Ennek a hazai rock ’problémás gyerekéről’ szóló írásnak ezernyi apropója lehetne. Akár az, hogy a banda idén tölti be a tizenegyedik életévét, vagy hogy a legutóbbi album számai manapság egymás után esnek át különféle zenei krómozáson ( hogy aztán a szemfülesebb dj-k keze alatt is uralni kezdjék téli éjszakáinkat - az mr2-es Akusztik parádéról nem is szólva), is elég lehetne, hogy néhány flekkben foglalkozzunk a Supernemmel, mégis a legfontosabb indok az, hogy – súlyosbító körülmény: mindenféle kényszer nélkül, önszántukból – zsigerből szeretjük ezt az itt-ott garázspunrockba hajló, a komolytalanság álarca mögül kőkemény filozófiát kigitározó, végső soron a csúnya ’értelmiségi’ jelzővel illethető csapatot, melynek tagjai egyesével is képesek arra, amire csak a legnagyobb kémiatanárok: szórakoztatva tágítani – ez esetben a látókörünket. Na de így együtt? Álleesés… újra és újra és újra és…
’Ne haragudj, ismered a Kovács Bélát?’
Mielőtt elkezdenénk a banda élveboncolását, néhány flashback erejéig vegyük végig, hogy honnan s miként. Egy biztos, ez a történet kivételesen nem a jövőben kezdődött. Vagy csak majdnem nem.
A zenekar ’öregje’, a mai napig ’vállból doboló’ Made in USA Mózsik Imre összezenélte a kül földeket, mire a Mester Tamás-féle Mester és tanítványaiban megpihent egy időre, hogy aztán a Pa-Dö-Dőn keresztül tegyen egy vargabetűt Roy és Ádám szépemlékű duójába, hogy végül eljusson a legnagyobb sikerét a ’Nap’ című, akkoriban slágernek számító darabjával arató Up! zenekarba; és bármilyen meglepő, ez a mai füllel bőven megmosolyogtató formáció lett a Supernem bölcsője, ugyanis itt találkozott egy vészesen tehetséges Pulius Tibi nevű gitárvirtuóz fiatalemberrel, és hamarosan megalakuló új formáció leendő frontemberével, Papp Szabival.
’Elemi hevület jellemzi a egybegyűlt tömeget…’
Tehát: elgondolkodtató punkrock. Ha létezőnek ismerjük el e kategóriát, akkor azon vitázni, hogy melyik csapat az itthoni atyamestere, teljesen felesleges, a válasz mára egyértelmű. Az egyik interjúban a Supernemet talán leginkább jellemző Papp Szabi bár tagadásba hajló módon magyarázza a stílusukat célzó punk melléknevet, a 2003-as debüt album, a Hangosabban minimum tiszteleg a szóban forgó irányzat előtt; hogy mást ne mondjunk/halljunk: elsőként ott a Surfpunk, másodiknak meg a K-k-kétszer. Ennek ellenére mégis szűklátókörűség lenne (és lett volna anno is) simán rájuk sütni a punkrockandroll, vagy valamilyen hasonló jelzőt. Ugyanis: amíg az albumot az említetteken felül a populáris Rendőrsztori és a hozzá készült remek Galler András ’Indián’ dirigálta klip vitte a hátán, addig a finoman szállingózó, másnapos Űrturista és a Csodagép ha nem is vetítik előre a tavalyi album gondolatkörét – az efféle spiritiszta visszafilozófiától kérem tartózkodjunk - , éreztették: noha a felütés határozott, a trió bizony kényelmesen húzza meg választott játékterének alap- és oldalvonalait, és nem esnek kétségbe ha ki kell osztani néhány szédületes kötényt az akadékoskodóknak.
’Szezonális forradalom itt van újra…’
A második, két év ráhagyással készült Tejfog sikere talán visszafogottabb volt a bátyjáénál, amit nagy kényelmünkben akár magyarázhatunk az album kissé magvasabb gondolatiságával. Akár ez az ok, akár más, az új album, bár új közönséget hozott olyan szenzációs számokkal, mint a Számolj Rám és a Szabadesés, de évek múlva a JackJack című mozifilmben mentálisan visszaköszönő Az igazi rocksztárral nem zárkózott el semmitől, amivel korábban bemutatkoztak a nagyérdeműnek. Azt is a legmagasabb szinten nyilván. Félreértés ne essék, a Tejfog fényévekre jár a sikertelen, vagy akár csak az átlagos jelzőtől is. Ha bárminemű kicsit is védhető negatív kritika felmerülhet a lemezzel szemben, az talán az, hogy második albumként talán kicsit újítóbb volt a bemutatkozóhoz képest az átlagnál. Már ha ez negatív…
A két album között Szabi egyébként gondolt egyet, és összeállt az akkoriban újdonságnak számító Majkával, és összerakták a Cool TV saját gyártású, őszintén szólva mulatságos (najó, itt-ott vérpisálásbahajlóanröhögős) ’szivatósvalóságshowját’ a Kontrát. Néha ismétlik – megtekintése csak orvosi felügyelet mellett!
’Beírom a nevem a nagy rockandroll könyvbe’
Már 2007-et írtunk, és menetrend szerűen jött az új, Nemde címet viselő, immár harmadik album. Dugig slágerrel… Az addigi legkompaktabb nagylemez nincs messze a tökélytől. Ha most olyanokat írnék ide, hogy ’ sikeresen ötvözi a bemutatkozó album lendületes energiáit a gondolkodtatni kívánó Tejfog érdemeivel ’, meg hogy ’ a Supernem a harmadik albumában megtalálta a saját, védjeggyé fejleszthető stílusát ’, nos talán igaz lenne, de nem mondaná ki az lemezt jellemző lényegi esszenciát, mégpedig azt az egyszerű igazságot, amit magára valamit is adó zenekritikus ki nem mondhatna, miszerint: Kurvajó az egész!
A Tejfoggal összehasonlítva: ez a számzuhatag egyszerűen fogyaszthatóbb lett, méghozzá úgy, hogy szinte semennyit sem engedett a gondolkodtatás, és a kiváló zenei megvalósítás akaratából.
Hölgyeim és Uraim! További ömlengés helyett csavarjuk fel a hangerőt, hallgassuk a szöveget, hallgassuk a zenét, tegyük a szívünkre a kezünket, miközben szerelembe esünk egy zugkocsma rocktündérével, és nem juthatunk más eredményre, mint hogy itt bizony valami zseniális történik. Nem mondhatok mást, mint hogy az összes szám remekül ötvözi a Supernemre jellemző kettős dinamikát, mely a Váltó-Áramban csúcsosodik ki. Az, hogy a Generációhoz készült videó elhozta a 2008-as Comet-díjjat, csak hab a tortán - innen is jár a gratuláció az itthon a Tankcsapdának és a Groovehousenak is komponáló Pixelfilmes Tokay Péter rendezőnek!
Ennek a hazai rock ’problémás gyerekéről’ szóló írásnak ezernyi apropója lehetne. Akár az, hogy a banda idén tölti be a tizenegyedik életévét, vagy hogy a legutóbbi album számai manapság egymás után esnek át különféle zenei krómozáson ( hogy aztán a szemfülesebb dj-k keze alatt is uralni kezdjék téli éjszakáinkat - az mr2-es Akusztik parádéról nem is szólva), is elég lehetne, hogy néhány flekkben foglalkozzunk a Supernemmel, mégis a legfontosabb indok az, hogy – súlyosbító körülmény: mindenféle kényszer nélkül, önszántukból – zsigerből szeretjük ezt az itt-ott garázspunrockba hajló, a komolytalanság álarca mögül kőkemény filozófiát kigitározó, végső soron a csúnya ’értelmiségi’ jelzővel illethető csapatot, melynek tagjai egyesével is képesek arra, amire csak a legnagyobb kémiatanárok: szórakoztatva tágítani – ez esetben a látókörünket. Na de így együtt? Álleesés… újra és újra és újra és…
’Ne haragudj, ismered a Kovács Bélát?’
Mielőtt elkezdenénk a banda élveboncolását, néhány flashback erejéig vegyük végig, hogy honnan s miként. Egy biztos, ez a történet kivételesen nem a jövőben kezdődött. Vagy csak majdnem nem.
A zenekar ’öregje’, a mai napig ’vállból doboló’ Made in USA Mózsik Imre összezenélte a kül földeket, mire a Mester Tamás-féle Mester és tanítványaiban megpihent egy időre, hogy aztán a Pa-Dö-Dőn keresztül tegyen egy vargabetűt Roy és Ádám szépemlékű duójába, hogy végül eljusson a legnagyobb sikerét a ’Nap’ című, akkoriban slágernek számító darabjával arató Up! zenekarba; és bármilyen meglepő, ez a mai füllel bőven megmosolyogtató formáció lett a Supernem bölcsője, ugyanis itt találkozott egy vészesen tehetséges Pulius Tibi nevű gitárvirtuóz fiatalemberrel, és hamarosan megalakuló új formáció leendő frontemberével, Papp Szabival.
’Elemi hevület jellemzi a egybegyűlt tömeget…’
Tehát: elgondolkodtató punkrock. Ha létezőnek ismerjük el e kategóriát, akkor azon vitázni, hogy melyik csapat az itthoni atyamestere, teljesen felesleges, a válasz mára egyértelmű. Az egyik interjúban a Supernemet talán leginkább jellemző Papp Szabi bár tagadásba hajló módon magyarázza a stílusukat célzó punk melléknevet, a 2003-as debüt album, a Hangosabban minimum tiszteleg a szóban forgó irányzat előtt; hogy mást ne mondjunk/halljunk: elsőként ott a Surfpunk, másodiknak meg a K-k-kétszer. Ennek ellenére mégis szűklátókörűség lenne (és lett volna anno is) simán rájuk sütni a punkrockandroll, vagy valamilyen hasonló jelzőt. Ugyanis: amíg az albumot az említetteken felül a populáris Rendőrsztori és a hozzá készült remek Galler András ’Indián’ dirigálta klip vitte a hátán, addig a finoman szállingózó, másnapos Űrturista és a Csodagép ha nem is vetítik előre a tavalyi album gondolatkörét – az efféle spiritiszta visszafilozófiától kérem tartózkodjunk - , éreztették: noha a felütés határozott, a trió bizony kényelmesen húzza meg választott játékterének alap- és oldalvonalait, és nem esnek kétségbe ha ki kell osztani néhány szédületes kötényt az akadékoskodóknak.
’Szezonális forradalom itt van újra…’
A második, két év ráhagyással készült Tejfog sikere talán visszafogottabb volt a bátyjáénál, amit nagy kényelmünkben akár magyarázhatunk az album kissé magvasabb gondolatiságával. Akár ez az ok, akár más, az új album, bár új közönséget hozott olyan szenzációs számokkal, mint a Számolj Rám és a Szabadesés, de évek múlva a JackJack című mozifilmben mentálisan visszaköszönő Az igazi rocksztárral nem zárkózott el semmitől, amivel korábban bemutatkoztak a nagyérdeműnek. Azt is a legmagasabb szinten nyilván. Félreértés ne essék, a Tejfog fényévekre jár a sikertelen, vagy akár csak az átlagos jelzőtől is. Ha bárminemű kicsit is védhető negatív kritika felmerülhet a lemezzel szemben, az talán az, hogy második albumként talán kicsit újítóbb volt a bemutatkozóhoz képest az átlagnál. Már ha ez negatív…
A két album között Szabi egyébként gondolt egyet, és összeállt az akkoriban újdonságnak számító Majkával, és összerakták a Cool TV saját gyártású, őszintén szólva mulatságos (najó, itt-ott vérpisálásbahajlóanröhögős) ’szivatósvalóságshowját’ a Kontrát. Néha ismétlik – megtekintése csak orvosi felügyelet mellett!
’Beírom a nevem a nagy rockandroll könyvbe’
Már 2007-et írtunk, és menetrend szerűen jött az új, Nemde címet viselő, immár harmadik album. Dugig slágerrel… Az addigi legkompaktabb nagylemez nincs messze a tökélytől. Ha most olyanokat írnék ide, hogy ’ sikeresen ötvözi a bemutatkozó album lendületes energiáit a gondolkodtatni kívánó Tejfog érdemeivel ’, meg hogy ’ a Supernem a harmadik albumában megtalálta a saját, védjeggyé fejleszthető stílusát ’, nos talán igaz lenne, de nem mondaná ki az lemezt jellemző lényegi esszenciát, mégpedig azt az egyszerű igazságot, amit magára valamit is adó zenekritikus ki nem mondhatna, miszerint: Kurvajó az egész!
A Tejfoggal összehasonlítva: ez a számzuhatag egyszerűen fogyaszthatóbb lett, méghozzá úgy, hogy szinte semennyit sem engedett a gondolkodtatás, és a kiváló zenei megvalósítás akaratából.
Hölgyeim és Uraim! További ömlengés helyett csavarjuk fel a hangerőt, hallgassuk a szöveget, hallgassuk a zenét, tegyük a szívünkre a kezünket, miközben szerelembe esünk egy zugkocsma rocktündérével, és nem juthatunk más eredményre, mint hogy itt bizony valami zseniális történik. Nem mondhatok mást, mint hogy az összes szám remekül ötvözi a Supernemre jellemző kettős dinamikát, mely a Váltó-Áramban csúcsosodik ki. Az, hogy a Generációhoz készült videó elhozta a 2008-as Comet-díjjat, csak hab a tortán - innen is jár a gratuláció az itthon a Tankcsapdának és a Groovehousenak is komponáló Pixelfilmes Tokay Péter rendezőnek!
A fiúk tehát feltették a lécet, és nem lehetetlen, hogy a következő négyévnyi hallgatásban ennek a megérzése is közrejátszott, hogy aztán megint valami olyasmi történjen, amire nem igazán lehetett számítani: új dimenzió nyitása tudniillik. A tavaly megjelentetett Tudományos Fantasztikus Pop, bár a címével talán némi zavart keltett, a srácok siettek már jó előre megnyugtatni mindenkit: nem popkurvulásról lesz szó. És tényleg nem! Hoppá!
’Menjünk hátra közösködni, zsúfolt helyen lökdösődni…’
Itt kérem csupán annyi történt, hogy a Supernem felvette a fehér szkafandert, majd arcára ráhúzta a színben és anyagában azzal harmonizáló védőmaszkot, és vélhetően emberfeletti munkával járó alkoholizálás, és a vele járó művészi elmélyülés infernójában olyan alkímiát fedezett fel, mellyel képessé váltak az eredetileg (és akkor most használjuk a saját definíciójukat!) akrobatikus rockandrolljukat összeháziasítani a manapság szinte mindent leuraló elektronikus hangzás legjobb génjeivel, melynek eredményeképpen a srácok gyakorlatilag egy zacsiúj stílust szültek a hazai poprock nagyszínpadára. A zenei frissülés nyílván nagyban köszönhető a nemrég érkezett univerzális Kubányi Bálintnak (a.k.a. Norris Pekt), a csapat új billentyűsének, akinek belépése talán a legjobb dolog volt, ami a társulattal történhetett.
Míg a címadó dal és a Hova megy, Ki? interkontinentális rakétája szeriájának első darabjaiként igen szép ívet húztak úgy az mr2 listáján, mint közönség körében, addig az utóbbihoz készült igazán ötletes, Soerii&Poolekkel, és mások cameoival megtűzdelt klip (directed by E357 – a kameramágus youtube csatornája kötelező) és a Viszlát, Szevasz-t aláfestő Merényi Dávid alkotás a youtube-on térítette a híveket.
De a 'Hova megy, Ki?' sztori itt nem állt le. A jobb Csillagharcosokhoz hasonlóan a szám hármas szintű SuperSaiyan-ná vált a KurioUSs néven garázdálkodó Dózsa Tamás edzésmunkájának köszönhetően, így akár világbajnoki címmeccset is vívhatna bármely Skrillex szerzeménnyel. A soundcloud.com –on egyébként nyugodtan keressünk rá a szerző többi munkájára! Van ott a Supernemhez Kubányin, vagy a Soerii&Poolek-es (és még felsorolni is nehéz, mimindenes…) Takács Jappán Zolin keresztül köthető Uzipov és Odett remix is éppúgy, mint Colorstar, Lenny Kravitz, Britney végtermék. Érdemes belehallgatni…
A TuFaPop tehát célbavette a Kozmoszt, és igen valószínűnek tetszik, hogy Szabiék népes baráti körének köszönhetően ők lesznek az első banda, amely felkerül más értelmes lények slágerlistájára is. Amíg a Galaxis Útikalauz ajánlójára várunk, és a lehetőségre, hogy jegyet nyerhessünk a legközelebbi marsi koncertre, érdemes figyelni a várhatóan idén is bekövetkező nyári fesztiválszezon programozóinak munkáját, vagy a csapat vadiúj honlapján (www.supernem.hu), esetleg a facebookon levadászni az egyelőre csak a Kék Bolygón meghirdetett űrrepüléseik startjait.
