámoló a nyaralásról… Szexi új pasija egy ajándékboltban dolgozik. A hangosodó zene foszlányai egyre biztosabban jelzik az útirányt. A bejáratnál a feltűnően kedves személyzet átadja az akkreditált karszalagokat, segítenek felrakni. Semmi kapkodás, semmi idegenkedés. Ezek az emberek még most, az utolsó előtti napon is barátságosak. Hogy csinálják?
A gyerekkor illatú kemping nagyon rendezett. Családok, fiatalok és idősebbek sétálnak mezítláb az aszfaltos járdán, pár pillanat múlva felcsillog a víztükör. A kábé 15-20 méter hosszú, a Szabadszínpaddal szemben felállított söntés személyzetének szinte minden tagján minimum öt-hat karszalag jelzi, hogy nem kezdők. Pólóikon átüt az izzadság, de ugyanaz a természetes barátságosság süt belőlük, mint a kapuknál dolgozókban. A sör négy ötven, a pultra kitett hideg Sopronival töltött korsó aljáról felszálló pára varázslatot idéz. Leülnek.
A körös körül szellősen üldögélő baráti társaságok fesztelenül beszélgetnek, iszogatnak, bámészkodnak. Mintha otthon lennének. A szomszéd asztalnál egy fekete kisfiú majszol valami édességet az anyukájával, kicsit arrébb pedig egy népesebb asszonysereg dédelget egy kisbabát, aki megbabonázva bámulja a közelben tébláboló gólyalábasokat. A vízparttól nem messze, a tó fölött sárkányrepülősök köröznek. A vízben fürdőzők töretlenül integetnek nekik… Ribizli nem hozott fürdőruhát. A színpadon még javában lemezbemutat a Romano Drom… a hol élénken hömpölygő, hol borúsan hullámzó cigányzene körbeölel mindenkit. Kitölti a térréseket, ott tekereg a mindenfelé felvert sátrak között, felszáll, leereszkedik, táncol a harapnivaló levegőben, amit belélegeznek.
Már a Lajkó Félix Citerás koncert hangjai festik a tájat, miközben megbeszélik, mi legyen a következő program. Dirty Joke egyre biztosabb benne, hogy valami nincs rendben. Az elmúlt hetekben rárakódott, kilókban mérhető, megkérgesedett, kénszagú fásultság repedezni kezd. Valami belül mocorog. Az apró rándulások aztán fokozatosan pulzálássá csoportosulnak. Valahol szívtájékon. Nem tudja megmondani mi okozza, de köze kell legyen a tó illatához, ahhoz a tűzdobálóhoz a parton, a kedves személyzethez, és a lassan ereszkedő napfényénél vörösbe öltöző, vízbe ereszkedő régi festett lépcsőhöz is.
Az első sorban, a rendezői bal szélén ülnek le. A söntés mögött álló Sátorban született komplett színházban lekapcsolják a lámpákat. A vörös rózsákkal felszórt fehér padló szinte vakít, ahogy a visszarobbanó fények megteremtik az első táncost. A Frenák Pál Társulat InTimE – ja kezdetét veszi. Szexi és Joke fészkelődnek. Kortárs táncelőadás. Mindkét szó óvatosságra inti őket, nincsenek hozzászokva. Most két nagyon csinos nő, egy barna és egy szőke kacérkodik a színpadon, majd fények le, fények fel, és a színpadon felállított karmazsinvörös kanapén a szemük ellőtt válik művészetté a mozgás. Ez már nem tánc, ez már nem történetmesélés… húsz perc múlva már régen maguk mögött hagyják az olyan fogalmakat, amelyekkel meg lehetne határozni a történéseket. Átugorják az olyan, szavakkal világosan körbekerített értelmezési tartományokat, amelyekkel elmesélhetnék a látottakat. Élmény. Az emberi szenvedés, a kapcsolatok bonyolultsága, a minden ember lelkében meglévő pókháló-szerűen összekapcsolódó belső vívódásokból emelt, testbe, izmokba, formába, dinamikába növesztett csarnokokban járnak. Táncos és néző ugyanúgy. A csúcspont felé a meztelenségbe csomagolt szexualitás, erotika, vágy, bűn és bűnhődés már ugyanolyan pucérrá vetkőzteti a nézők legbelső énjét, mint amilyenek a művészek a színpadon.
A többszörös vastaps után ki kell ülniük a partra. Joke-ék háttal leheverednek a fűbe, és a csillagos égbolt vákumát böngészve emésztik az előadást. Olyan, mintha visszatértem volna valahonnan. De honnan…?
A Budapest Bár két főépítésze, Németh Juci és Frenk által prezentált eklektikával a fejük fölé dúcolt, mélyedő űr több kérdést válaszol meg, meg mint amennyit az előadás és az egész addigi este, vagy akár a elmúlt hónapok feltettek. És még mennyi rejtőzhet ott…
Az Intim Torna Illegál is némi késéssel indul. Sorjáznak a slágerek, és amikor kell, már tudják, hogy miért kell lyukat vágni a kádba. A négy hipnotizőr király audienciája alatt az egész közönség kivételes módón együtt van. Még azok a holland srácok is, akik feltételezhetően egy mukkot nem értenek az egészből… még ők is átitatódnak azzal a fantasztikumba kevert, hol mangó, hol barack ízű zenével, ami az Intim sajátja. Kivételes előadás, ami kifejezi az egész Gödör Kemping tapasztalást. Mi itt vagyunk, Ti is itt vagytok, Együtt vagyunk. És ez így jó.
A strandröplabda-pálya hálójától nem messze a Fűben a sötétségből bizonytalanul kiemelkedő ezüst fémtorony döf az éjszaka sötétjébe. A d’Watt: offline:on theatre kilövőállásra emlékeztető installációja akár kilátó is lehetne. Bizonyos értelemben az is. A szabadtéri cirkuszszínház definíció egészen pontos, de az előadás művészi értéke meghatározhatatlan. Az akrobaták fizikai teljesítménye emberfeletti. Úgy közlekednek az acélvázon, mintha az ott sem lenne, és úgy tűnik nem is izmaik, hanem akaraterejük győzi le a gravitációt ott fenn, a semmi ágán. A kivitelezés tökély, és a néző nem gondolhat mást, minthogy ez a tökéletesség emeli művészetté az eredetileg a fizikai törvények által kordában tartott mozgássorozatot.
Joke és Szexi ott ülnek a fűben, a mellettük ülő kisfiú pedig tátott szájjal figyeli az előadást. Ugyanabba a bűvöletbe szédülve ülnek, mint mindenki más. Hogyan meséljem ezt el? Hogyan lehet elmondani, hogy mitől válik varázslattá, az, ami szabad szemmel nem több, mint akrobatika, a csontok és inak játéka? Hol lehet ezt megfogni? Egyáltalán meg kell…?
Test fonódik testhez, a zene ütemére emelkednek fel, ereszkednek... az őket szeretőként körbe fonó fekete drapéria alig sűrűbb az éjnél. A taps lassan elül, de a misztikus kábulat még ugyanúgy belengi a teret, mint a reflektorokkal bevilágított kellék, a füst. Joke behunyta szemét, és egy pillanatra a gomolyon keresztül is látszódott az a megfoghatatlan, inkább csak érezhető Egész, ami a vastorony tetejéről tárul az ember elé.
Az éjszaka közepén járunk. A Pálinkaháztól alig pár lépésre a Csürrentő táncháza egyetlen vibráló mosolybkörbe olvasztja a közönséget. Az infópontnál az egyik állandó programra, a Csillagtúrára csomósodik a tábor. A barátságos, a részvevőkkel nagyjából egyívású vezetőt követő 20-30 fős csoport mintha csak osztálykiránduláson lenne. Úgy tűnik a csapat nagy része ismeri egymást, de lehetséges, hogy valójában csak a Kemping összes rendezvényére jellemző oldott, jóleső közvetlenség fogadja magába a résztvevőket. Ebben a meleg baráti társaságban ülve Joke is, Szexi is a többiekkel együtt nézi a Fiastyúkot, keresi a Vezetővel együtt a göncölöket, a Hattyút, és a többi csillagképet. A kiosztott távcsöveken vagyis binokulárokon keresztül megelevenedik az ég, a felállított nagy távcsőn át pedig egészen közelről figyelik az égitesteket, miközben kiderül, hogy a mindenkit felépítő anyagok csillagokban születtek, és oda is térnek majd vissza. Csillagtestvérek vagyunk.
Hajnal van. Az állomás lámpáitól már nem látni a Tejútat. Joke és Szexi kimerülten ülnek egymás mellett. Nem nagyon beszélnek. Egy-egy ásításba hajló sóhaj kiszakad még. Hatás alatt állnak.
Joke pár megálló múlva leszáll. A hajnal első fénye lemossa a feketeséget az utcákról. Éppen úgy, ahogy a Gödör Kemping a mindennapok rozsdáját valahonnan odabentről... valahonnan szívtájékról...
Dirty Joke
