Anélkül, hogy túlzottan belemennénk a kulturális antropológia előadások ékköveként számon tartott ceremóniák és egyéb, a mai világban kizárólag az ivásra koncentráló rituálék az egyénre és a csoportra gyakorolt hatásainak elemzésébe az elmúlt 10.000 év függvényébe, mondjuk ki a szomorú (bár ebben a pillanatban nem is feltétlenül hihető) tényt: elmúlt a Nyár… és mi el is búcsúztattuk!
A minket ezen szavak hatására is állcsúcson vágó jéghideg valóság mégsem most mérte ránk az első csapást. Ember és természet eposzi küzdelme zajlott ugyanis a Martoni Napok 13-ai szombatján. A szürke, orrfolyás állagú Ősz aznap mindent megtett, hogy letegye névjegyét és elmossa a játékos kedvű szőke Nyár utolsó, nekünk, martoniaknak szánt utolsó, a Vad Fruttik és a Heaven Street Seven kombójának öltöztetett utolsó ajándékát. Nem ment neki.
Mivel a koncertkezdésre pöccre érkeztünk a helyi természetjáró és a falusi túrizmust népszerűsítő körök bármilyen támogatása nélkül lebonyolított II. Kocsmatúránkról –ráadásul az eső is erősen bejelentkezett az este főszerepére, nem sok időnk jutott a lődörgésre, egyből elfoglaltuk a harcálláspontokat a felállított hatalmas sátorszerkezet alatt. Az összegyűlt nedves embertömeg minden talpalatnyi helyet kitöltött, de egy, a legjobb pest buliközpontoktól 40 percnyi tömegközlekedésre lévő városhoz méltóan a keménymag még így is a színpad és a nézőtér közötti kábé 3 méteres, esőtől nem védett sávjában tombolta végig a végigtombolnivalót.
Szűcs Krisztiánék teljesítményét egyébként csak dicsérni lehet. A hosszas beállás sem volt véletlen. A koncertre hozott számok úgy szóltak, ahogy azt a Budapest Parkban vagy a Barba Negra Trackben megszokhattuk, de a közönségre sem lehetett panasz: bár tisztán látszott, hogy nem a fent említett helyek törzsgárdája tölti meg a teret, mégis meglepően sokan demonstrálták, hogy itt vidéken sem feltétlenül a pénteki berúgások utáni utcai mulatóséneklésben merül ki a kulturális élet – a refrén éneklések alatt kiderült, a nézőtér olyan egynegyede pontosan tudta, milyen koncerten van, és ezt a banda tényleg meg is hálálta.
Nem volt ez másként az őket követő Vad Fruttik esetében sem, pedig a szünetben – becsléseink szerint – a jelenlévők össztömegének fele fogyhatott el a standok által kínál töki pomposok, sültkolbászok és a 400 HUF-ért (standard Parkos ár) csapolt sörökből, ráadásul az eső sem tágított a fejünk felöl, ráadásul a sarki kávézó is dugig volt a krémesek és képviselő fánkok(!) rajongóival; bár az este ezen szakaszában történtekről eskü terhe alatt már nem mernék nyilatkozni, az az igazság… a friss vidéki levegő, ugyebár…
Az utolsó Vad Fruttik szám és a szépen komponált, LSD trippeket pótló tűzijáték után az időjárásra teljesen immunisak még végigugrálhatták – bár itt sem érzem megfelelőnek a szót a Cirque de Solei teljes mozgáskultúráját azon az estén történelmi zárójelbe tévő megmozdulásokra – Dj Newik művészetét.
A vasárnapi Punnany Massif koncert érdi barátaink elmondása alapján szintén az időjárás kényét kereste, míg mi magunkat próbáltuk összerakni a végül igen hosszúra sikerült szombat éjszakából.
Összességében elmondható, hogy a rossz időjárás ellenére egy egészen ütős line uppal felálló hétvégét bonyolított le a városi szervező kommandó, ráadásul a programok – legyen itt szó a Fölszállott a páva etapjáról, vagy Halász Judit gyerekeknek szóló fellépéséről – megtalálták közönségüket. Az árak, és a körülmények teljesen rendben voltak, de nem ez a lényeg.
Ebben a pár napban ismét összejött a város lakossága, különféle, a környék településit felölelő baráti körök találták meg a közös nevezőt, ráadásul mindezt a helyi kocsmánktól 6 perc sétára. Ez maga az álom, amit bármikor tovább álmodnánk.
