Kapcsolat: irokezmagazin@gmail.com ∗ +36-70-340-6544 ∗ http://irokez-magazin.blog.hu/

Írokéz magazin ∗pop-kultúr-mentálmagazin∗

Plakátmagány – megjelent a Magidom új nagylemeze

2019. április 01. - Írókéz magazin

magidom_003.jpg

Hosszas készülődés után itt a Magidom zenekar második nagylemeze. A Plakátmagány címet viselő albumon a komoly témák mellett ironikus és felszabadító pillanatok is akadnak.

A Magidom az utóbbi években folyamatosan aktív szereplője volt a budapesti klubéletnek, és a fővároson kívül is egyre több helyre jutott el a zenekar. Legutóbbi lemezük, a Csomagol az Idő EP 2016-ban jelent meg, amelyről a címadó dal egyszerre került be az index alternatív dalversenyébe és a mainstream-ebb irányba forduló Petőfi rádióba. Ezt követően a Duna Palotában létrehozták egy nagyszabású akusztikus koncertszínházi produkciót Életközeli élmény címmel, a következő mérföldkő pedig a most megjelenő második nagylemez: a Plakátmagány.

55480102_2202242296500525_7448817044796997632_n.jpgA lemez két ütemben készült: 5 dalt a SuperSize Recording stúdióban rögzítettek Makay András segédletével, majd további 7-et a Sounday stúdióban Vastag Gábor vezényletével. Előbbiek során a keverést és teljes utómunkát Bodnár Péter (Zsiráf szand) végezte, míg az utóbbiak esetében a produceri és keverési teendők Ligeti György nevéhez fűződnek, a masztert pedig Szabó Szebasztián készítette.

Benyhe Robi és Bajnok Balázs zenekartagok fűztek rövid kommentárt az új albumhoz:

Benyhe Robi, zenekarvezető: „Mikor a lemezre készülve összegeztük a dalötleteinket, érdekes volt rádöbbenni, hogy szinte mindegyik egy negatív alaphelyzetből indul ki. Az összes dalban van valami problematika, egy „nem találom a helyem” érzés, olykor (ön)kritikus látásmóddal fűszerezve. A kényelmetlen, borús témák határozzák meg a lemezt, és ehhez a Pilinszkytől szállóigévé vált Plakátmagány szót választottuk lemezcímnek.

De senki se számítson egy kilátástalan albumra. Valami megoldáskeresés féle is benne van a dalokban. Igyekszünk egyensúlyozni az itthon eléggé jellemző cipőbámuló, „minden nagyon fáj” és a hurráoptimista végletek között… Klasszikus koncept lemeznek nem mernénk nevezni albumot, de nincs messze tőle, legalábbis számunkra van egy logikus íve a dalok egymásutánjának. Ezúton is köszönjük minden közreműködőnek, különösen Bodnár Bogyó Péternek és Ligeti Gyurinak, akik külső fülként rengeteget segítettek a dalok megszólalásában.”

Bajnok Balázs, gitáros: „Szerintem elég változatos, már-már eklektikus lemezt készítettünk. Bárki találhat magának rajta olyan dalt, amihez könnyen tud kapcsolódni, mert rájön, hogy ő is járt már ilyen cipőben. Az új album egyik különlegessége, hogy a billentyűsünk, Máté énekli az egyik dalt, az Újabb időt.  Továbbá, itt-ott női hangok is megjelennek: a Sötét varázslatok kivédése, Röppenőben és Mosolyoghatnék dalokban Börcsök Anna elbűvölő hangja dobja fel az "egyhangú" férfikántálást, míg a Truman Show-ban a húgom, Bajnok Sári pici flegmasága tesz hozzá a dal iróniájához. Szerintem ő se gondolta volna, hogy egyszer hallható lesz a hangja egy Magidom lemezen.”

A Magidom legközelebb május 30-án koncertezik Budapesten, a Kobuci kertben.

A bejegyzés trackback címe:

https://irokez-magazin.blog.hu/api/trackback/id/tr9314732343

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása