Nemrég egy igen megtisztelő megkeresésben volt részünk. Egy fiatal banda került a látókörünkbe, és mi könnybe lábadt szemmel, csak a leggiccsesebb romantikus filmekben látható, bordóba forduló rózsaszín meghatódással azonnal igent vágtunk a kérdésre, miszerint véleményeznénk-e a szóban forgó együttes produkcióját. Azóta vagyunk bajban… aminek örülünk!

Tudjátok a világ második legegyszerűbb dolga lett volna, ha a Magidom első kislemezének befogadása után negyed óra alatt megírtuk volna, hogy ’micsoda kurvajó garázsrock, amit csak max-on, a tegnapi borostába öltözve szabad üvöltetni melóba menet’, vagy hogy ’hány bugyi ázott már el a kezünkben a harmadik track gitárszólójától 3:23-nál’. Ez pedig igazán kényelmes is lett volna… eljátszhattuk volna, hogy mennyire profilba vágott megint a rákenroll, meg a kettőnégy. Imádtuk volna, de nem ez történt…

Az a helyzet ugyanis, hogy a Magidom ’Mi, merre, meddig’ című debütje valami olyan spektrumban türemkedett ki az alkotók szelleméből, amiben egyenletesen magas színvonalon és huzamosabb ideig alkotni tényleg baromi nehéz. Ez a spektrum a - jobb szó híján – rockköltészet. Vagy inkább gitárral és dobbal edzett, a világra kiteregetett, kézi csomózású novella audio.

Családi alapokon nyugvó zenekarról lévén szó, erősen gyanítható, hogy a Magidom egy minden profi(torientált) menedzseléstől, tupírozástól, sminktől-manírtól, egyenruha felhúzástól mentes együttes, melynek a popipar ezen kellékeinek elhagyása nemhogy a kárára válna, de egyenesen boltívként védi Őket és zenéjüket a káros elektroszmogtól, a tartósítószerektől, az étrendünkbe fokozatosan beépülő műtrágyáktól. Talán ez a védőpajzs tehet róla, talán a Magidom-család azonosra hangolt lélekhúrjai, de nagyon úgy néz ki, hogy új csapat mosakodott be a csak az elitet befogadó, pasztell színekkel kifestett műtő bejáratánál, hogy itt-ott népi motívumokkal hímzett kesztyűben, kézrátétellel elegyítsék a verset, és a rockandrollt azzal a horizonton táncoló szikrával, amit egy jól sikerült házibuli után, fél ötkor a játszótéri padon pihenve a még ’csillagoktól szeplős égen’ látunk.

Nem tudjuk teljesen eldönteni, hogy a Magidom most akkor mi… kipattannak minden skatulyából, szétfeszítik a létező kategóriákat… ami viszont biztos: a Benyhe Róbert – Benhye István – Oszlányi Soma trió dalszövegeire Radnóti is rábólintana, és testvéreket a zenekarban basszussal, gitárral, vokállal kiegészítő Bajnok Balász és Pánczél Péter hozzáadásával felpolírozódik az a zenei formavilág, melynek eredetiségével és gondolat teremtő erejével véleményünk szerint – nyilván más formájú gabonaköröket hagyva maga után, de - csak az undergrund hiphop vetekedhet.

Amúgy a fiúk annyira jó fejek, hogy a plusz egy bonus demo track-el megfejelt, összesen hat számot tartalmazó lemezt ingyen elérhetővé tették a bandcamp-os oldalukon, így majd' fél órára - akár otthon is -  bárki olcsón felülhet a varázsszőnyegükre. De nem ez az egyetlen mód az akár harmadik típusú találkozásra: bizonyítékul, hogy nem házizenészekről van szó, a ez a barátságos kis csapat korábban a PUF segédcsapataként elfoglalta a Dürer-t, és felvonta a zászlaját az A38-on is.

A Magidom egyébként indul a Talentométeren is (aki nem tudja miről van szó, annak itt ez a csendes kis link), úgyhogy szimpátiatüntetés helyett nyugodtan nyomhatunk egy jókedvű gombot a srácoknak, akikről minden érdemleges infót megtalálhatunk a facebook-os oldalukon is.

Aki pedig arra kíváncsi, hogy mennyi mindent enigmáztak a névbe: 'magidom', az keressen rá, és akkor Stallone Oscar-jához hasonlóan ma már kipipálhat egy új szót, ami nem az átrium... :-)