A híres (vagy inkább hírhedt?), közel negyven éve aktív spanyol rendezőzseni, Pedro Almodóvar hihetetlen bravúrokat hajt végre a művészfilmjeivel. Leplezetlen, nyers őszinteséggel, és erős vizualitással tárja elénk a modern kori társadalom tabutémáit, ezért talán nem túlzás azt állítani, hogy egy hamisítatlan Almodóvar-film után kicsit mindnyájan másként nézünk a világra. A rendező művészetének kulcsmotívumai a vágy, a család, az identitás, a magány, illetve a homoszexualitás, gondolatait pedig forgatókönyvíróként komplex módon szövi bele a narratívumokba.
Önéletrajzában sok meglepő információmorzsára bukkanhatunk. Például autodidakta módon fejlesztette mesteri szintre a filmkészítést, mivel 1967-es Madridba költözése idején Franco, az akkori diktátor bezáratta a filmfőiskolát. A spanyol főváros underground világában bontakozott ki, ahol kísérleti színházakban dolgozott, valamint képregényeket írt, és az ellenkultúra számos magazinjában képviseltette magát, sőt, egy glam rock duó tagjaként is elhíresült. Később a legendás Super-8-as kamerával debütált rövidfilmek rendezőjeként, majd jöttek a mára klasszikussá vált nagyjátékfilmek, például az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, a Mindent anyámról, a Rossz nevelés, vagy a Volver.
A bőr, amelyben élek című, Thierry Jonquet Tarantula című regényét feldolgozó legutóbbi filmjében ismét kedvenc színésze, Antonio Banderas a főszereplő. Az általa játszott karakter, Robert Ledgard elismert plasztikai sebészként új vizekre evezik. Különféle etikai problémákat, például a transzgenezis kérdéskörét figyelmen kívül hagyva mesterséges bőr előállításán fáradozik, méghozzá egy, a házában élő, már-már rabként kezelt szexi hölgy, Vera Cruz közreműködésével. A lányt valamilyen rejtélyes ok miatt a sebész, illetve házvezetőnője felváltva „felügyeli”. Az őket összekötő, súlyos titkokkal terhelt viszonyrendszert ügyes történetvezetéssel, visszatekintésekkel tárja elénk a rendező. Fokozatosan az is világossá válik, hogy milyen tragikus események történtek Ledgard feleségével és lányával, illetve hatalmas pofonként tudatosodik a nézőben a titokzatos kísérleti személy valódi kiléte.
A színészek közül kiemelkedő a Verát megtestesítő Elena Anaya, aki szuggesztív pillantásaival, és érzékeny játékával nem csak a filmbeli plasztikai sebészt, de a férfi nézőket is az ujjai köré csavarja. Érdekesség, hogy ezt a szerepet Almodóvar eredetileg Penélope Cruznak szánta, szerintem viszont jó ötlet volt, hogy útközben a még viszonylag ismeretlen, így az újdonság erejével ható Anaya mellett döntött. Ő, és a Vincente-t játszó Jan Cornet egyébként a filmbeli teljesítményükért megkapták idén a Spanyol Filmakadémia díját, a Goya díjat (legjobb színésznő, illetve legjobb újonc színész kategória). Banderas, a produkció „szupersztárja” viszont egy-két jelenet kivételével jócskán visszafogta latinos temperamentumát, az ő játékában inkább a múltbeli traumák miatt indokolt hidegség dominál.
Egyébként a film minden jelenete művészi, esztétikai értékkel bír: gyönyörűek például a Vera jógagyakorlatait bemutató jelenetek, illetve maga az art deco stílusban berendezett, tulajdonosa foglalkozását tekintve érthetően steril, letisztult berendezésű kúria is.
A bőr, amelyben élek nem tekinthető a legkiemelkedőbb darabnak a rendező filmográfiájában, hiszen olyan elődökkel kell versenyeznie, mint a kritikusok és nézők által egyaránt egekig marasztalt Beszélj hozzá, vagy Rossz nevelés, de minden Almodóvar rajongónak, illetve a hollywoodi fantáziátlanságot unó filmkedvelőnek kötelező!
A film magyar feliratot előzetese, és egy kis ízelítő a filmzenéből:
https://www.youtube.com/watch?v=-rNKjlRwto4
http://www.facebook.com/IROKEZ.magazin
