Férfiemberként talán kényelmesebb lenne arról értekezni, hogy mennyire jó volt berúgva végigrohanni az Andrássy úton, és hogy mennyire hajlította a teret a kocsmában annak a szemüveges csajnak a világbajnok melle meg a segge… igen, ezzel valószínűleg kipipálnánk a benzinszagú mucho macho bejegyzést, de most nem ez jön. Illetve nem úgy jön.

E sorok írója éppen a 2005-ös érettségi botrány epicentrumában várta a világvégét, miközben pár kipróbált zenész éppen új csapatot alakított és valószínűleg nem is remélték, hogy bemutatkozó számukkal pár hónap múlva olyan rajtot vesznek, amivel egycsapásra az hazai könnyűzene élbolyába kerülnek. Ez a csapat a Belmondo volt, a szám pedig:

2006 máris Viva Comet jelölést hozott a friss bandának, megjelent az első albumuk… a szekér beindult, és azóta is robog. Fesztiválok, koncertek, három album, klipek, díjjak, sikerek a magánéletben, sikerek a szakmában… mindez látszólag szinte magától. De akkor hol a titok?

Nagyon úgy néz ki, hogy ahogy a hétköznapi életben, úgy a zenei szférában (vagy általában a brandépítés világában) is kétféle ösvény közül választhatunk: az éppen aktuális trendeket meglovagolva lőjük be a sérót, igazítjuk a sminket, választjuk az inget-cipőt-nyakkendőt-piercinget, hogy a lehető legnagyobbat merítsük, vagy a másik, a direkt pózolástól mentes, az önmagából építkezők, a valódi személyiségüket felvállalók útján indulunk meg. Ebből választunk, ha randira készülünk, ebből, ha állásinterjúra megyünk, ebből, ha írni kezdünk, ebből ha zenekart alapítunk. Az, hogy a Czutor Zoli nevével fémjelzett Belmondo melyik csapást választotta, az már az indulás pillanatában sem volt kétséges, mára pedig Ők is egyértelműen bebizonyították, hogy amíg valaki kellő belső egyensúllyal, határozottan vállalja saját magát, addig nincs kétség, hogy a közönség nem hogy rajongani fog a produkcióért, de tisztelni és szeretni is fogja éppúgy, mint alkotóját.

Ezen a ponton tisztázzuk, hogy ebben a kérdésben ugyanúgy egy szinten kell kezelni a Beatlest, a Belmondot, Marilyn Mansont, mint Madonnát, vagy Lady Gaga-t, mégpedig azért, mert akár szemmel láthatóan letisztult, sallangmentes, vagy éppen a külsőségektől csillogó, vakító neonparádéról, vagy bármilyen stílusú, szagú, tapintású, vérmérsékletű előadóról és produkciójáról van is szó, a lényeg az adott spektrum teljes vállalása.

Tehát ha azt látjuk, hogy valakik pasikként elkészítik a Mikor-t, vagy a Lesz, volt, van-t, akkor biztosra mehetünk: ’A’ kategóriás zenészekről, és ugyanebbe az osztályba tartozó emberekről van szó. Férfipéldaképek. Őszintén beszélnek, és akár bevalljuk, akár nem, akár csajok vagyunk, akár palik, megsejtjük, hogy hogyan is kellene viselkednünk ha azt akarjuk, hogy odabenn a Johari-ablak sötét területe összehúzódjon.

A csapat egyébként igen gyakran tartja életigenlő önismereti óráit. A héten a nyírség két városában, Nyírbátorban és Nyíregyházán adnak koncertet, 11-én celebrálnak az Ötkertben , majd irány a vidék, hogy júliusban itt a szomszédban, az EFOTT-on üldözzék el a dementorokat.

A pontos menetrendet,  találunk : http://www.belmondo.hu/component/com_concerts, a legújabb, Szájba Rágó című lemez számai pedig végre a soundcloud-on is elérhetőek, de csak ajánlani tudjuk a facebook-os elérhetőségüket is.

És amíg el nem felejtjük: itt a srácok vadiúj locsolóverse, ami garantálja a khm... a izét... a pirostojást, na!

Bon Voyage!


Dirty Joke

http://www.facebook.com/IROKEZ.magazin