Múltkor azt írtuk, hogy 132 magyar banda négy színpadról fogja non-stop vetni a hullámokat a Szántódra költöző VI. Pannónia Fesztiválon. Felejtsétek el, ugyanis a PaFe szervezői azóta igencsak feltekerték a potikat!
Úgy áll a dolog, hogy a korábbi mezőnyhöz képest még ’páran’ magukra húzták a PaFe mezét (a hivatalos, 2012-es kollekcióra itt lehet rányáladzani), így már 150-nél jár a fellépők száma. Ezért, vagy nem ezért, de megnövekedett a játéktér négyzetméterszáma is: május 24-től az eddigi négy porond helyett, már öt színpadról fog ömleni a józene – némelyikről meg esetleg a pezsgő meg az abszint is (ugye, Soerii & Poolek? :-).
A Metál és Nagysátor mellé felhúzzák a Zeneszöveg.hu vigvamját is, míg a Nagyszínpad mellett ott lesz a kicsiknek-nagyoknak is igazi nyalánkságokat kínáló PaFe HC.
A zenekarok, az idegen lények, a galaktikus stopposok és időutazók mellett idén kitelepül a ’94-ben alakult Siófoki Állatvédő Egyesület is, hogy kicsit elmagyarázzák a felelős állattartás hogyanját és mikéntjét.
Ja, és el ne felejtsük: ha május 20-ig megváltjuk bérletünket, akkor még az is lehet, hogy mi leszünk a mázlisták, akiket elvisznek Londonba, az Olimpiára. A nyeremény egyébként annyira nem fapados, hogy csak a sörpénzt kellene magunkkal vinnünk. Nem rossz bolt…
Tehát akkor a hétvégi menetrend világos, igaz? Kávé (önpusztítóknak utána egy cigi), koordinált méregtelenítés, gatya-cipő-póló fel (melltartó csak ha nagyon muszáj), és irány bérletet venni, amíg még van!
Több infót, nyereményjátékot, képet, írást, megmindentamiszemszájnakfülnek a Pannónia Fesztivál facebook oldalán lehet találni. Ezt pedig a szintén fellépő Brains-től, csak hogy tényleg legyen meg a hangulat, és 'mert a zene az kell...'
Dirty Joke