Viszonylag későn kerültem először kapcsolatba a Paramore nevű formációval. Maximum fél éve páromtól kaptam meg néhány számukat, és túlzás lenne azt állítani, hogy rögtön belopták magukat a szívembe, elsőre inkább csak egy átlagos tini punk-rockot játszó bandának tűntek. Mivel szerény személyem már az anyatejjel is Metallicát meg Guns N’ Roses-t szívott magába, nem feltétlen ez a műfaj határozza meg zenei ízlésemet.
Azonban amikor nemrég kijött a Still Into You című számuk, az kifejezetten tetszett. Fiatalos, lendületes és vidám, igen kellemes szám (habár még mindig távol áll az említett, általam istenített bandáktól, de legalább már nem tini siralom). Innentől kezdtem el komolyabban foglalkozni az együttessel, és amikor kiderült, hogy jönnek kis hazánkba, úgy döntöttem (barátnőm határozott unszolására), teszek élőben is velük egy próbát. Annyi előre leszögezhető, hogy nem bántam meg.
A koncert napján egy icipicit meleg volt, vagyis inkább gatyarohasztó hőség. Így a verőfényes napsütésbe boruló színpad körül csak a legelvetemültebbek gyülekeztek, mi is távolabbról figyeltük az eseményeket hideg italokat szürcsölve. A közönség túlnyomórészt olyan lányokból állt, akiknek még nem valószínű, hogy megvolt az első ciklusuk, ellenben sokan talpig feketébe és acélbetétes bakancsba öltöztek, ami bennem rögtön két kérdést vetett fel: egyfelől hogy bírják így ebben a melegben, másfelől a Paramore a maga színes stílusával miért tenné indokolttá az efféle öltözködést?
Az előzenekar, a Memphisből érkezett Dutch Uncles nem mozgatta meg túlzottan a közönséget, és ezt csak részben indokolta a korai kezdés miatti hőség. Rám se tettek mély benyomást.
Szerencsére amilyen hamar elkezdték, olyan hamar vége is lett, így háromnegyed nyolckor már mindenki elkezdett reménykedni a main event mihamarabbi indulásában. A lelkesedés úgy fél óra elteltével, amikor már mindenki csatakosra izzadt a dögmelegben, határozottan csökkenni látszott, úgy 45 perc elteltével meg már-már kifejezetten lincshangulat kezdett eluralkodni.
Szerencsére Hayley és csapata még azelőtt megjelentek, mielőtt az iPodokkal felfegyverkezett dühös tinitömeg megrohamozta volna a színpadot.
Hayley Williams puszta feltűnése egyértelműen beindította a show-t. Színpadi jelenléte megkérdőjelezhetetlen. Megjelenése és nem éppen visszafogott öltözéke már önmagában felkelti bárki figyelmét (hjajj az a harisnya…), de mégsem a külsőségekről szólt a koncert. Élőben is baromi jó hangja van, soha nem éreztem azt, hogy akár a közönség, akár a hangszerek elnyomták volna, és itt bizony hamis hangok se nagyon voltak! Ami azért nagyon nem kis dolog.
Amit az egész koncert alatt éreztem, hogy kicsit már öreg vagyok, mivel a „romcsibb” számok alatt már nem is öngyújtók, de nem is mobilok, hanem minimum 10 inches képátlójú táblagépek emelkedtek a levegőbe. Volt, aki az egész koncertet eme alkalmatosságon figyelte, mintegy periszkópként maga fölé emelve. Úgyhogy ő már most úgy érezhette magát, mintha már a YouTube-on nézné az eseményeket.
A facebookos beszámolók alapján állítólag pogóztak is a koncerten, de én ennek semmi jelét nem tapasztaltam.
Hayley amúgy nagyon barátságos hangvételben végig fenntartotta a kommunikációt a közönséggel, és nem csak a szokásos „Hello Budapest” és random „I love you all!” szavak bekiabálásában merült ki a szókincse. A számok előtt kis anekdoták hangoztak el, és lelkesen érdeklődött a színpadhoz közelebb állóktól, hogy ki honnan és mióta ismeri a bandát. Természetesen az állandó instrukciók is megvoltak, hogy mikor mit csináljon a közönség, ordítsunk, lengessünk kezeinket (és az abban található távközlés technikai berendezéseket stb).
A koncert csúcspontja persze egyértelműen az volt, amikor Hayley random 8-10 emberre rábökött, és felhívta őket a színpadra tombolni – még az sem hozta különösen zavarba, hogy az első srác, aki felment, rögtön nyomott az arcára egy hatalmas puszit (neki tuti megvan már a legjobb sztorija a következő 100 évre). Ettől közvetlenebb viselkedést és nagyobb jófejséget én még nem nagyon láttam koncerten.
Azért némi hiányérzetem is volt, mert olyan slágerek, mint például a CrushCrushCrush vagy a Monster nem hangoztak el.
Összességében jól éreztem magam, és megállapítottam, hogy határozottan érdemes lesz a Paramore-ra, de főként Hayley Williamsre odafigyelni a jövőben is.
Fotók: Zsaklin
