A skandináv populáris irodalomnak van pár rettentő népszerű alakja, akiknek krimitörténetei arra vannak predesztinálva, hogy a mozivásznon kössenek ki. A mostanság túlhájpolt Millennium-trilógiát elkövető Stieg Larsson-on kívül ilyen kulcsfigura a norvég Jo Nesbø is, akinek 2008-ban jelent meg a Fejvadászok (Hodejegerne) című eszes, és csavaros műve. Az ez alapján készült film pedig egy éves csúszással ugyan, de június 28-tól végre a magyar mozikban is látható.

A spoilerek miatt legszívesebben mi is pofonokat osztogatnánk, szóval a Morten Tyldum rendezte sztoriról csak dióhéjban: Roger Brown az oslói fejvadász biznisz egyik nagymenő, józan hidegséggel dolgozó képviselője. Aprócska szépséghiba a karrierjében, hogy nem éppen illegális úton, műkincsrablással tartja fenn azt a luxust, amire modellalkatú, ambiciózus felesége megtartása érdekében szüksége van- legalábbis a kisebbségi komplexusai által vezérelt sajátságos kis elképzelései szerint. Arra azonban nem számít, hogy egyik új "áldozata", az ex-kommandós Clas Greve pszichopatává változik, ha meglopják, és Roger csak a túlélési ösztöneire hagyatkozhat, ha nem akar maga is áldozattá válni.

A színészek egyszerűen tökéletesek: nincsenek agyonhasznált arcok, bár a főszereplő, a fejvadászt brilliánsan megformáló Aksel Hennie Norvégiában már a 90-es évek óta aktív, éppúgy, mint az ellenfelét alakító Nikolaj Coster-Waldau. Ő most kezd mainstream arccá válni, hiszen a világsikerű sorozat, a Trónok harca egyik állandó szereplője (Jamie Lannister). Nem lehet nemészrevenni, hogy Aksel Hennie mennyire hasonlít a fiatal Christopher Walken-re: nem csak a külsőségek, hanem lebilincselő előadóművészi kifejezőereje miatt is simán a színészóriás méltó európai utódja. E thrillerkapcsán pedig igazán nem panaszkodhatott, hogy nem kap elég lehetőséget a kibontakozásra: az alacsony termetét túlkompenzáló öntelt és nagyravágyó üzletember a játékidő negyedénél beinduló, és a nézőket végig feszültségben tartó hajsza során megdöbbentő külső, illetve jellembeli átalakuláson megy keresztül. A Maslow-piramis csúcsáról hirtelen a legaljára csúszik, a magabiztos álca azonnal leomlik, amint elveszti az irányítást a dolgok felett, és előtör belőle a primitív, a túlélésért ölni is hajlandó ösztönlény. Viszont az átélt sokk következményeként végre szembe tud nézni a felesége iránti valódi érzelmeivel is. A kezdeti simulékony arroganciája, és illegális ténykedései ellenére is képes elérni, hogy neki drukkoljunk.

Coster-Waldau is tökéletesen formálja meg a karakterét: eleinte körbelengi aTrónok harcában már tapasztalt kiismerhetetlenül titokzatos, ám erőt sugárzó aura, majd könyörületet nem ismerő, érzelemmentes katonába csapát. A hollywoodi filmekkel ellentétben itt a feleséget alakító szőke, hosszú combú eyecandy nőci sem csupán a férfiretinákat kényeztető vizuális kellék, hiszen az újonc Synnøve Macody Lund tekintetével és arcizmainak finom rezdüléseivel a színészi tehetségéről is meggyőz minket.

Ha a fordulatokban és feszültségekben gazdag sztori, illetve a hibátlan szereplőgárda nem lenne elég, akkor eláruljuk, hogy a megvalósítás is csillagos ötös. Többször is megcsodálhatjuk a hegyes-völgyes norvég panorámát, ami tökéletes a többhelyszínes, nyomasztó vesszőfutáshoz. Emellett a realisztikus, sőt néha gyomorforgatóan naturalisztikus ábrázolásmód is gondoskodik arról, hogy sokáig az agyunkba vésődjenek az elképesztően bizarr jelenetek.

Ha tehát a forróság elől egy légkondicionált moziterembe menekülnél (és nem vonatkozik rád a 16-os korhatár), akkor bátran válaszd ezt a filmet! Garantált a borzongás!

szexi ribizli